Vagy nevezzük inkább már törekvésnek. Az elmúlt hetek, hónapok történései ugyanis sokkalta inkább ennek mutatják. Sokkalta inkább egy alaposan felépített tervről lehet beszélni, semmint kizárólag zsigeri megnyilvánulásokról. E terv célja pedig – olybá tűnik – nem más, mint lehetőleg minél több jelét eltüntetni annak, hogy száz évvel az ország állítólag hőn óhajtott kiegészülését követően sem sikerült megvalósítani a nagy ideált: a tökéletes nemzetállamot, ahol a román nyelv, kultúra és nem utolsósorban a román nép az egyetlen, szent és sérthetetlen ura az ősi földnek és mindennek, mi azon fellelhető.

E törekvésnek egyre csak gyűlő példáit Háromszéken is tetten érhetjük, főképp a Dan Tanasă által bejegyzett egyesület forgószélszerűen felpörgött bírósági hadjáratai képében, melyek kevés kivétellel nem a megtámadottak győzelmével végződnek. Ami igazán aggasztó a korábban is notórius feljelentő hírében álló blogger teljesítményében, hogy mostanra már a kritikus határon is átlendülni látszik, lásd a Székely Mikó Kollégium nevének esetét vagy az épület oromfalán levő – a műemlékvédelmi előírások által egyébként nagyjából védett – felirat bíróságon történő kifogásolását. E lépések ugyanis már túlmutatnak azon az egyébként kicsinyes, de ennek ellenére elég sok kárt okozó szinten, amit a románság helyi bősz védőjétől megszokhattunk. Sajnos már nem csak arról van szó, hogy – állítása szerint – megakadályozná a román állam autoritásának semmibe vételét – egyebek mellett a magyar nyelvű feliratok, zászlók, elnevezések révén – a Székelyföldön. Friss akciói már a történelemhamisítás kategóriába is beillenek, és mint ilyenek, tökéletesen illeszkednek a fent említett eltörlési tervbe.

Ne legyenek ugyanis illúzióink, Dan Tanasă nem magányos harcos, nem hős, inkább csak eszköz azok kezében, akik az eljövendő pár évet arra szándékoznak felhasználni, hogy az első világháború után megálmodott teljes román uralmat végre-valahára kiteljesítsék, egyben egyszer és mindenkorra megértetve a még itt maradt, szakadár kilengésekre hajlamos magyarsággal, hogy ki is az úr a háznál, és meddig is tart a közmondásos takaró. Afelől se legyenek kétségeink, hogy ez a folyamat itt leállna, és az éppen működő politikai alkuk – a közigazgatási kódex és az anyanyelvhasználat, a román nyelv oktatása az elemi osztályokban vagy a marosvásárhelyi római katolikus iskola – megtörnék a lendületét ennek a társaságnak, legyen szó két évtizede fennálló jogok eltiprásáról, visszaszolgáltatott javak újraállamosításáról vagy éppen a mindennapok megkeserítéséről. És ne feledjük: a centenáriumi örömök csúcsa igazából 2020, addig még sok „szépet és jót” el lehet követni.