A kisebb, nem regisztrált gleccserek is jelentősen hozzájárultak a tengerszint emelkedéséhez a 20. században: hatásukra 5 centiméterrel lett magasabb a vízszint – derült ki osztrák kutatók tanulmányából.
Az elmúlt évszázadban a tengerszint globálisan 20 centiméterrel emelkedett. Az emelkedés háromnegyedéért felelős okok ismertek: a növekvő globális hőmérséklet miatt nőtt a melegedő vizek térfogata, illetve olvadni kezdtek a gleccserek és a sarkvidéki jégtakarók. Ráadásul a mezőgazdasági és ipari termelés folytán nagy mennyiségű talaj is az óceánokba mosódott.
Az emelkedés maradék negyedére, vagyis öt centiméterre azonban a tudósok eddig nem találtak magyarázatot. Ben Marzeion, a Brémai Egyetem Geográfiai Intézetének kutatója és David Parkes, az Innsbrucki Egyetem szakértője azonban rájött valamire. „Erőteljes jelek utalnak arra, hogy a globális gleccserjegyzék nem teljes” – mondta Marzeion. A kutató a jelenséget „a glaciológia sötét anyagának” nevezte. A Brémai és az Innsbrucki Egyetem tudósai a Nature tudományos lapban mutatták be eredményeiket.
Az osztrák szakemberek a Randolph-gleccserjegyzékre utaltak, amely a Föld összes gleccserére vonatkozó adatokat tartalmaz, és fontos alapja a kutatásoknak. Több mint 200 ezer gleccserről szolgál információval – mondta Marzeion. A szakértő szerint azonban problémát jelent a kis gleccserek megtalálása és azonosítása csupán a távoli területek adatai alapján.