Demeter J. Ildikó
Miközben a román kormány európai uniós támogatásra vár, hogy kártalanítani tudja a saját hanyagsága és felelőtlensége miatt elterjedt afrikai sertéspestis által sújtott állattartókat, a kormánykoalíció ismert politikusai Romániának az Európai Unióból való kilépését kezdték emlegetni, a konfliktusmentes személyiségként bemutatott és általában félénken megnyilvánuló Viorica Dăncilă kormányfő pedig az EU egyik fővárosában, Strasbourgban meglehetősen harciasan felelt a több európai intézmény vezetőinek ismételten megfogalmazott aggodalmaira.
Olvasni is nehezen tudó miniszterelnökünk megengedte magának, hogy számonkérje a nála messze jobban felkészült jelentéstevőket, attól sem riadt vissza, hogy rosszindulattal vádolja a kérdezőket, és tétovázás nélkül szembehazudta volt kollégáit pártja és kormánya teljesítményéről.
Amikor már a kisember is látja a fogyasztásra alapozó gazdasági növekedés fenntarthatatlanságát, ez a gátlástalan, az érdemi párbeszédet eleve kizáró, öntömjénezéstől vak teleormani hozzáállás merőben elhibázott. A „szeretett román kormány” emlegetése pedig harminc évvel repíti vissza Romániát az időben, és nem tudunk nevetni rajta, hiszen ebbe az irányba mutat újabban minden. Már nem csupán az igazságügyi törvények módosításáról, a korrupció legalizálási kísérleteiről van szó. A román diaszpóra augusztus 10-ei tüntetésének erőszakos elfojtása – amelyet makacsul a külföldi erők által fizetett, bedrogozott ügynökök államcsínykísérletének neveznek a kommunista utódpárt propagandistái – és a hétvégi népszavazás egyszerre túl sok.
Az embernek az az érzése, hogy azért hirdettek épp most referendumot „a hagyományos család védelmére”, hogy valamiféle lakossági szembefordulást mutassanak a fejlett nyugati Európának – ám ezt is olyan zavaros módon, mintha szántszándékkal járatnák le magukat. Cáfolják, amit mindenki tud, hogy nyíltan kampányolnak a szexuális kisebbségek ellen, és kétszínűségüket megtetézik azzal, hogy a többszöri szavazást kiszűrő elektronikus rendszert nem fogják működtetni a hétvégén. A leggyanúsabb mégis maga a kérdés, hiszen abban egy betű sem utal sem családra, sem semmi másra, csupán a parlament által megszavazott alkotmánymódosításhoz kérik beleegyezésünket, úgy általában. És ha abban az áll, hogy hétfőtől minden egyéni jog megszűnik?
Egyáltalán: hogyan hihetne bárki annak a hatalomnak, amely eddig csak megvetést mutatott a polgárok iránt – akiknek korántsem az igazságszolgáltatás hézagai vagy a szomszédok magánélete a legégetőbb gondjuk, sokkal inkább az egészségügy, a hiányos infrastruktúra és mindennek okául a magas korrupció, amivel az egyik strasbourgi hozzászóló szerint ötször annyi pénzt veszít el Románia, mint amennyit az egészségügyre és az oktatásra fordít –, és amely az írott világi törvények és íratlan erkölcsi szabályok alól is kivételezettnek érzi magát?
