Van úgy, és sajnos igen sokszor, hogy valaki egyet mond és mást cselekszik. Így nyilvánul meg a hátsó gondolat, amit oly nehéz még megsejteni is. Nem akarom a kérdést csűrni-csavarni, de mégis szeretném, hogy a szó a valódi szándékot fejezze ki, ne valami mögöttes indulatot takarjon.
A múlt héten, november 28-án a román parlamentben megtartották a román egyesülés 100. évfordulójával kapcsolatos díszgyűlést. Aki követte a tévében a közvetítést, láthatta, hogy a parlament terme félig tele, félig üres volt, a páholyokban sem ült senki. Ezt nem felrovásként jegyzem meg, hanem azért, mert három nappal korábban, november 25-én a Nemzet megváltásáról elnevezett ortodox katedrális felavatásán egy tűt sem lehetett volna leejteni bent, és a falakon kívül még legalább 4–5 ezer kíváncsi hívő tolongott. Oda vajon miért mentek olyan sokan, és a nagy ország létrejöttét ünneplő díszgyűlésre nem? Szerintem a pópák jobban értenek a beszédhez és a ráhatáshoz, mint a politikusok!
Na de nem ez a mondanivalóm lényege, hanem az, hogy a díszgyűlés szónokai hogyan és miket mondottak. Már az első felszólaló, Iohannis államelnök is rögtön a második mondatával ostorozni kezdte a jelenlegi kormányt, hogy ilyen meg olyan. Utána is csak csipkelődés, gyanúsítgatások, élcelődések sorozata jött. A beszédek végén azért mindenki éltette Romániát és a románokat, és senki nem említette a nemzeti kisebbségek létét, problémáit az eltelt száz évben.
Aztán sorra került Viorica Dăncilă asszony, a kormány első embere, aki már az első bekezdésben visszavágott, főleg az államelnöknek, de az ellenzék irányába is, és az ő, vagyis a koalíció szempontjából talán igaza is volt. Meglepődve kaptam fel a fejem, amikor az első, bíráló mondatok után rátért az együtt élő nemzetiségekre, azok létére és tevékenységére, de felemlítette az 1918. december 1-jei román nagygyűlés által elfogadott dokumentumok egy részét is. Az együtt élő nemzeteknek ígért jogokat sorolta fel. Emlékezetből idézem: a nemzetiségiek teljes nemzeti szabadságot élveznek, minden nemzet önmagát kormányozza saját nyelvén, saját közigazgatással, és népességének arányában nyer képviseletet az ország törvényhozásában és a kormányzásában; a tanulás, az igazságszolgáltatás ezen nemzetek nyelvén valósul meg. Ezt a proklamációt akkor Vasile Goldiş olvasta fel és bocsátotta szavazás alá... A fentiek alapján az az egyéni véleményem, hogy a miniszterelnök asszony szavai – ha nem hátsó gondolatokból fakadtak – előrelépést jelentenek (100 év után) az erdélyi magyarság helyzetének rendezése, önigazgatása, autonómiája felé. A centenáriumi díszgyűlés amúgy szerintem nem sikerült ünnepélyesre...
N. Kányádi Mihály, Szentivánlaborfalva
