Klónkutyák

2008. augusztus 9., szombat, Magazin

Ötvenezer dollárt fizetett öt klónkutyáért, szeretett pitbullterrierje pontos másaiért egy amerikai asszony — a csöppségeket kedden mutatták be sajtótájékoztatón Szöulban.

,,Booger a barátom, hű társam volt" — hangsúlyozta Bernann McKinney, amikor megjelent a sajtó képviselői előtt az öt kis hasonmással. A Szöuli Nemzeti Egyetem több embriót ,,gyártott le" azokból a bőrsejtekből, amelyeket Booger füléből nyertek még a kutya életében. Az embriókat két ,,béranyába" ültették be, három hónappal később pedig megszülettek a kiskutyák. A projekt résztvevője volt Li Bjong Csan professzor is, aki 2005-ben a világ első klónkutyáját, az afgán agár Snuppyt létrehozó csapat tagja volt. ,,A kiskutyák apjuk tökéletes másai, a mennyekben érzem magam a boldogságtól" — mondta a sajtótájékoztatón könnyes szemmel Bernann McKinney. Az egykori hollywoodi szépségkirálynő visszaemlékezett arra, hogyan mentette meg életét Booger, ,,aki" harcba szállt a gazdáját megsebesítő ebbel. Bernann McKinney arra is kitért, hogy Booger leszármazottainak némelyikét segítőkutyákká akarja kiképeztetni, miután szeptemberben átveheti az Egyesült Államokban az ebszállítmányt.

Ez nem az első alkalom, amikor kutyákat klónoztak, ám az eljárás meglehetősen bonyolult. Mint a dél-koreai tudósok rámutattak, kereskedelmi célból most reprodukáltak első ízben állatot.

A koreai RNL Bio, a cég, amely megszervezte a klónozást, bejelentette, hogy mostantól elő lehet jegyeztetni a ,,kedvencgyártást". Jelenleg ugyan borsos az ár, ám ahogy fejlődik a technológia, olcsóbbá válnak a klónozott állatok. A vállalat jövőre akár háromszáz kutyát is képes ,,lekopírozni", a cég vezetőjének terveiben pedig tevék klónozása szerepel közel-keleti tehetősek számára.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-08-09: Magazin - x:

Mátyás király a közösségi portálon

A reneszánsz korának hatalmas információhalmazát közérthető formában, a laikusok számára is élvezhető módon közvetíti egy új internetes honlap, amely az iWiW közösségi portál mintáját követi. Egyes napokon már több mint négyezerre szökött fel a letöltések száma. Ősztől feltehetően tovább nő a kíváncsiság, mert az időutazást egy itt induló játék főnyereményeként valóságos térbeli utazás is tetézheti.
2008-08-09: Magazin - x:

A sötét lovag rekordja

A sötét lovag című Batman-mozi tizennyolc nap alatt lépte át a 400 millió dolláros, észak-amerikai jegybevételekből származó álomhatárt, amivel újabb rekordot döntött a piacon.