Más kérdés viszont, hogy tudunk-e ezzel a kinccsel jól, okosan gazdálkodni, hogy akik a vendéglátásban érdekeltek vagy abból kívánnak megélhetést kovácsolni, mennyire ismerik fel, milyen fontos szerep hárul rájuk abban, hogy miként ítélik meg Háromszéket azok, akik ide látogatnak.

Az előző hétvégi sepsiszentgyörgyi őszi vásár például remek turistacsalogató volt, sok jó programmal, családbarát rendezvényekkel, gazdag kézműves- és termelői vásárral, gasztronómia tekintetében azonban mintha nem jeleskedett volna. Félreértés ne essék, finom kürtőskalács, friss lángos, valódi mézespogácsa, minőségi hús és tejtermék, méz és lekvár bőven akadt az asztalokon, a vásári csárda színvonala azonban mintha kissé elmaradt volna a korábban megszokottól. Volt ugyan mindenféle őszi étek, töltött káposzta, szilvás gombóc, sült kolbász és túrós puliszka, a kiszolgálás módja, a félkész, majd felmelegített, esetleg később tovább sütött húskészítmények, a vörös lámpa alatt lapuló csülökdarabok, a kihűlt sült krumpli okozott némi csalódást. Akárcsak a kartonlapra sebtében felvésett menü és árlista, amelyre sem románul, de esetenként még magyarul sem sikerült helyesen felírni a kínálatot.

Dühöt nem, inkább szomorúságot éreztem... a vásárlók, fogyasztók ennél többet, jobbat érdemelnek bárhol, bármilyen rendezvényen. Az elismeréshez, a térség vonzerejének megtartásához pedig ezekre az apró részletekre figyelni elengedhetetlen.