Ez a piros kalapú, fehér pöttyös gomba minden korban felkeltette az emberek érdeklődését.
A magyar nyelvben a galóca lehet hal is, gomba is. Kétségtelen, hogy többen tudnak a gombáról, mint a halról, noha a halfajról elnevezett helységnevünk van (Galócás), a gombafajról elnevezett pedig nincs. Ez azért is van, mert a galóca elnevezést önmagában nem szoktuk használni, többnyire csak jelzős szószerkezet részeként élünk vele, hogyha valamilyen gombára vonatkoztatjuk. Másfelől galócáinknak nagyrészt olyan népi nevük van, amelyek nem tartalmazzák a bizonytalan eredetű „galóca” szót.
Legnépszerűbb galócánk kétségtelenül a főleg „bolondgombának” mondott légyölő galóca (Amanita muscaria), más szóval a mesegomba, a sámángomba, a légygomba. A légyölő galóca annyira a bolondgomba, a mérgező jelképét testesíti meg, hogy gyakran sokfelé a gyilkos galóca elnevezés alatt is ezt a gombafajt értik. Szépnek és veszélyesnek tartják. A Nemere Rádióban többször hallottam kellemes dallamú gombás gyerekdalt, amelynek szövegében benne van sajnos, hogy a legveszélyesebb gomba a piros, fehér pöttyös, ami távolról sem igaz, egyenesen szarvashiba.
A légygombának is nevezett galócánkat légyölésre is használták, innen ered a magyar tudományos s legtöbb népi neve is: bogárgomba, gébergomba, légygomba, légyölő galóca, légyölő gomba, piros légygomba. Már Clusius említi az 1601-ben megjelent Fungorum in Pannoniis obs. brevis Historiában, hogy a légygombát Frankfurtban árulják légyvesztő gyanánt a parasztasszonyok. 1684-ben is tudnak Magyarországon a például Becskereki Váradi Szabó György által veres gombának emlegetett légyölő galócáról mint légyölésre használt gombáról.
Napjainkban a magyar nyelvterület majdnem egészén ismeretes, ha nem is használatos már a gyakran épp légygombának nevezett Amanita muscaria tányérba téve (egészben vagy felvagdalva), cukrozva vagy sem, tejjel, vízzel vagy mézzel. Moldván és Székelyföldön kívül inkább csak nevében él légyölésre való használatának emléke, noha van adat ismeretéről például Vas és Zemplén megyéből is. Csíkban és Háromszéken megkülönböztetnek barna (Amanita regalis és/vagy Amanita pantherina) és piros (Amanita muscaria) légygombát. Ennek alapján feltételezhető, hogy a barna galócának és – ami kevésbé valószínű – a párducgalócának is van légyölő hatása.
Magyar népi nevei közül számos nem a légyöléssel, de mérgező voltával vagy más jellegzetességével kapcsolja össze e gombánkat: anyósgomba (Kárpátalja), betyárgomba (Udvarhelyszék), bogárgomba (Őrség, Szigetköz), bogárvesztügomba (Vas megye) bolondgomba (általános a magyar nyelvterületen), bolondító(gomba) (Krizba, Barcaság), bolondosgomba (Zala megye), borsógomba (Moldva), bukfencgomba (Vas megye), cigángomba, étőgomba (Moldva), galóca (Nyárádmente), gébergomba (Őrség), gyilkos galóca (Homoród mente, Felvidék, stb.), kígyógomba (Moldva), rég: méreggomba (Székelyföld), mérges galóca (Homoród mente, Felvidék), mesegomba (Zempléni-hegység stb.), péterpötű (gomba) (Krizba, Barcaság), pettygomba, pettyesgomba (Csík), pöttyösgomba, pöttyös úrgomba (Őrség), táncgomba (Csík és részben csak Háromszék), vackorgomba (Háromszék), vadgomba (Barcaság, Bánság), varjúgomba (Bánság), veres gomba (?).
Zsigmond Győző
