A megrendítő levélregény külön érdekessége, hogy több Christine Frederiksen-levelet is közöl, s azokból egyértelműen kiderül, hogy a fiatal lány, akivel amerikai tanulmányútja során ismerkedett meg, nemcsak szerelme, később felesége volt Balázs Ferencnek, hanem vitapartnere és társa is, aki mindenben egyetértett férje Mészkőt modernizálni akaró elképzeléseivel. Minderről beszámol Balázs Ferenc A rög alatt című kiváló könyvében is. No de a levelekből is látszik, micsoda embert próbáló küzdelem volt mindez. Ráadásul Balázs, az új időknek új dalaival Mészkőre érkező unitárius pap súlyos beteg is volt, s betegsége is gátolta, hogy kiépíthesse dán mintára a szövetkezeti mozgalmat falujában. Gátolta a korlátoltság, az emberi rosszindulat is, noha kortársai egybehangzó tanúsága szerint Balázs igen rokonszenves, szeretetre méltó egyéniség volt, ,,nála modernebb ember ― mondotta László Dezső ― a két világháború között nem élt Transzszilvániában". Tamási Áron pedig a temetésen mondta ki: ,,akiket valaha temettünk, Te azok közül a legtisztábban mutattad meg, hogy ezen a földön miképpen kell élnünk és meghalnunk…" Kapcsolata szerelmével, házasságuk eleve nehézségekkel indult, problémáik leveleikből is kirajzolódnak. Megrendítő viszont, hogy az alig huszonnégy éves fiatalasszony, aki gyermekükkel a temetés után hazakészül Amerikába, miként értékeli az együtt töltött esztendőket egy édesapjának írott levelében: ,,Reménykedtem, jobban lesz ahhoz, hogy nyugodtan éljen és írjon, és az volt az érzésem, ha átvészeljük ezt az időszakot (…), akkor mély és tökéletes egyetértésben élnénk. Ő a legnagyszerűbb, legérdekesebb, legokosabb és leglelkesebb emberek egyike volt, akit valaha is ismertem. (…) Azt kérded, boldogok voltunk-e. Azt hiszem, nagyobb boldogságban és nagyobb boldogtalanságban volt részünk, mint az emberek legtöbbjének. Vele voltam munkájában és ideáljaiban, de nem tudtam megmenteni a túlfeszített tevékenységtől."

És most jöjjenek a levelek.