A zord időjárás ellenére szép számban megjelenteket elsőként és házigazdaként Dimény Attila, a múzeum vezetője köszöntötte, aki elmondta: az 1968-as közigazgatási-területi átszervezést követő „kedvező széljárást” használták ki a megye akkori vezetői, múzeumokat létesítettek, szobrokat avattak. A korábbi rajonszékhely, Kézdivásárhely megyei alárendeltségű város lett, ezáltal több középület szabadult fel, köztük a 19. század közepén épült városi tanácsház is. Ezt az épületet 1971-ben adták át a múzeumnak, ahol 1972. március 3-án nyitotta meg hivatalosan kapuit a Céhtörténeti Múzeum, így válhatott valóra a város lakosságának régi vágya, ugyanis a múzeumszervezés Kézdivásárhelyen jelentős hagyományokra tekint vissza.

A céhes város már 1876-ban lépéseket tett a múzeumalapításra, a Kézdivásárhelyi Cserey Múzeum létesítésére tettek ajánlatot, amit sajnos a város akkori vezetői nem támogattak anyagilag, s így a gyűjtemény 1879-ben Sepsiszentgyörgyre került.

1894 és 1905 között Balázs Márton tanár 12 ezer tárgyat gyűjtött össze egy majdani múzeum reményében, de Kézdivásárhely első múzeumát dr. Ikafalvi Dienes Ödön kézdivásárhelyi ügyvéd hozta létre tizennyolc évnyi gyűjtőmunkával, és azt 1932. szeptember 4-én nyitotta meg az Erzsébet Árvaleány-nevelő Intézet emeleti termében. Igaz, ez még csak „teremmúzeum” volt.

A „valódi” múzeumalakításra csak 1969. július elsején kerülhetett sor, ugyanis Gábor Áron halálának 120. évfordulója alkalmából az egykori ágyúöntő műhely telkén álló Turóczi-ház két termében állandó kiállítást nyitottak. Ez a két tárlat a mai múzeum alapja, és innen számolják az Incze László Céhtörténeti Múzeum megalakulását. Az ötven évvel ezelőtt létrehozott intézmény célja már kezdettől az volt, hogy bemutassa a helyi kézművesség emlékanyagát, ápolja és kutassa a polgári kultúrát és az épített örökséget, valamint megőrizze az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szellemiségét, emléktárgyait és -helyeit.

Különösen népszerű és egyedülállóan gazdag a babaméretű népviseleti gyűjteménye, de igényes kulturális rendezvényeivel a város művelődési életének is kiemelt helyszíne.

„A mai napon három esemény miatt gyűltünk össze, hiszen ötven éve működik ebben a formában a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum, másodsorban Incze László születésének 90. évfordulója is most van, és végül, de nem utolsósorban mi, akik szeretjük ezt a várost, ezt a múzeumot, a találkozás öröme okán is szívesen itt vagyunk. Az elmúlt ötven évben ehhez a múzeumhoz sok kézdivásárhelyi ember járult hozzá adománnyal, felajánlással. Ettől is különleges ez az intézmény. Ugyanakkor a múzeum szellemiségét már a kezdetektől fogva meghatározta Incze László, aki a szó szoros értelmében lelke volt ennek az intézménynek. Az ő egyéniségét a legjobban a lélek szóval lehet hitelesen jellemezni. Ő volt a lelke ennek a múzeumnak. Lelkes és lelkiismeretes, jó lélekkel megáldott ember volt, mindig a jó értelemben vett kompromisszumot, a megegyezést, a békét és békességet kereste és követte” – idézte fel a céhes város fontos személyiségének emlékét a felszólalók közül elsőként Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, majd Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere szólt az egybegyűltekhez.

„Büszke vagyok arra, hogy egy olyan várost vezethetek, ahol Gábor Áron harcolt, ahol neves kultúr- és közéleti személyiségek születtek, ahol soha nem feledhető alkotók dolgoztak, ahol olyan fiatalok élnek, akik munkájuk által városunk hírnevét öregbítik. Ezen a palettán elöl állt Incze László múzeumszervező is. Ő volt, aki mindig tudta, hogy mit kell tenni, megfontoltan, de határozottsággal fogott neki mindennek, a múzeum pedig annyira szívügye volt, hogy óvó kezeit még ma is érezni lehet ezekben a termekben” – hangsúlyozta Kézdivásárhely polgármestere.

