A matematika nem hazudik: a liberálisoknak és a többi kisebb ellenzéki pártnak összesen nincs annyi honatyája, hogy el tudnák mozdítani helyéről Viorica Dăncilă miniszterelnököt és kormányát. Akkor sincs, ha az RMDSZ is a kabinet menesztése mellett voksolna.

Tudják ezt maguk a kezdeményezők is, még ha a nyilvánosság előtt igyekeznek is úgy beállítani a dolgokat, mintha kizárólag a magyar honatyákon múlna a kormány sorsa. Alighanem azt igyekeznek ezzel leplezni, hogy képtelenek egy új parlamenti többséget kialakítani, tárgyalásokba bocsátkozni, megnyerni kezdeményezésüknek akár az elégedetlenebb szociáldemokratákat, meghallgatni az RMDSZ követeléseit, legalább ígérni valamit a magyar közösségnek, a nemzeti kisebbségek képviselőinek. Nem is nagyon fáradoznak, hisz sokkal könnyebb a felelősséget Kelemen Hunorékra hárítani, miközben ők a hős ellenzéki szerepében pózolhatnak annak ellenére is, hogy valószínűleg, valójában nem is akarják a kormány menesztését.

Mert jelenleg tényleg nem érdeke az ellenzéknek megbuktatni a kormányt és átvenni a hatalmat. Sőt, nem érdeke ez a Viorica Dăncilă lemondását többször is követelő Klaus Iohannis államelnöknek sem. Jövőre ugyanis két választást tartanak: a tavaszi, európai parlamenti helyekért kiírt megmérettetés után év végén esedékes az elnökválasztás, amelynek tétje óriási. Nem mindegy ezért, hogy milyen pozícióból vágnak neki e két voksolásnak. A Szociáldemokrata Párt népszerűsége napról napra fogy – ha ellenzékbe kerülnek, könnyen megfordulhat a trend. Ráadásul Dăncilă és Dragnea bukása esetén Klaus Iohannisnak sem nagyon lenne, miről beszélnie. Az elnök ugyanis mandátuma végéhez közeledve semmilyen eredményt nem tud felmutatni azon kívül, hogy kőkeményen ostorozta a szociáldemokratákat.
Szinte borítékolható ezért, hogy a bizalmatlansági indítvány után is Viorica Dăncilă lesz a miniszterelnök és Liviu Dragnea kezében marad a hatalom – nem azért, mert az RMDSZ nem sorakozott fel az ellenzék mögé, hanem azért, mert valójában a liberálisoknak sem érdeke a hatalomra kerülés.

Ebben a kényszerhelyzetben pedig az RMDSZ-nek alig van mozgástere: az egyik oldalon az ellenzék csak mímeli a párbeszédet, a másikon a kormánykoalícióval még talán lehetne pontszerű megállapodásokat kötni, de ezt az egyeztetést is nehezíti az a hangulatkeltés a bukaresti médiában, amely szerint a szövetség zsarolja a képviselőházi többség elvesztése miatt valamelyest sarokba szorított Dragneát, s eme titokban kötendő paktumok az ország egységét, területi integritását veszélyeztetik. Mintha a politikai egyeztetések, pártok közti alkudozások nem lennének szerves részei a parlamentáris demokrácia működésének, hanem csakis a nemzeti egység, zsarolás, árulás érzelmi dimenziójában lehetne értelmezni azokat.