Terepgyakorlaton a szentgyörgyi bolyaisok

2018. november 20., kedd, Magazin

Őszi terepgyakorlaton vett részt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett környezettudományi kara első és másodéves hallagatóinak egy csoportja. Egy olyan helyre lennének kíváncsiak – kérték csoportkísérő pedagógusukat, Ráduly Lenkét –, amely sajátos és különleges védelemre szorul, például karsztvidékre. Lévén, hogy a Vargyas-patak mészkőszurdoka éppen a mi megyénkből közelíthető meg korszerű úton, a teljes napot kitöltő gyakorlat (megfigyelés, fotózás, tanulmányozás és gyűjtőmunka) színhelye a homoródalmási Orbán Balázs-barlang vidéke lett.

A barlang vidékének földtani képe színes, kőzetvilága változatos. A Keleti-Kárpátok kristályos mezozoos övezetének részeként egyazon tájban tartalmaz vulkanikus, üledékes és metamorf kőzeteket. Láthattak a diákok mutatós epigenetikus eredetű völgyszorost a folyóvízi erózió által kialakított geomorfológiai formákkal, megtapaszthatták a víz romboló-építő tevékenységét: árvíz-színlőket, a fizikai mállás okozta kőfolyásokat, megtekinthették a Nagy-barlang egy szakaszát, szembesülhettek az emberi tevékenység hasznos vagy éppen káros következményeivel. A kőzetek mellett begyűjthették a szárazabb mészkővidék itt-ott még virító jellegzetes növényeit.

Egy ilyen terület valósággal kínálja a természet- és környezetvédelmi feladatokat, amelyeket ennek a vidéknek a gondnoksága – a baróti székhelyű Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista- és Barlangász Egyesület – igyekszik maradék nélkül felvállalni és teljesíteni. Dicséretes, hogy gondolnak arra is, hogy közösen a vargyasi önkormányzattal minél hamarabbi megoldást keressenek a műút három nagyon durva kátyújának kijavítására, az idősebb látogatókra való tekintettel pedig a sziklásabb, nehezebb átkelők rendezésére.

Kitartó munkájuk révén megépült a menedékház, irányító-magyarázó táblák szolgálják az ideérkezőket, és jó állapotban találtuk a vízen átvezető pallókat, a létrákat és a turistajelzéseket is. Példás tisztaság uralkodott mindenütt, s megnyugtató látni, hogy érvényesülnek a tűzvédelmi szabályok is: a tűzhelyek a száraz lombjukat elhullató erdőktől kellő távolságra vannak kijelölve. A forgalmas útszakaszoktól távolabb eső barlangvidék egyre keresettebb, látogatásunk idején két konstancai családdal találkoztunk.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint bejut-e a felsőházi rájátszásba a Sepsi OSK?







eredmények
szavazatok száma 142
szavazógép
2018-11-20: Sport - :

Alexander Zverev a világbajnok (Tenisz)

A harmadik kiemelt Alexander Zverev két sima szettben diadalmaskodott a világelső Novak Đoković felett a Londonban zajló ATP-világbajnokság férfi egyesének döntőjében. Zverev ezzel Boris Becker és Michael Stich után a harmadik német férfiteniszező, aki megnyerte a világbajnoki címet.
2018-11-20: Magazin - :

Csapdába lépett a belga írónő (Picasso-festmény megtalálása)

Álhír lehet, hogy felbukkant egy hat éve ellopott Picasso-festmény: a kép megtalálását bejelentő holland írónő elmondása szerint „tréfa áldozata lett” – közölte a holland NOS televízió. Az írónő vasárnap este a tévében tisztázta: két belga filmrendező „performance-ának” dőlt be gyanútlanul – idézte a The Guardian online kiadása.