Elfogadták az ENSZ globális migrációs megállapodásának szövegét a marokkói Marrákesben tegnap megkezdődött konferencián 150 ország képviselőjének részvételével. A házigazda Neszer Burita marokkói külügyminiszter jelentette be, hogy a dokumentum kidolgozásában részt vevő 192 ENSZ-tagállam nagy többsége jóváhagyta a paktumot.
António Guterres ENSZ-főtitkár a tanácskozást megnyitó beszédében azt hangsúlyozta: nem szabad engedni a félelemnek és a migráció kérdését övező hamis narratíváknak. A főtitkár szerint számos félrevezető információt terjesztettek a most jóváhagyott migrációs csomaggal kapcsolatban, amelyet Guterres a szenvedés és a káosz megelőzését szolgáló útitervnek nevezett.
A nemzetközi közösség kollektív szégyenének minősítette, hogy 2000 óta utazás közben több mint 60 ezer migráns halt meg. Az ENSZ globális migrációs megállapodásának szövegét, amely jogilag nem kötelező érvényű, december 19-én a világszervezet közgyűlése előtt is szavazásra bocsátják.
A világszervezet országai még 2016 őszén egyeztek meg a nem kötelező érvényű migrációs csomag megalkotásáról, a szövegéről pedig idén júliusban állapodtak meg. A paktum deklarált célja – a tagállamok jelenleg érvényesülő szuverenitásának kifejezett fenntartása mellett – a bevándorlás biztonságossá tétele és törvényes csatornába terelése, az illegális migráció visszaszorítása, a jogosulatlanul érkezők kitoloncolásának felgyorsítása és az integráció erősítése.
Az egyezmény – hivatalos nevén Globális megállapodás a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról – elfogadásának folyamatából időközben kilépett többek között az Egyesült Államok, Izrael, Ausztrália, Ausztria, Bulgária, Csehország, Szlovákia, illetve Magyarország is. Az ellenzők azzal érvelnek, hogy a szerződés sérti a nemzeti szuverenitást, pozitív jelenségként tünteti fel a migrációt, valamint nem tesz megfelelő különbséget menedékkérők és gazdasági bevándorlók között. Az ENSZ-főtitkár arra kérte az egyezményt elutasító államokat, hogy gondolják újra döntésüket.
A Fidesz szerint súlyos fenyegetés
Németh Zsolt (Fidesz) az ENSZ migrációs csomagjában rejlő veszélyekről szólva hangsúlyozta, hogy csak idő kérdése, mikor erősödik a most tárgyalt, heteken belül a világszervezet közgyűlése elé kerülő puha norma kötelező jellege. Emlékeztetett arra: Magyarország már idén júliusban javíthatatlannak minősítette a tervezetet, és kilépett annak tárgyalásából, mivel veszélyesnek tartja a szövegtervezetet.
Ennek okaként említette, hogy az nem megállítani, hanem törvényes csatornába akarja terelni az illegális migrációt, a származási országok helyett pedig magát az elvándorlás jelenségét támogatja, miközben a biztonsági megfontolásokat háttérbe szorítják az emberi jogiak.
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára arra hívta fel a figyelmet: noha szavakban mind többen kritikusak a migrációs folyamatokkal szemben, a nemzetközi intézmények vezetői és az uniós szervek támogatói a migrációs folyamatoknak, amelyeket erősíteni kívánnak. Megemlítette: az ENSZ-dokumentum címében is deklarálja, hogy a migrációért, nem pedig ellene szól, nem integrációt, asszimilációt, hanem kohéziót irányozva elő.