Jó lenne, ha a most bársonyszékbe kerülő régi-új emberek végre nem a teljességében abszurd állapotokat tartósítanák, hanem végre igazi, munka- és teljesítőképes kormánnyal büszkélkedhetne az ország, hiszen választások után két évvel, két korábbi kormány bedarálása után még mindig azért kell minisztereket váltogatni, hogy Dragnea és társai a párt töretlen egységének látszatát keltsék, s úgy tegyenek, mintha megtalálták volna végre a legrátermettebb tárcavezetőket.

Távol állunk ettől. Csupán az borítékolható, hogy a harc folytatódik, párton belül és kívül egyaránt. A teljes mértékben politikai csatározásra berendezkedett államfő máris keresztülhúzta a szűk körű szociáldemokrata vezérkar számításait, és elfogadott ugyan hat jelöltet, de elutasította két javasolt miniszter kinevezését. Ilan Laufer alig ismert, őt fejlesztési miniszternek szánták, ám azzal, hogy Iohannis a párt üdvöskéjét, Lia Olguța Vasilescut sem engedi a szállítási tárca élére, máris komoly fejfájást okozott azoknak, akik szinte már látni vélték, hogy a fizetéseket is látványosan emelő volt munkaügyi miniszter vezényletével gőzerővel épülnek az autópályák és Bukarest reménytelen körgyűrűje. S mivel az ambíciós politikus ezen a pályán nem rúghat labdába, a keményvonalas szociáldemokraták újra Iohannisra mutogathatnak, íme, Craiova volt polgármestere, néhai Vadim Tudor tanítványa csupán azért nem építheti országát, mert az elnök nem engedi. A szociáldemokraták forronganak, keresik a váratlan helyzet megoldását, s pillanatnyilag úgy tűnik, Lia Olguța Vasilescu két szék között a földön maradt.

Képtelen, semmi jót sem ígérő állapot, mely furcsamód mégis mindkét tábornak előnyös. A szociáldemokraták ismételten háboroghatnak Iohannis miatt, az államfő és az ellenzék pedig tovább ostorozhatja a kormányt. A zűrzavar fenntartása a felek számára jobb és egyszerűbb, mintha valós, nehezen megoldható gondokat kellene orvosolniuk, az egymásra mutogatás valójában kényelmi állapotot biztosít számukra. A szociáldemokratáknak akár stratégiájuk is lehetne az állandó, párton belüli viszály fenntartása, hiszen lassan nevetségessé váló palotaforradalmaikkal, lázadozó politikusaik félreállításával szép lassan lejár a mandátumuk úgy, hogy a munka dandárját meghagyják az utánuk következőknek.

Így már nem is az a kérdés, hogy mit vállal Dăncilă asszony és új társasága, vagy hogy mennyi­re sokoldalú Lia Olguța Vasilescu, Ilan Laufer és a többi társa, hanem az, hogy meddig lehet még ámítani szavazók tízezreit, százezreit? Meddig helyettesítheti a cirkusz a cselekvést, az elfogadható és hiteles, életminőséget javító kormánypolitikát?