A Facebook és a hasonló közösségi oldalak természetüktől fogva nem tartoznak a magánszférához. Nagyon is nyilvános helyek, ahol több millió ember fordul meg. Így pont annyira veszélyes elengedni a gyerekünket felügyelet nélkül csatangolni ezen a felületen, mintha jogosítvány nélkül vezetne az autópályán.
A legutóbbi felmérések szerint a tizenévesek naponta átlagosan 3,1 órát töltenek internetezéssel, a 16–21 évesek ennél is többet, 3,4 órát vannak a világhálón. Az internetezők zöme, 96 százaléka legalább heti rendszerességgel látogatja a közösségi oldalakat, 91 százalékuk internetes oldalakat böngész és csevegőprogramokat is használ.
Mivel okostelefonon is elérhető, nagyon nehéz a Facebooknak ellenállni. Annyira vonzó, hogy a gyermekek gyakran hamis születési adatokat adnak meg regisztráláskor – legtöbbször a szüleik jóváhagyásával. Próbálják megkerülni a 13 évesnél fiatalabbak számára felállított korlátozást, és így válnak 4–5 éves óvodások „veterán facebookozóvá”.
Sok szülő legtöbbször azért adja fel az ellenkezést, mert a gyerekei állandóan nyaggatják. Mások meg attól félnek, ha a gyerek nincs fent a közösségi oldalon, kimarad a szociális érintkezésből. A felhasználók számát az iskolai rendszer is növeli, a pedagógusok is az „Arckönyvet” használják kommunikációs eszközként, és így még azt a diákot is beterelik a hálóba, akinek esze ágában sem volt csatlakozni.
A legtöbb szülő az első pár hónapban még ellenőrzi gyermeke Facebook-használatát, de aztán abbahagyják, mert nem jut már erre idejük vagy megbizonyosodnak, hogy csemetéjük nem tárgyal idegenekkel.
Pedig a Facebookhoz kapcsolódó problémák annyira gyorsan beérnek, és olyan elsöprő erejűek, hogy a szülőnek a gyermek mellett kell állnia, hogy segítsen neki kezelni ezeket a „viharokat”.
Az egyetlen módja annak, hogy valóban tisztában legyünk a közösségi hálók működésével, ha mi magunk is csatlakozunk. Nem kell aktívan részt vennünk, elég, ha jelen vagyunk. Kezdetben természetesen mondjuk meg a gyermekünknek, hogy csak azzal a feltétellel jelentkezhet be, ha barátnak jelöl bennünket. Ha le akar tiltani, kérdezzük meg, miért tenné. Ha kényelmetlen neki, hogy a szülei ott vannak, ajánljuk fel, hogy más néven jelenünk meg. Legyünk nyitottak kezdettől mindenre, és őrizzük meg a gyerek bizalmát.
Közös megegyezéssel jelöljük ki a Facebook-használat határait.
A tizenévesek annyira függővé válhatnak, hogy inkább órákig csevegnének a virtuális térben, semmint kimenjenek a világba személyesen találkozni a társaikkal.
Magyarázzuk meg, mit jelent, hogy valaki igazi barát. Hogy nem ugyanazt jelenti, ha a Facebookon vannak barátai, mint a való életben. És hogy csak akkor fogadjon el barátjának valakit, ha a való életben is ismeri, s ne fogadjon el ismeretségeket csak azért, mert az illetővel vannak közös ismerősei.
Állítsuk be a nagyfokú biztonságot a Facebook-oldalán. Javasoljuk, hogy csak a családtagjai és szűk baráti körének tagjai láthassák a profilját. Kérjük meg, hogy időről időre ellenőrizze, csak olyan ismerősei vannak-e, akikkel valóban meg szeretné osztani az életéről szóló információkat.
Sok szülő vélekedik úgy, hogy nem kellene figyelnie a gyerek Facebook-oldalát, mert ha elolvassa, miket ír oda, az olyan, mintha a naplóját olvasná el. Csakhogy sokkal több forog kockán: míg a naplóba írt bejegyzés magánjellegű, a közösségi oldal nyilvános, azt több százan láthatják.
Kertész Tibor, a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa
(folytatjuk)