Vargha Mihály szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója beszédében arra is kitért, hogy az általa vezetett intézmény és annak alegységei úgy igazodnak egymáshoz, mint egy nagy, 140 éves törzs faágai, ma már nagykorúak, és önálló, autonóm életet élnek, annak ellenére, hogy költségvetésileg a Székely Nemzeti Múzeumhoz tartoznak.

„Amíg más megyékben a múzeumhálózatok szétestek, addig Kovászna megyében még mindig együtt vannak, és ez így is marad. A kézdivásár­helyi múzeumban zajló szakmai munka szépen kiáramlik az intézmény falain kívül. Ilyen, ha egy hagyományőrző csoport szakmai tanácsot kér tőlünk katonai ruhája elkészítésében, de beszélhetnék a múzeumpedagógiai vagy családi programokról, amelyekkel a kézdivásárhelyi múzeum felzárkózott az európai múzeumok sorába” – mutatott rá az igazgató.

Haszmann Pál ny. csernátoni muzeológus Incze László első munkatársaként vett részt ötven évvel ezelőtt a múzeum szervezésében és létrehozásában. Így emlékezett az akkori eseményekre: „Incze László nagy munkabírású ember volt, aki reggeltől estig képes volt dolgozni a múzeumban, aki mindennap munka után számba vette az aznapi történéseket, és pontosan megtervezte, hogy másnap mit fog tenni. Nagy tudású, szerény ember volt, akinek mindenkihez volt egy jó szava, és minden mozdulatával nevelt, és tette ezt úgy, hogy ettől senki ne érezze rosszul magát.” Haszmann Pál több akkori történetet is megosztott a hallgatósággal. „Incze Lászlótól, a feleségétől, a munkaközösségtől egy nevemre címzett ajándékot kaptam, amelyet kíváncsian és félve bontottam ki életem során. Az ajándékban testamentumot bízott rám, amelyben a drága örökség megőrzésére, szerénységre, munkakedvre hívta fel figyelmemet, biztatva arra, hogy ne csüggedjek, hiszen a rossz idő után mindig jó fog jönni” – fogalmazott Haszmann Pál.

Jánó Mihály művészettörténész Incze Lászlót, egykori munkatársát méltatta visszaemlékezésében. „Incze László tanár volt, tudását szerette átadni, rendkívül jól kommunikált az emberekkel, ezért jól tudott gyűjteni is tőlük. Abban az időben országos híre volt annak, hogy a kézdivásárhelyi emberek önként adnak be emléktárgyakat a múzeumba, teljesen egyedi jelenség volt, hogy a gyűjtemény önkéntes adományokból állt össze. Azokban az években, amikor együtt dolgoztam Incze Lászlóval itt, a múzeumban, az országban uralkodó eldurvulás kezdetei voltak, a mindennapi életünket tarkították a securitatés kihallgatások, de ezeket egymást támogatva mind túl kellett élni, és túl is éltük, folytatva az elkezdett közös munkát” – idézte fel az Incze Lászlóhoz fűződő emlékeit a művészettörténész.

Az ünnepi rendezvényen Fekete Vince József Attila-díjas költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese a jövő év októberében megjelenő Vargaváros című kötetének Profilkép című versét olvasta fel, amit a Székely Nemzeti Múzeum kiadványainak bemutatása követett. Vargha Mihály igazgató és Dimény Attila múzeumvezető a Székely Nemzeti Múzeumot és részlegeit népszerűsítő, valamint Az Incze László Céhtörténeti Múzeum és gyűjteményei című, a sorozat legfrissebb kötetét ajánlotta karácsonyi ajándékként az érdeklődők és a szép, igényes kivitelezésű könyvek kedvelőinek figyelmébe.