Gyakran használjuk e szót. Általában tisztát értünk alatta. Tán – ha fizetésről van szó – leginkább azt gondoljuk: mennyi marad a zsebünkben, ha „meghámozzák” a bruttónkat? De érdekes másért is ez a szó. Értelmezését kutatván a „hálón”, alig talál az emberfia valamit, hisz annyira közszájon forgó, mindennap használt kifejezés, mindenki érti, ergo minek annyit firtatni a mögöttesét – gondolhatnánk. S e vélekedés tán jogos is. De azért lehet itt is egy kicsit kutakodni, kötekedni, habitustól függően.
Mert – elmélkedjünk – ha elkezdjük másra is alkalmazni, érdekes dolgok sülhetnek ki. Az egyszerű, hogy egy autó, hajó ennyi tonna üresen (nettó), ennyi tonna megpakolva (bruttó). Az is „megvan” ugye, hogy egy disznó élőben (bruttó) ennyi, levágva meg mennyit dobunk a szemétre (epehólyag, bélsár, leégett szőr, stb.), mennyi marad feldolgozásra (nettó). Ám a feldolgozandó tétel rögtön bruttóvá válik, ha azt nézzük, nettó mennyi szalonna, hús, zsír stb. lesz belőle. No de, ha a például a szalonnát elkezdjük osztani, azonnal kiderül, mennyi paprikás, abált, zsír- vagy császárszalonna lesz belőle. És ha – mondjuk – az egyik fajtáját (ami ekkor már bruttó) felfüstöljük, szikkasztjuk, a végén megtudjuk, mennyi lett az asztalunkra kerülő nettó. És a sor végtelen, jól látszik e példából is.
A neheze viszont most jön. A feketeleves. Mert most alkalmazzuk az egészet egy politikai pártra, egy kormányra vagy egy társadalmi alakulatra például. Egy párt bruttója a tagok létszáma. Eddig tiszta. Egy kormány bruttója a benne dolgozók létszáma. Ez is rendben. De mi a nettójuk? Hogy hány fizető, hány külsős, hány pártoló tag van? Egyik sem. Egy bármilyen ilyen – úgymond közért dolgozó – társadalompolitikai formáció nettója az őt alkotó személyek (vezető, vezér is ide tartozik!) pozitív emberi kvalitásainak és az ebből eredő építő tevékenységnek az összeadódása. Ennyi. Láttunk a történelem során – és látunk ma is – sok nagy bruttójú pártot igencsak negatív előjelű nettóval, azaz ártó, kártékony, gyalázatos tevékenységgel.
Végül, mi lesz, ha egy embert akarunk így mérlegelni? Hisz az ember nem disznó. Általában. Erre a kérdésre a választ egyik vasárnap Nagy Tibor atya adta meg a misén, ki elmesélte (persze nem ezekkel a szavakkal), hogy a megmérettetéskor a bruttó egy emberből annyi lesz a nettó – értsd az érték –, amennyi jót cselekedett életében. Mert gyarlók vagyunk, vétkezünk. Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. A negatív, rossz gondolat engem mérgez lassan, a gonosz szó ölni is tud akár, a cselekedetről nem is beszélve. A mulasztás pedig a meg nem tett jót jelenti. A jót cselekvés lehetőségének elszalasztását. A mindennapi életben nem lehet kimazsolázni, hogy milyen kényelmes és tetszetős jót akarok tenni, amit látnak, amiért megdicsérnek. A valódi, a nemes tett az „csípőből, zsigerből” jön, nem lamentálás után. És ezek summája a nettó, az igaz ember. Ez a végső mérlegelés végeredménye. Tisztán.