Amikor egy esztendővel ezelőtt a centenáriumi évben gát nélkül elszabaduló magyarellenességtől tartottunk, elsősorban a nacionalista szólamok szaporodására, erősödésére gondoltunk, arra nem, hogy egyházi, közösségi vagyonunk visszaállamosítása is zöld utat kap. Pedig számíthattunk volna rá, ha figyeljük a nagyromán háttérkórust, hisz jelezték, tűrhetetlen, hogy az erdélyi városok legfontosabb épületei magyar kézbe kerüljenek, erdőbirtokok, földterületek sok ezer hektárja magyarokat gazdagítson.

Amikor azt hittük, hogy Dan Tanasă feljelentései, a prefektusok gáncsoskodásai, magyar feliratok, székely zászlók elleni csatáik lesznek a legnagyobb gondjaink, tévedtünk, hisz ezek csak apró szurka-piszkák, elkeserítő, energiaelszívó, de csupán figyelemelterelő akciók, a háttérben már elkészült a nagy terv, hogy miképpen rendezhető vissza mindaz, amit a NATO, majd az EU-csatlakozás miatt kénytelen volt elfogadni a román állam. A kommunisták egyetlen tollvonással vettek el mindent, most jogszerűnek látszó bírósági ítéletekkel teszik ugyanezt.

Nem tévedtünk, amikor azt gondoltuk, a visszaszolgáltatási bizottság tagjainak elítélésével sikerül teljesen leállítani az addig is akadozó igazságtételt, ám arra nem gondoltunk, hogy ez nem lesz elegendő, azt is újra megkaparintanák, amit már visszaadtak. Az első ítéletek még véletlen kisiklásoknak tűnhettek, de aztán egyértelművé vált, összehangolt, jól kitervelt folyamatról van szó: ki kell keresni a XX. század hányattatott történelmének dokumentumai közül egy olyat, amelyen más tulajdonos szerepel (a hatalom és rendszerváltások, országhatárok változásának forgatagában ilyen többnyire könnyen kerül), és erre hivatkozva érvényteleníteni kell a visszaszolgáltatást. Hiába az érvek, bizonyítékok, a „független” román bíróságnak csak kapaszkodóra volt szüksége, és beindult a gépezet. Az egyházi vagyon megnyirbálásával kezdték, idén már megtagadták a Batthyáneum és a Marianum visszaszolgáltatását a római katolikus egyháznak, a Mikót nem kaphatják meg a reformátusok, de gondoskodtak az egykori magyar arisztokratákról is, a Bánffy családnak közel tízezer hektárnyi erdejét nem hajlandóak visszaadni, már odaítélt kastélyokért, udvarházakért perel a román állam (pl. árkosi Szentkereszty-kastély), s most támadást indítottak egy újabb fronton, a közbirtokossági erdőkért (lásd Ozsdola).

„Gazdag” év áll mögöttünk, erősödik az ellenszél, az erdélyi magyarság jogainak folyamatos csorbítása mellett, immár eredményesen nyirbálják a gazdasági, szellemi megerősödést szolgáló egyházi, magán, közösségi vagyonunkat is. A centenáriumát ünneplő román állam nyerésre áll, de csak ha hagyjuk, ha beletörődünk.