November 15-e – Bethlen Gábor (1580–1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napja – az erdélyi magyar szórvány napja. Ez az évforduló mérlegelésre, számadásra, emlékezésre is alkalmat teremt, noha a szórványban élő nemzettársaink folyamatos odafigyelést, törődést igényelnének, hiszen a szórvány „a nemzet lelkiismerete”. Kérdéses, ünnepnek tekinthető-e egyáltalán ez a nap, hiszen tucatjával sorolhatók azok az erdélyi települések, ahol az ott élő magyar közösség apadása immár végérvényes és visszafordíthatatlan. E végvárak lakói lelkészükkel együtt már csak az isteni csodában bíznak.
Az erdélyi magyarok „csodavárás” helyett építkeznek – állította Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Segesváron a szórványnapi oktatási konferencián. A szövetség évente egy-egy tematikus rendezvénnyel hívja fel a figyelmet erre a napra, most a délutáni oktatás szórványvidéki kiterjesztéséről beszéltek. Ám szórványvidéken igen nehéz az építkezés, az ott élők legnagyobb gondja ugyanis az, hogy a vegyes házasságokban születő gyermekek tekintélyes része nem anyanyelvén tanul, hanem románul. Mi több, erőteljesen szórványosodó közösségekben az is jellemző, hogy ha a családba bekerül egy román ajkú fél, a magyarok román nyelven beszélnek, még akkor is, ha esetleg többségben is lennének. Egy szó, mint száz, társadalmi, lélektani összetevők sokasága teszi nehezen megoldhatóvá a szórványkérdést, főként azokon a településeken, ahol nagyon kis lélekszámú az ott maradt magyar közösség. E térségekben utolsó bástya a templom, ahol még rendszeres a magyar szó, s ott, ahol már sem tanító, sem tanár, sem óvónő nem szolgál, a bástyában maradottakat a lelkész védelmezheti.
Éppen ezért különös, hogy noha oktatási témában szervezték a segesvári értekezletet, azon – a szövetség hírlevele, illetve zárónyilatkozata szerint – egyetlen szórványlelkész sem kapott szót, az egyházak szerepéről sem beszéltek. Pedig az egyház a szórvány minden vonatkozásában megkerülhetetlen. Szórványkollégiumokról, a magyar nyelvű oktatás megerősítéséről, asszimilációról esett szó, némiképp „előkampányszerűen”, hiszen közelednek az európai parlamenti választások.
És ez a kampányíz bizony kesernyés. Noha a fogyó közösségek számára egyértelműen fontos az egységes és eredményes érdekképviselet, a szórvány kapcsán mégis hitelesebb lenne megoldandó konkrét feladatokat, szigorú tényeket emlegetni, mint hangzatos, szlogenszerű mondatokat gyártani. E téren ugyanis kinyilatkoztatásnál többre van szükség. Ez a kommunikációs stílus különben is megérett a változásra, mert a hórukkos kijelentések – „olyan programok gyakorlatba ültetésén dolgozunk, amelyek által a gyermekek és szüleik is úgy érezhetik: biztos magyar jövő van a szórványban” – vitathatóak, visszatetszést keltőek. De ha már Bethlen Gáborhoz kötődik e nap, üres frázisok helyett elegendő idézni és követni a fejedelem híres mondását: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”