A négy református és az evangélikus gyülekezet így jelezte, igazságtalannak tartják, hogy nemrég eltávolították az iskola faláról a teljes megnevezést tartalmazó táblát, ugyanakkor jogos tulajdonuknak tekintik az ősi alma matert.

„Emlékezni és megújulni jöttünk ide, mert állandó jelleggel szükségünk van, hogy visszatérjünk a te szent igédhez, a szent lélekhez, Krisztushoz, a kegyelemhez” – mondta a Kálvin-szobor előtt rövid imájában Bucsi Zsolt lelkész, majd a fáklyás menet a Mikó Imre-szobor elé vonult. A Református Kollégium diákjainak rövid műsora után Pap Attila lelkész mondott fohászt. Száz év telt el azóta, hogy megígérték, mi rendelkezhetünk saját sorsunk felett, mi dönthetünk arról, hogy hol és mikor nyíljanak meg óvodák, iskolák, s most mégis azért kell imádkoznunk, hogy látható legyen, kinek is a tulajdona ez az épület – mondta a lelkész, aki reményét fejezte ki, hogy a templomokban szimbolikusan elhelyezett felírat ismét a helyére kerül.

A nemzeti fohász (346-os zsoltár) eléneklése után a menet a belvárosi református templomhoz vonult, ahol a zsúfolásig megtelt istenházában Hegyi István, a Gyöngyvirág utcai református gyülekezet lelkésze Ézsaiás próféta könyvét idézve hirdette az igét. A vad szőlőt termő vessző példázatából kiindulva a lelkész a hetedik verset olvasta fel: „A seregek Urának szőlője pedig Izráel háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése; és várt jogőrzésre, s ím lőn jogorzás; és irgalomra, s ím lőn siralom!” Sokszor egy betű is elég ahhoz, hogy a szavak értelme megváltozzon, hiszen milyen könnyen lehet a reformációból deformáció – magyarázta a lelkész, majd arra kérte a híveket, hogy belső megújulásként éljék meg a reformációt. Hiszen épp ez a reformáció nagy csodája, amit Jézus után minden próféta elénk tár: a naponta megélt megújulás. Csakis a kis örömök révén válik az elégedetlenségből megelégedés, így leszünk siralmasokból irgalmasok, így lesz a gazságból igazság, a jogorzásból jogőrzés – fejtette ki Hegyi István.

A reformáció nagyhete úrvacsoraosztással zárult.