Már az elfogadása is megér egy misét. Nehezen hihető, hogy Tudorel Toader miniszter úrnak hirtelen pattant ki a fejéből az ötlet, hogy mégsem elegendő az ügyészek megregulázására, amit végül a három igazságügyi törvény átszabásával kalandosan elértek, sürgős „pontosítások kellenek”. És míg a közvélemény éppen a családmeghatározási referendum körül forrongott, a minisztérium csendben dolgozott, majd az elhíresült 13-as rendelet mintájára fű alatt be is terjesztette szellemi remekművét.
Pontosításokban tényleg nincs hiány, kár, hogy rend helyett nagy eséllyel inkább káoszt eredményeznek elsősorban a korrupcióellenes ügyészség és a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság háza táján, hisz amennyiben a módosításokat betű szerint alkalmazzák, erősen megtizedelik e testületeket. Kérdés, hány jelenleg a két vádhatóságnál tevékenykedő ügyész képes felmutatni legkevesebb 10 éves szolgálati időt „mezei” beosztásban, illetve a vezető tisztségbeliek legkevesebb 15-öt. Valószínűleg igen kevesen, de  ha mégis, még mindig ott van a másik sarokba szorítási eszköz: nem vizsgáztak a LIT ügyészi részlege előtt, igaz, ez a kötelezettség eddig nem is létezett. Ez az előírás is tökéletesen mutatja, milyen célt szolgál a rendelet, hiszen az áthelyezésekre vonatkozó szigorításokkal egyetemben (amelyek olyan nagy vádeljárásokat is megakaszthatnak majd, mint az 1989-es forradalom, vagy a 90-es bányászjárás dossziéit, vagy az augusztus 10-ei tüntetés szétverésének vizsgálatát) kellően tágan fogalmaz, hogy számtalan értelmezésre adjon lehetőséget. Ezért nem világos például, hogy visszaható módon – azaz elviekben alkotmányba ütközően – alkalmazandóak-e például a szolgálati évekre vagy a vizsgákra vonatkozó előírások, amint az sem, hogy ezután a nagy ügyekben a különböző jellegű ügyészségek hogyan működhetnek együtt. Azt a rendelkezést pedig, amely szerint az igazságügyi miniszter is kezdeményezhet fegyelmi eljárást az ügyészek ellen, talán kár is magyarázni, hogy gyakorlatilag megerőszakolja a hatalmi ágak szétválasztásának alapelvét, és elsőrangú politikai fegyver is egyben.
Első látásra tehát Dragnea és csapata megtalálta a győzelem útját az igazságszolgáltatás politikai alárendelésére, a helyzet mégsem reménytelen. A kormány nagy eséllyel nem vonja vissza a rendeletet, a parlament a megerősítő törvény révén viszont még tehet valamit. Esélyes továbbá, hogy a szakmai szervezetek, intézmények jelzései nyomán az ombudsman vagy végső védvonalként az államfő az alkotmánybíróság elé viszi az egészet, és ha Valentin Zegrean volt taláros testületi elnöknek hinni lehet, könnyedén elkaszálható jogszabályt kapnak a kezükbe.