Magyarországi és külhoni magyar európai parlamenti (EP) képviselők Brüsszeli deklaráció nevű dokumentumot készítenek elő az európai kisebbségek ügyének hosszú távú, uniós szintű támogatása érdekében – közölte Csáky Pál Brüsszelben tegnap.
A szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) európai parlamenti képviselője elmondta, a magyar képviselőkkel folytatott tegnapi megbeszélésen tárgyalt Brüsszeli deklaráció ajánlásokat fogalmazna meg a jövőre megalakuló új összetételű Európai Parlament és Európai Bizottság számára, valamint az EP kisebbségi munkacsoportjának elvárásait rögzítené a kisebbségek kérdésének rendezése ügyében. Azt kívánja bemutatni a következő uniós intézmények tagjainak, hogy a kisebbségi munkacsoport komoly kérdésekkel foglalkozik, olyanokkal, amelyek akár több mint egymillió európai állampolgár támogatását élvezik. Mint elmondta, a mostani összetételű Európai Bizottság nem akar foglalkozni a kisebbségek kérdésével, a 2019-es választások miatt a következő bizottság pedig leghamarabb 14 hónap múlva ülhet össze. A kezdeményezés ezt a kieső időt próbálja értékessé tenni a kisebbségi ügyek számára. A dokumentumot az EP kisebbségi munkacsoportja májusban fogadhatja el Strasbourgban – tette hozzá. Csáky Pál kiemelte, az EP tavasszal lejáró ötéves mandátuma alatt a munkacsoport tagjai komolyabb előrelépést tudtak elérni az európai kisebbségvédelem területén, mint előtte. A parlament határozattervezetet és kezdeményezéseket fogadott el, amelyek között a legnagyobb jelentőségű a Minority Safepack kezdeményezés volt több mint egymillió támogató aláírással, azzal a céllal, hogy az Európai Unió szabályozza az európai nemzeti kisebbségek kérdését.
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott beszédében előremutatónak nevezte, hogy a kezdeményezés konkrét javaslatokat kíván tartalmazni a kívánságok gyűjteményének megalkotása helyett.
Fontosnak nevezte, hogy komplex kisebbségi joganyag készüljön, amely akár szankciókról is rendelkezik. A dokumentumban szerepelnie kell annak is, hogy mindenkinek joga van a félelem nélküli életre – vélekedett. „A következő Európai Bizottságtól követelni kell azt is, hogy legyen az őshonos nemzeti kisebbségekért felelős uniós biztos” – mondta.
Gál Kinga fideszes EP-képviselő előadásában elmondta, folyamatos odafigyelést és energiabefektetést igényel az EP kisebbségi munkacsoportja munkájának szervezése. „Hiszem, hogy megéri, hiszen mind a magyar kisebbségi közösségek, mind Európa egyéb hagyományos nyelvi és nemzeti közösségeinek problémái is láthatóbbá válnak” – közölte. Tájékoztatása szerint a munkacsoport üléseinek közel fele foglalkozott a határon túli magyar közösségek aktuális problémáival, valamint idén két, a hagyományos kisebbségek védelmét célzó parlamenti határozat is született. Arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csak az EP szintjén sikerült jobban láttatni a kisebbségi kérdéseket. A Minority Safepack kezdeményezés megmutatta, hogy az európai köztudatban is erőteljesebben jelennek meg ezek a kérdések – húzta alá.