Mózes László
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásának elutasítása azt jelzi, hogy a román állam eldöntötte a restitúció leállítását – nyomatékosította Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, miután a legfelsőbb bíróság jogerősen kimondta: az egyház nem kaphatja vissza az iskola épületeit. Hozzáfűzte, az elutasító ítélet azt is jelzi, hogy az állam a református egyházat hazugnak, tolvajnak és csalónak tekinti, mert az olyasmit igényelt vissza, ami – az ítélet szerint – soha nem is volt az övé; s hogy mindezt a centenárium „előestéjén” mondták ki, rendkívül rossz üzenet.
Az elbátortalanító, hitünket és erőnket megtörni kívánó „rossz” üzenetek sokasodnak, szorongásunk, nyomasztó közérzetünk pedig fokozódik. És bár a Mikó súlyos láncszem ebben a folyamatban, nem csupán erről az iskoláról van szó, ugyanis már 2014-es visszaállamosítása előtt egyértelművé vált, hogy a sepsiszentgyörgyi kollégium csupán ürügyet jelent az általános egyházi restitúció teljes leállítására. A Mikó önmagában is jelentős veszteség, ám ha egymás mellé tennénk azokat az ingatlanokat, földterületeket, amelyek szintén arra várnak, hogy egykori tulajdonosaik, az erdélyi magyar történelmi egyházak visszakapják, ijesztő sorozatot láthatnánk.
A restitúciós folyamat leállításában – bár jogerős bírósági határozatokra, függetlennek és önállónak mondott igazságszolgáltatásra hivatkoznak – az a legaggasztóbb, hogy valójában az látszik: kísért a múlt, a kommunista és totalitárius diktatúra szellemisége. Magát a Mikó-ügyet is feljelentők alapozták meg, ám ezzel együtt elindult egy olyan lavina is, amely maga alá temetett szinte minden visszaszolgáltatási kérelmet.
Kísért tehát a múlt, az elfeledettnek tartott, bólogató pártaktivisták, mindentudó elvtársak, besúgók és szekusok alantas összefonódásán nyugvó időszak. S hogy ma megtörténhet mindaz, amit érzékelünk, azért is lehetséges, mert ’89 decembere után úgy tűnt, az aljasság nyomtalanul elillan, s a jellemtelenek sokasága hirtelen megrögzött demokratává alakul. Nem változtak át, csak más köntösbe bújtak, és maradtak, akik voltak.
S mindazok, akik most hittel ünnepelnék a száz esztendőt, s még gondolkodnak is, mi több, netán szövetségeseket látnának egy korszerűbb ország megteremtésében szintén érdekelt nemzeti közösség tagjaiban, beláthatják, hogy a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása nem csupán az erdélyi, székelyföldi magyarok vesztesége. Az valójában mindazoké, akik ténylegesen érdekeltek abban, hogy a jogszerűség végre azonos legyen az igazságossággal.
De eljön majd ez a pillanat, nem csupán azért, mert változnak az idők, és igazukat sokan követelik, hanem mert – miként állásfoglalásában írja az Erdélyi Református Egyházkerület – „Karácsony előtt, adventben arra tekintünk, aki azért jött erre a földre, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett. Ezért ügyünk nyerésre áll.”
