Vörös masni és gyönyörű mézeskalácsok ékesítette fenyőágak jelezték a bejárattól a vásártérig vezető utat, s ha ez nem lett volna elég, a fűszeres, forró italok illata már a múzeumi lépcsők alján egyre bennebb csábított. A Bartók Teremben és előterében mintegy félszáz kézműves kínálta ízléses portékáit, sokan évek óta vendégei a szemlének, de jöttek új kiállítók is.

A Máltai Szeretetszolgálat sepsikőröspataki fiataljai saját készítésű ládányi agyagdíszt hoztak, egy brassói hölgy csinos, színes-pörgős szoknyákat kínált a közelben, és került csodálója a kovásznai horgolt tunikák és felöltők finom mintájának, kellemes színárnyalatainak is. Kiegészítőként tűzzománc, kortárs és sujtásékszerek kellették magukat, és gyöngyfűző remekei is sorakoztak egy asztalon. A bőrműves még a vásár idején is dolgozott egy papucson, asztalán gondosan elkészített darabok – pénztárcák, övek, kulcstartók, fülbevalók, hajtűk és nyakékek – dicsérték munkáját.

S mert nincs karácsony angyalok nélkül, a mesterségek nagyvásárán is megannyi változatban ajánlották: aranyszállal díszített, nemezeltek mellett színes-mázas és matt kerámiából született alkotások, s egy fél dióhéjba még egy mosolygós kisdedet is elrejtettek. Egyedi tervezésű vagy nemezelt táskák, levendulával töltött párnák, zsákocskák és állatfigurák, kötött-horgolt babák, faragott kisállatok és fajátékok, természetes anyagokból készült kozmetikumok, teák, pénztárcák és vidám kitűzők vártak gazdára. Keramikusok, bútorfestők legszebb munkáikat hozták el, a mézeskalácsosok a gyermekek kedvenceit örökítették a hagyományos vásári finomságba, aranysárga és borostyánszínben játszó mézes üvegek mellett számtalan viaszgyertya is kapható volt.

A lajstrom természetesen korántsem teljes, ám a múzeumi vásárról immár egy évtizede elmondható: mindig tud újat, igényeset, egyedit, szemet-lelket gyönyörködtető élményt nyújtani. S ha ez nem volna elég, elmaradhatatlan vendégei, István Ildikóék és Benkő Éva is erősíti méltán jó hírét.