Sok a testnevelés órák alól felmentett tanuló. Miért, miért nem, vannak, akik inkább betegek, semhogy igénybe vennék izomzatukat egy tornaóra erejéig. Az előbbi megjegyzésemből arra lehetne következtetni, hogy szimulánsokkal van dolgunk. De ne gyanúsítsunk senkit megalapozatlanul.
Annyi bizonyos, hogy az „én időmben” (de rég is volt...) a testnevelő tanár sokkal tapasztaltabb „orvosnak” bizonyult, mint az iskolaorvos (annak idején ilyen is volt, s az ő dolga volt felmentést adni, ha azt indokoltnak találta). Szóval vannak, akiket orvos által adott felmentésük a testnevelés óra alatt tétlenségre ítél. Kitalálta a szakminisztérium, hogy a felmentettek sakkozzanak addig, amíg társaikat izzasztja a tornatanár. Erre én – aki életem jelentős idejét szántam a sakkozásra és annak oktatására – azt állítom, hogy ez a pótintézkedés a sakksport lebecsülésében és a sakkjáték nem ismerésében gyökerezik.
Vannak országok, ahol a sakk oktatása iskolai tantárgy, és nem kisebb a jelentősége, mint bármelyik érdemjegynek, amelyet elér a tanuló. Maróczy Gézát, a magyar sakkozás nemzetközi nagymesterét és számos sakk-könyv kiadóját, nemzetközi verseny elemzőjét és részvevőjét idézem: „A testnek a sport, a szellemnek a játék a lehetősége. Tisztán sport vagy tisztán játék el nem képzelhető, mindig van ebből is, abból is egy rész, és a keveredésben vagy az egyik, vagy a másik a jelentősebb. A hármas együttes: a munka, a sport és a játék képezi az embert a maga legtökéletesebb alakjában, és ez termeli ki azt a teljességet, ami a szerves világ fő mozgatója.”
Íme, mennyire fontosnak és meghatározónak tekinti Maróczy a sakkot, amely egyben játék, tudomány és művészet. Ezért tekintem az amúgy pótlásként „odavetett csontnak” a tanügyminisztérium javaslatát. Mert túl azon, hogy a sakk szórakoztató játék, tudomány is, hiszen minden sportágnak, de akár játéknak is szabályai, belső törvénye van, etikai töltete, s ezeket mind tanulni kell előzetesen, mielőtt sakkozóknak neveznénk magunkat. De a sakk művészet is, mert egy tökéletesen kivitelezett stratégia, a sikeresen végrehajtott taktikai szakaszok után, szépérzékünket gazdagítja, örömmel tölt el a játék befejeztével.
Tudtommal a testnevelés tanárokat nem képezték ki az egyetemen a sakkozás megismerésére. Enélkül csak annyit tehetnek, hogy az érintett diákok elé teszik a sakktáblát, és rájuk bízzák, hogy mit kezdenek a 64 fekete-fehér mezővel és a 32 sakkbábuval. Így soha nem fognak még elemi szinten sem megtanulni, s ezt sakkoktatói tevékenységem idején megtapasztaltam. Nevezetesen azt, hogy a rosszul beidegzett sakkismereteket alig lehet a szabályos irányba javítani.
Megoldás lenne tehát, hogy olyan oktatóra bízzuk ezeket a felmentett tanulókat, akik legalább a sakkjáték alapszabályaival tisztában vannak. Figyelembe véve a kiterjedt iskolahálózatot egyrészt, a sakk szabályait ismerőket másrészt, ez az ideális lehetőség megvalósíthatatlan. A tanulók pedig egy játék rejtett szépségeinek a megismerése nélkül maradnak, ami nem okoz örömet nekik, és csak egy újabb, megunt tantárgy marad. Akkor pedig jobb, ha a sokkal egyszerűbb römit adjuk oda póttestnevelési óra gyanánt.