Iktári Bethlen Gábor 1580-ban Marosillye várában látta meg a napvilágot. Már kamaszként bekapcsolódott a tizenöt éves háború küzdelmeibe, harcolt Bocskai 1595. évi havasalföldi hadjáratában, majd a hadiszerencse elpártolása után a „törökös” párt híve lett. Bethlen Székely Mózes (ur. 1603) támogatójaként a Basta elleni küzdelemben is aktívan részt vett, az ő bukása után pedig török területre bujdosott, ahol magához ragadta az erdélyi politika és diplomácia szálait. Oroszlánrésze volt abban, hogy a Rudolf (ur. 1576–1608) ellen 1604-ben felkelt Bocskai Istvánt (ur. 1604–1606) Erdély, majd Magyarország fejedelmévé választották.

Bocskai két évvel később meghalt, Bethlen pedig hamarosan elérte, hogy Rákóczi Zsigmond (ur. 1607–1608) lemondjon a trónról az ő pártfogoltja, Báthori Gábor (ur. 1608–1613) javára; az utolsó Báthory-fejedelem kezdetben hálásnak is mutatkozott – tanácsadójának, főkapitánynak és főispánnak nevezte ki pártfogóját –, az uralkodó Habsburg-barát politikája és kicsapongó élete miatt azonban kettejük viszonya fokozatosan megromlott. 1612 során Bethlen Gábor ismét török területre menekült, ahonnan Báthori meggyilkolása után már fejedelemként térhetett vissza.

A Portához lojális Bethlent 1613. október 23-án, a török csapatok jelenlétében iktatták be tisztségébe. Az új uralkodó kezdetben igen népszerűtlen volt, hiszen szemmel láthatóan az oszmánok pártfogását élvezte, nem volt gazdag, ráadásul megválasztása után át kellett adnia Lippát a Porta számára. A fejedelem helyzetét tovább súlyosbította, hogy a királyi Magyarország eközben a Partiumban terjeszkedett Erdély kárára, egyúttal a Habsburgok Bethlen-ellenes hangulatot keltettek Európában.

Ebből a kedvezőtlen helyzetből kiindulva alkotta meg aztán életművét – a „tündérkertet” – a 16 esztendőn át regnáló fejedelem.

Az uralkodó első és legfontosabb teendője természetesen a gazdaság felvirágoztatása és a kincstár feltöltése volt, amit többek között a merkantilista szemlélet átvételével és a Nyugat-Európában üldözött protestánsok betelepítésével alapozott meg. Bethlen a szász tiltakozás dacára komoly hangsúlyt fektetett a magyar kézműipar fejlesztésére, külföldi szakembereket hívott az erdélyi bányakincsek kiaknázására, és fellendítette a kereskedelmet is.

A fejedelem gazdaságpolitikája sikeresnek bizonyult, a konjunktúra pedig idővel más területeken is megmutatkozott: amellett, hogy Bethlen bőkezű mecénásként kezdettől finanszírozta a külföldi egyetemekre kijutott erdélyi diákok tanulmányait, idővel Gyulafehérváron főiskolát is alapított, európai uralkodóhoz illően reprezentált udvara pedig az ország tudományos és művészeti életének fellegvára lett.

Bethlen rendkívül aktív külpolitikát folytatott, Erdély aranykora tehát azt is jelentette, hogy az 1620-as évekre felállt a fejedelemség történetének első állandó hadserege, melynek legfőbb feladata Magyarország egyesítése volt. II. Mátyás (ur. 1608–1619) a kezdetekkor komoly energiát áldozott arra, hogy – Homonnai Drugeth György trónkövetelő támogatásával – megdöntse uralmát. Az 1615-ös nagyszombati egyezség ebben a konfliktusban sok szempontból kompromisszumot teremtett, ráadásul hamarosan kirobbant a harmincéves háború, mely Bethlen javára változtatta meg az erőviszonyokat. 1618 során ugyanis a protestáns cseh rendek fellázadtak a buzgó katolikus II. Ferdinánd (ur. 1619–1637) öröklése ellen, a Német-Római Birodalmat lángba borító konfliktusba pedig idővel Erdély is belépett.

Bethlen – protestáns szövetségesként – a Porta jóváhagyásával és a csehek támogatásával szinte az egész királyi Magyarországot hatalmába kerítette, Pozsonyban a Szent Koronát is megszerezte. Azonban az 1620 novemberében vívott sorsdöntő fehérhegyi csatából seregei elkéstek. Miután ebben az ütközetben a cseh felkelés ügye elbukott, a fejedelem is kompromisszum­ra kényszerült, vagyis az 1620-as besztercebányai országgyűlésen hiába vette fel a választott királyi címet, kénytelen volt tárgyalóasztalhoz ülni II. Ferdinánddal.

Az 1622. évi nikolsburgi békében aztán a császár-király hasonló feltételekkel ajánlott békét ellenfelének, mint egykor II. Rudolf császár Bocskai Istvánnak: Erdély visszaszerezte az 1606-os bécsi békében megkapott hét felső-magyarországi vármegyét, megerősítést nyertek az 1608. évi, a magyar rendi jogokat és protestáns vallásgyakorlást biztosító törvénycikkek, ezenfelül Bethlen birodalmi hercegi címet kapott, Oppeln és Ratibor birtokokkal. Az engedményekért cserében a fejedelem átadta a Szent Koronát, és visszavonult a megszabott határok mögé.

(A Rubiconline nyomán)