Mellbevágó tény, de nem arról van szó, hogy egyáltalán ki vannak-e téve a gyermekeink a pornográfia veszélyének, hanem hogy mikor. A téma kapcsán megkérdezettek többnyire bevallják: sokkoló mértékben érintette már őket a pornográfia hatása.
A Psychologies szaklap egyik felmérése szerint a tíz évnél fiatalabb gyerekek körében háromból egy látott már online pornográf tartalmat, és kevesebb mint fele mondta el ezt a szüleinek.
A szülőknek abban igazuk van, hogy a gyermekeik nem keresik az ilyen jellegű tartalmakat. Ritka eset az, amelyről pár hónappal ezelőtt hallottam: a szülők táblagép kamerája segítségével rögzítették a hálószobában megélt intim pillanataikat és ugyanazon az okoseszközön tárolták a felvételeket. Aztán az „óvodás úgysem ért még hozzá” jelszóval a készülékre áttöltötték a gyerek kedvenc rajzfilmjeit is. Természetesen a kisember egy kicsit okosabb volt az okoseszköznél, és sokkal okosabb a szüleinél. A látottak után sok kellemetlen kérdése volt, és később szakmai segítségre is szorult, hogy megértse a „házimozizás” során tapasztaltakat.
A gyermekek valóban nem keresik ezeket a tartalmakat – vagy legalábbis kezdetben nem. Ezek a tartalmak megtalálják a gyermekeinket: egyesekhez talán e-mailen jutnak el az üzenetek, potencianövelőket, szexuális játékszereket hirdető elektronikus levelek formájában, másokhoz felugró reklámablakokon, hirdetéseken és honlapokon, számítógépes vírusokon és telefonon keresztül.
Sokkolja őket, ha tévedésből hasonló honlapra kattintanak vagy rosszul írják be a honlap címét, és ilyen oldalhoz jutnak. Az első ilyen „élmény” után többnyire azt mondják, hogy ezek „undorító képek”, és szoronganak amiatt, hogy ne szembesüljenek ilyesmivel.
Tizenhárom vagy tizennégy éves koruktól már sokuk érdeklődését felkelti a téma. A kamaszok többnyire annyit vallanak be, hogy az osztálytársuknál vagy a haveroknál láttak pornót. A lányok inkább „viccesnek” vagy „otrombának” tartják, a fiúk is brummognak valamit, de mert ők inkább vizuális típusúak, elbűvöli őket a meztelenség, a túlfűtött szexualitás, ezért vissza-visszatérnek a látottakhoz. A legyintgető viszonyulásuk csak álca: valójában ki akarják deríteni, miért a sok hűhó a téma körül, mire olyan kíváncsiak a barátaik.
Mit tehetünk, ha tudomásunkra jut, hogy a gyermekünk pornográf anyagokat nézeget? A védekezés első lépéseit a szülőnek kell megtennie, bármennyire is úgy gondoljuk, hogy gyermekeinket nem érdekli a pornó. Ezért állítsunk be szűrőket. A legtöbb esetben tartalomszűrő programokat építenek be a telefonokba, számítógépekbe és keresőprogramokba, ugyanakkor ezeket sokkal könnyebb aktiválni és használni, mint ahogyan ezt a szülők gondolják.
Mondjuk el a gyermekeinknek, hogy ne essenek kétségbe, ha valamilyen felkavaró vagy taszító dolgot látnak a világhálón, és azonnal szóljanak a felnőtteknek. Ilyen esetekre mutassuk meg nekik, hogyan kell bezárni egy honlapot vagy egyszerűen csak kikapcsolni a képernyőt.
Ha lehet, ne reagáljunk túlzottan, ne szidjuk meg, különben soha többé nem oszt meg velünk ilyesmit. Sok tinédzser azért nem mondja el a szüleinek, mit látott már, mert tart a felnőtt reagálásától.
A kamaszkorú gyermekeinknek már elmondhatjuk, hogy a pornográfia nem „valódi”: a látottak megjátszott jelenetek, nem a szexuális együttlét valódi céljáról szólnak. És ha lehet, már akkor beszéljünk vele, mielőtt ő botlana bele pornográf tartalmakba.
Végül pedig ne csak ijesztő figyelmeztetésekkel hozakodjunk elő a szexszel kapcsolatban, inkább hangsúlyozzuk a türelem, a bizalom, a vonzódás és az élvezet fontosságát.
Kertész Tibor, a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa
(folytatjuk)
