Még több Ukrajnát!

2018. október 5., péntek, Kármentő
Kuti János

A beregszászi magyar konzul kiutasítása után Ukrajna akár hadat is üzenhetne Magyarországnak. Hogy nincs rá oka? A kiutasításra sincs, de ürügyet, azt lehet találni.

Az ukrán külügyminiszter, Pavlo Klimkin ápertén megmondta, gondoskodik róla, hogy a magyarok ne osztogassák csak úgy az állampolgárságot, nem fogják manipulálni az ukrán állampolgárokat, és egyvalamiben nagyon következetesen fognak eljárni: „ott (Kárpátalján) évről évre több Ukrajna lesz, ezt mi feltétlenül el fogjuk érni” – mondta. No mármost, ha sikerül elérni, hogy Kárpátalja teljesen Ukrajna legyen, akkor annál több Ukrajna már csak úgy lehet, ha kiterjeszkedik Magyarország területére is, legalább a Dunáig. Az ok különben a konzul kiutasítására, hogy állampolgárságot osztogat, s akik ilyen honosítással foglalkoznak, nem is konzulok, hanem valamilyen más gonosz feladatot látnak el. Mert ugyebár Magyarországtól mit várhatnának egyebet az egy rosszon kívül? Ezek után feltételezhetjük azt is, hogy az augusztus elején víztisztításhoz használt klórra, amit a magyarok ukrán kérésre küldtek, a használati utasítást esetleg csak magyarul írták rá, ezért az ukránul beszélők akár meg is ihatták. Vagy a védőoltások, amelyeket nagylelkűen felajánlanak, lehet, hogy nem is tartalmaznak hatóanyagot. Az ukrán gyerekeket is bizonyosan csak azért nyaraltatták a Balatonon, hogy magyar janicsárokat neveljenek belőlük.

Pavló Klimkin azt is elmondta, hogy tavaly Kárpátalján 22 ezer magyar származású ukrán állampolgár részesült támogatásban. Felemlegette, hogy minden ötödik magyar család pártfogásban részesült. Micsoda diszkrimináció! Miért nem segélyeznek minden ötödik ukrán családot és egész Ukrajnát is? Különben azt sem felejtette el kijelenteni, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség székháza elleni támadásokat, gyújtogatásokat az orosz titkosszolgálat szervezte. Tehát a háttérben Oroszország áll, amelyikkel viszont Magyarország paktál. Lehetséges volna, hogy a támadásokat Magyarország kérésére hajtották végre?

Különben Klimkin igazi, minden állampolgárt óvó, gondos államférfi, aki figyelmeztetett mindenkit, hogy tartózkodjon a kárpátaljai magyarokkal szembeni támadásoktól, zaklatásoktól. „Éppen ellenkezőleg, segítenünk kell magyar közösségünket.” Például az új oktatási törvénnyel, amely megtiltaná a magyar nyelvű oktatást a magyar iskolákban, természetesen saját érdekükben, mert akkor könnyebben érvényesülhetnek majd egész Nagy Ukrajnában, nem csak Kárpátalján. Az említett törvény bevezetését egyelőre elhalasztották, mert emiatt Magyarország megvétózhatja felvételüket az unióba, és a NATO-tagságot is. Aztán, ha túl vannak rajta, akkor majd bevezetik.

Az ukrán elnök, Porosenko is halálmegvető bátorsággal védi az ukrán állampolgárokat, hangsúlyozva: „bárhol – keleten, nyugaton – éljenek is”. Így majd, ha kiterjesztik (a több) Ukrajnát a Dunáig, akkor már Magyarországon is meg fogja védeni érdekeiket. Szerencsére Ukrajnában (is) az államférfiak segítségére sietnek a szélsőséges ultranacionalista szervezetek, mint a Mitrovorec (Béketeremtő), amely mint a neve is mutatja, csakis az ukránok és kisebbségek közti béketeremtéssel foglakozik. Állításuk szerint a magyar külügyminiszter megsérti Ukrajna szuverenitását és területi egységét.

A beregszászi magyar konzul viszont titkos fegyvereket osztogat a hazaárulóknak útlevél(bombák) formájában. Ezt megakadályozandó, legjobb lesz bekamerázni (ha még nem tették volna meg) a konzulátust, minél több titkos felvételt készíteni azokról, akik igénylik és felveszik a kettős állampolgárságot, s kijövetelükkor őket rögtön börtönbe vetni.

Az is jó megoldás lenne, ha annyi magyarul beszélő ukrán hazafit szerveznének be a magyar állampolgárság megszerzésére, amennyivel sikerülne lebénítani a konzulátus munkáját, ezáltal meg tudnák akadályozni a hazaárulók tevékenységét.

Mert mi más lehetne a magyar állam egyértelmű célja az állampolgárság megadásával, mint Kárpátalja elszakítása Ukrajnától.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1222
szavazógép
2018-10-05: Közélet - Fekete Réka:

Minden segítség áldás (Svájci önkéntesek Háromszéken)

A napokban Háromszéken önkénteskedő svájci fiatalok eddig még nem láttak olyan lakást, mint egy idős betegnél Sepsiillyefalván, ahol a szőnyegek, ruhák egy részét egerek rágták meg, de az első meghökkenés után gyorsan segítettek, néhány óra alatt kitakarították a házat és az udvart. A sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) bázeli református partnerei öt éve visszajáró segítői a helyi szervezet gondozottjainak, azt mondják, amennyit adnak, annyit kapnak is az itteniek szeretete által.
2018-10-05: Közélet - :

A Szent Korona másolatát is kiállítják (Húszéves az evangélikus templom)

Gyülekezeti hétvégével ünnepli sepsiszentgyörgyi templomának húszéves születésnapját a város és a környék evangélikus-lutheránus közössége.