November 8-án lép érvénybe a lakónegyedi parkolás szigorítását célzó tanácshatározat, miután szeptember végén Sepsiszentgyörgy önkormányzata elfogadta a vonatkozó tervezetet. A civilizált parkolást célzó előírások betartását a helyi rendőrség ellenőrzi.
Mint arról korábban beszámoltunk, az önkormányzati döntés értelmében az 1,9 tonnánál nehezebb haszongépjárművek vagy több mint kilenc ülőhellyel rendelkező, személyszállítást végző kisbuszok 22 és 6 óra között nem parkolhatnak a város köz- és magánterületein. A parkolóhelyek felszabadítása érdekében a már említett időszakban a garázzsal rendelkező járműtulajdonosok sem állomásozhatnak autóikkal az épület háromszáz méteres körzetében, a parkolóhelyet bérlők pedig nem foglalhatnak el más helyet hasonló körzetben. A határozat szerint a szabálytalanul parkoló haszongépjárművek, kisbuszok esetében a bírság legkevesebb 1000, legtöbb 2500 lej, míg a garázstulajdonosok esetében 500 és 1000 lej közötti összeg.
Az előírásokat megszegő, parkolóhelyeket bérlő autótulajdonosok 100 és 300 lej közötti büntetést kockáztatnak.
Tóth-Birtan Csaba alpolgármester lapunknak elmondta, a kisbuszokra és furgonokra vonatkozó szigorítás kapcsán a rendőrséggel együtt keresik a megoldást arra, miként és főként milyen táblával jelezzék a tiltást az érintett parkolókban.
Amint Hadnagy István, a helyi rendőrség vezetője hangsúlyozta, figyelmeztetni, bírságolni csak ott tudják az érintett járművezetőket, ahol a kisbuszok, kisteherautók parkolását tiltó táblát már kihelyezték.
Lapunknak azt is elmondta, év elejétől október végéig 187 szankciót jegyeztek a járdán való parkolás miatt: 126 alkalommal figyelmeztettek, 61 esetben pedig pénzbírsággal sújtották a vétkes járművezetőket. A vonatkozó rendelkezés életbelépését követő első időszakban jobbára figyelmeztették a tilosban állomásozókat, s bár sikerült valamelyest visszaszorítani ezt a jelenséget, úgy véli, nem lehet teljes mértékben felszámolni. A parkolási díj befizetésének elmulasztása okán közel 300 szankciót jegyeztek tíz hónap alatt, pénzbírságot pedig 280 esetben szabtak ki. Hadnagy István megjegyezte, azokat büntették meg, akik nem fizették ki a parkolás árát, s az erre vonatkozó felszólítást követően sem törlesztették a napidíjat. Utóbbi kapcsán egyébként azt tapasztalják, egyre fegyelmezettebbek a sofőrök, és befizetik a parkolási díjat.