Mert miközben a kormány azt harsogja, hogy 1900 lejről 2080 lejre nő a legkisebb fizetés, mindez valójában alig százlejes emelést jelent az alkalmazott számára, aki így is megalázóan kevés pénzt, 1268 lejt vihet majd haza jövőtől. Ráadásul a munkáltatónak még be kell fizetnie az államkasszába egy 2,25 százalékos biztonsági hozzájárulást, ami azt jelenti, hogy egy minimálbérrel alkalmazott után a bérköltség 2127 lej. Magyarán: a cég 2127 lejt ad ki, hogy az alkalmazott 1268 lejt kapjon kézbe – a különbözet, 859 lej az államkasszába vándorol. A munka után járó fizetség 40 százalékát, azaz keresetünk majdnem felét járulékok és adó formájában elveszi az állam!

Persze, mindenütt e világon kell adót és járulékot fizetni, ezek mértéke azonban különböző, az adott ország gazdaság- és társadalompolitikája függvényében. A romániai adatokban nemcsak az a riasztó, hogy fizetésünk jelentős hányadát fölözi le az állam, hanem az is, amit ezzel üzen az ország vezetése. Az európai viszonylatban is magasnak számító 40 százalék ugyanis a munkást terheli: az fizet be ilyen sokat az államkasszába, aki dolgozik. Ugyanakkor a legtöbb termék esetében 19 százalékos általános forgalmi adó az egyik legalacsonyabb itt: a fogyasztást tehát sokkal kevésbé „bünteti” az állam, mint a munkát. Érthető, hiszen az elmúlt években produkált, európai viszonylatban is magasnak számító gazdasági növekedés igen jelentős mértékben fogyasztáson alapszik. S hogyan lehet fenntartani ezt a gazdasági növekedést? Újabb béremelésekkel, amint a kormány is teszi. Csakhogy ez általában inflációt gerjeszt, végső soron pedig sem az alkalmazott nem jár jól, mert kevéske pluszjövedelmét felemészti a pénzhígulás, sem a vállalkozások, melyek közül sokan elbocsátásokra kényszerülnek. Kizárólag az állam nyer, hiszen a megemelt bérek után még több pénz folyik be adók és járulékok formájában. Nem kell azonban közgazdaságtani szakértőnek lenni, hogy belássuk, hová vezet az a gazdaságpolitika, amely inkább a fogyasztásra, semmint a munkára ösztönöz.

És akkor a munkát sújtó rendkívül magas terhek kapcsán még nem is szóltunk arról, hogy mindezért mit nyújt cserébe az állam? Lényeges ez is, mert közismert, hogy például a skandináv jóléti szociáldemokráciákban is rendkívül magasak az adók. Csakhogy nem mindegy, befizetett pénzünkkel az állam miként gazdálkodik. Mert mi nem nagyon látunk minőségi állami szolgáltatásokat, a gyermeket középpontba állító, versenyképes oktatást, megfelelő egészségügyi ellátást, használható infrastruktúrát. Mi egy korrupt, pazarló, fojtogató államot látunk, mely a becsületes munka után befizetett adólejeinket feléli, elherdálja, ellopja.