– Sikerült kiharcolnod a kvalifikációs sorozatban a részvételi jogot a jövő évi Európa-bajnokságra. Hogyan élted meg azokat a pillanatokat, amikor megtudtad, hogy a magyar válogatott tagjaként ott leszel Dániában?
– Abban a pillanatban, amikor megnyertem a döntőt, nagyon boldog voltam. Másnap kicsit elszomorodtam, mivel két csapattársam és barátom, Bartos Norbert és Csorba Ede egy hajszállal maradt le a kvalifikációról, de meggyőződésem, hogy jövőben sikerül majd nekik is. Számomra az Európa-bajnokságon való részvétel nagy felelősség, de hatalmas öröm és megtiszteltetés is egyben. Először nem igazán tudtam felfogni, csak két-három nap elteltével, hogy ez mekkora lehetőség. Rengeteg pozitív visszajelzést kapok, ami jólesik.
– Trénered, Vass Hunor azt nyilatkozta, hogy a Sport-All Sport Club történetében és az ő edzői pályafutásában a részvételed a kontinensviadalon igazi mérföldkőnek számít. Mennyi munka van ezen eredmény mögött?
– Nagyon sok munkát és áldozatot kíván ez az eredmény. Elmondhatom, hogy edzőm, Vass Hunor nagyon sok energiát fektet fejlődésünkbe. Ő, ha kell, motivál, elbeszélget velünk, mind technikailag, mind pszichésen felkészít, hogy a legjobb formánkat hozzuk. Megtesz mindent, hogy a legjobbak lehessünk, nélküle nem tarthatna itt a klub. Amíg mások pihentek a nyári vakációban, mi napi rendszerességgel edzettünk. Augusztusban részt vettünk egy kéthetes alapozó edzőtáborban, ahol napi három-négy edzésünk volt. Általában heti négy alkalommal edzünk, de van, amikor hétvégén is. Kijelenthetem, hogy edzőm ambíciója és a csapatom kemény munkája nagyban hozzájárult ezen eredmény eléréséhez.

– Mesélj kicsit a mögötted álló idényről. Hogy érzed, melyik volt a legnehezebb, milyen tapasztalatokkal gazdagodtál?
– Az idei versenyszezon jól sikerült, hiszen öt kvalifikációs pontot szereztem négy nemzetközi versenyen. A kontinensviadalon való részvételhez legalább három pont szükséges. Számomra a legnehezebb viadal talán a Polish Open volt, azonban minden verseny hasznos tapasztalatot jelent. A megmérettetés után maradt egy kevés idő kikapcsolódásra is, az edzőnk elvitt bennünket az auschwitzi koncentrációs táborba.
– Ha visszatekintünk néhány évet, miért a karatéra esett a választásod? Mi tetszett meg ebben a küzdősportban?
– Amikor először léptem be az óvodám kis tornatermébe, nem gondoltam volna, hogy tizenegy év múlva Magyarország színeiben küzdhetek Európa-bajnokságon. Négyévesen kezdtem, nagyon magával ragadott mindaz, amit az edző behozott edzésekre, és a versenyeken elért sikerek is motiválóak voltak. Ehhez a sporthoz véleményen szerint kitartás, akarat, kreativitás, küzdőszellem és nem utolsósorban munka, munka és munka szükséges. A karaténak köszönhetem, hogy az élet más területein is sikerül eredményesnek lennem.

– Hogy tudod összeegyeztetni a tanulást és a napi edzéseket? Emellett pedig nem lehet megfeledkezni arról sem, hogy hétvégén versenyeid vannak, ebben a szezonban többnyire külföldön léptél tatamira.
– Nyolcadikos vagyok, szóval nem mindig könnyű a tanulást a sporttal összeegyeztetni. Általában, miután hazaérek, későig szoktam tanulni, ami egy idő után fárasztó. Szeretek tanulni, és továbbra is a Székely Mikó Kollégiumban szeretnék maradni. Hálás vagyok osztályfőnökömnek, tanáraimnak, igaz­gatóimnak, hogy elfogadják hiányzásaimat, sőt, volt párszor olyan peches  helyzet, hogy továbbjutottam tantárgyversenyeken, és nem tudtam megjelenni, mivel nemzetközi karateviadalom volt. Kevesebb időm jut a családi eseményekre, főleg a nyáron volt nehéz, csak néha tudtunk együtt lazítani.
– Milyen terveid vannak a karatéval? Az Európa-bajnokság után megpróbálsz világbajnokságra is indulási jogot szerezni?
– Egyelőre december 13-án részt veszek az olaszországi Premier 1-Youth League nemzetközi versenyen, majd teljes gőzzel készülök a februárban Dániában rendezendő Európa-bajnokságra. Mindenképp nagyon örülnék, ha sikerülne kijutni a világbajnokságra is, hiszen ez minden sportoló legnagyobb álma.