A Házsongárdi temető neve ma már nemcsak Kolozsváron fogalom, hanem mindenütt, ahol magyarok élnek. Az erdélyi magyarság legrégibb, hatalmas kiterjedésű, ma is működő sírkertje. Egy város, egy országrész többszázados művelődés- és művészettörténetének tükre. Kegyhely, amelyet jó száz éve pusztítanak, vagy ötven éve valósággal rombolnak, s amely mégis megőrizte műemlék jellegét.
A Házsongárd szó a mai nyelvhasználatban azonosult a temetővel, pedig mint tulajdonnév sokkal régebbi. Már a 14. századtól ez volt a belvárostól délre fekvő domboldal neve. A név eredetének megfejtésére Jakab Elek és Szabó T. Attila is kísérletet tett. Lehet, hogy egy Hasinschart nevű szász polgárnak volt erre kiterjedt kertje, vagy az egykori német, szász lakosok Hasengarten (nyulas kert), Haselgarten (mogyorós kert) elnevezései csiszolódtak a 19. századra Házsongárddá. Az ott fekvő temetőre vonatkoztatva az 1830-as évektől kezdték használni a szót, de csak a 20. században azonosult vele.
Bár nagyon régi a temető, keletkezésének körülményeit ismerjük. Korábban a főtéri Szent Mihály-templom körüli cinterembe, illetve a külső és belső várfalak közti füves részre, a kőkertbe temetkeztek a polgárok. De ahogy nőtt a lakosság, egyre jobban telítődtek ezek a sírkertek, s szükségessé vált egy várfalakon kívüli, szabadon bővíthető temetkezési hely megnyitása. A városi képviselő-testület, a ,,százférfiak” 1585. május 11-én hozott határozata értelmében a Torda utcai kis ajtón kívüli dinnyeföldön kerítettek körül egy területet, ,,ahova mind szegény és gazdag személy válogatás nélkül” temetkezhetett. Az akkor dúló pestis áldozatait néhány hét múlva valószínűleg már ide temették. Az 1920-as években Herepei János talált egy 1585. december 12-i keltezésű követ, további öt 16. századi sírkőről van tudomásunk...
Minden kolozsvárinak, de mondhatni minden magyarnak fájdalmas kérdés, hogy mi lesz a Házsongárddal. Évtizedek óta kudarcot vallanak azok a próbálkozások, amelyek legalább a fontosabb sírok műemlékké nyilvánítását célozzák. Így minden sír, ha lejár a húszéves megváltási ideje, újra kiadható, köve pedig átmegy a város tulajdonába. Az 1960-as évekig a megváltatlan sírokat sokáig épségben hagyták. Azóta azonban csak meglévő sírba lehet temetkezni, az új bérlők pedig úgy módosíthatják a régi emlékjelt, ahogy akarják. Mindenekelőtt feliratát csiszoltatják le, de sokan az egész követ ledöntik, bezúzatják. S a jelen helyzetben, amikor a temető sírjai mintegy 75 százalékban magyar feliratúak, ez egyértelműen a magyarság rovására történik. Különösen az utak mentén, jól látható helyen vigyáznak arra, hogy ritkuljanak a magyar feliratok. A sírmegváltási jog is csak családon belül, közjegyzői végzés nyomán öröklődhet, s igen gyakran leszármazott híján vész el egy-egy sír...
Miért is híres, miért is zarándokhely a Házsongárdi temető? Mert sok a művészi kivitelű faragvány, szobor, kriptaépület, amelyek stílus- és művészettörténeti jelentősége vitathatatlan. S végül, mert rengeteg híres ember nyugszik itt, az erdélyi művelődéstörténet legnagyobb alakjai. Nemcsak magyarok, hanem a régi időből néhány szász-német, a 20. századtól kezdve egyre több román.
A Házsongárdról már sokan és sokat írtak, ezek közül talán Áprily Lajos Tavasz a házsongárdi temetőben című verse a legismertebb, amely Apáczai Csere Jánosné Aletta van der Maet emléke előtt tiszteleg.
