Első szünetben a folyosó szerelmes népdaloktól volt hangos, amely annak a versenynek a díjkiosztóját nyitotta meg, amely e téma köré épült. Fotó és rajzpályázat volt, a díjak pedig ugyanannyira mosolyogtatóak voltak, akár az alkotások. Volt, aki mozijegyet, volt, aki vacsorát nyert két fő részére.

De beszéljenek erről a napról a diáktársaim is:

Amikor körben ültünk, és néztük azt a két embert, aki belépett az osztályunkba – kissé zavartan és látható izgalommal – érezni lehetett, hogy nem lesz közömbös a következő két óra. „Amennyit tesztek bele, annyit kaptok vissza” – szögezték le mindjárt az elején, és valóban. Kérdéseink lettek, elgondolkodtunk, és biztos vagyok benne, hogy voltak olyanok, akik rávetítették saját kapcsolataikra az elhangzottakat. Magunkat is megismertük, picit másképp nézünk a párjainkra, barátainkra, és ez, amit kaptunk, felnőtt éveinkben is jó lesz. Köszönjük! (Sántha Kriszta Hanna, XI. F)

Átbeszéltük, hogy mind-mind más személyiségűek vagyunk, fortélyokkal, különbségekkel. Változik személyünk, kapcsolatban még inkább, ezért ne arra törekedjünk, hogy megváltoztassuk egymást, mert úgysem sikerülne, hanem inkább fogadjuk el a másságot, és keressünk megoldásokat közösen. Beszéljünk meg mindent, és ne féljünk, ne meneküljünk a problémák elől. Ne legyünk féltékenyek, hanem tartsuk meg saját személyiségünket, és karrierünket együtt építsük kapcsolatainkkal. (Oláh Orsolya, XII. F)

A beszélgetés közvetlen volt. Sok olyan vélemény hangzott el, amit ki sem néztünk volna egymásból. Az ismerőseink kapcsolatáról mi csak felszínes képet kapunk, de abban a két órában tágult az egymásról kialakított képünk. (Sándor Szilárd, XI. G)

Sikerült megnyílnunk egymás előtt, valami kizökkentett az egyhangú tanulásból, egy kicsit elkalandoztunk. Rájöttünk, hogy nagyon különbözünk mi, lányok a fiúktól, ezt az a játék szemléltette, amelyben a saját testünkkel szobrot alkotva be kellett mutatnunk, hogy pillanatnyi érzéseink alapján milyen fiúnak, illetve lánynak lenni. Számomra ez a program egyszerre volt lazító és tanító jellegű, amely által saját magunkat és egymást is jobban megismerhettük. (Máthé Andrea, X. G)

Mindannyiunknak fontosak a kapcsolatok, hiszen ezek által maradunk emberek, ezek által maradunk egészségesek, vagy éppen ezek betegíthetnek meg. A párkapcsolataink még lényegesebbek, a serdülőkor pedig az a terep, ahol elkezdjük megtanulni, hogy miképpen kapcsolódhatunk a másik nemhez: Milyen vagyok én egy párkapcsolatban, mi a fontos nekem? Hogyan vagyok jelen a bontakozó nőiességemmel, férfiasságommal, hogyan reagál erre a másik nem? Ezekről a kérdésekről való gondolkodásra adtak lehetőséget a líceumi osztályokban szervezett műhelymunkák, melyeket bibliodrámában, családterápiában, mentálhigiénében képzett kollégáim vezettek. A program alatt végig éreztem a tanári közösség támogatását, akik hasonlóan fontosnak tartják, hogy diákjaink éltető kapcsolatokban élhessenek. Hálás vagyok – mondta el Kovács Réka tanácsadó tanár.

Tartalmas nap volt, köszönjük!

Összeállította: Oláh Orsolya, XII. F