Kissé hihetetlen, sőt, meglepő, amilyen egyszerűséggel és mégis céltudatosan beszélnek vállalkozásuk kezdetéről. „Mi vendégszerető emberek vagyunk, sokszor tele van a ház, főzni is szeretünk, így jött az ötlet, hogy miért ne csináljuk ezt nagyobb körben” – fogalmaz Erika, amihez István hozzáteszi: „igaz, már régóta nézegettük a helyet, tetszett, s miért ne dolgoznánk magunknak, ne másnak?”

Szakmai előélet nélkül

A vállalkozás indításának körülményei egyre izgalmasabbak lesznek, amikor szakmai előéletükről faggatjuk. István – ahogy mondja – fával dolgozott, Erika pedig zenepedagógiát végzett. Vagyis úgy indították vendéglátóipari vállalkozásukat, hogy ebben az ágazatban semmilyen szakmai előéletük nem volt. Mint sok más fiatal, ők is fontolgatták, hogy külföldön próbálnak szerencsét, ám közben a gyermekek születése – két fiuk közül a kisebbik, a másfél éves Koppány a maga módján néha bele is szólt a beszélgetésünkbe –, na meg a lehetőség, hogy azzal foglalkozzanak, amit szeretnek, itthon tartotta őket.

– Tulajdonképpen rég fontolgattuk, hogy elkelne itt egy igazi, otthonos hangulatú, székely jellegű vendéglő, mert van mindenféle, de ilyen kevés. Teljesen egyedit szerettünk volna létrehozni, egy ilyen vadászos, motoros, lovas helyet, ahova ilyen csapatok is szívesen jönnek.

Ezért is van például a lókikötő, vagy a motorosoknak klubjelvények, a vadászoknak trófeák kitéve – emlékezik István, aki azt is elárulja, hogy régóta nézegette a korábban már elindult, ám valamiért kevéssé látogatott út menti ingatlant, amely ráadásul nagyon forgalmas és könnyen megközelíthető helyen fekszik.

Bérbe vették hát a tulajdonostól, igyekeztek a maguk ízlése szerint otthonossá tenni, amihez régi gerendáktól kezdve sok dolgot a családi örökségből használtak fel. De főként saját kezűleg készítették el, szó szerint saját erőből rendezték be a helyiségeket. Tervezik, hogy megvásárolnák az épületet, de egyelőre a vendéglátásra koncentrálnak, hogy minél ízletesebb, a hazai ízekhez közel álló ételeket kínáljanak, minél otthonosabb szolgáltatással.

Mintha otthon

– Úgy szolgálunk ki, mint ahogy elvárnánk, hogy minket is kiszolgáljanak – fogalmazza meg István alapfilozófiájukat, amit az alapanyagoktól az elkészítésen át a felszolgálásig érvényesíteni akarnak. Alapanyagaikat tehát szinte teljes mértékben helyi termelőktől szerzik be. Ez ugyan drágább, mint a nagy mennyiségben, külföldről vásárolt áru, és néha az elkészítés is több időbe telik, mint az előfagyasztott nyersanyagoké, az ízekben azonban megmutatkozik a különbség.

Az erre utazó egyébként azt gondolná, hogy Gulyás a csárda neve, hiszen ezt hirdeti nagy betűkkel az út melletti tábla. Sylvesterék felvilágosítanak, hogy azt a kiírást csupán vendégcsalogatónak szánták: az a specialitásuk, és használt is a cégér, hiszen sokan, főként a távolabbi átutazók, csak egy finom gulyásért állnak meg. A csárda neve egyébként Karvaly, s a bejárat fölött ezt hamarosan meg is jelenítik.

Visszatérők

Egy főút menti csárda az átmenő forgalomból tud megélni – gondolnánk –, ám itt ez nem teljesen igaz, a megéhezett utazók mellett nagyon sok a visszajáró vendég. Nagyon kedvelik a csárdát a brassói vendégek, akik az otthonos ízek mellett a szintén otthonos felszolgálást is díjazzák. Emellett a hatvan-hetven személyes nagyteremben családi összejövetelek, kicsengetések, keresztelők, kisebb esküvők, miniszilveszterek megszervezését is vállalják. És van igény rá, hiszen hónapokkal az esemény előtt kell foglalia annak, aki a Karvaly csárdába szervez népesebb lakomát.

Arra a kérdésre, hogy mi kell egy ilyen vállalkozás elindításához, működtetéséhez, István és Erika szinte egyszerre válaszol: türelem, kitartás, de főleg bátorság.

Nem szabad a könnyebb utat választani, elmenni külföldre szolgának, itthon hagyni mindent. Sokan választják ezt, s nem veszik észre, hogy itthon is lehet boldogulni. Hiszen munka van elég, ácsmunkára például alig kapni embert. Pedig keresni itt is lehet annyit, mint külföldön, csak meg kellene szervezni a munkát: egy nap nem egy disznót vágni le, s aztán irány a kocsma, hanem tízet.

Igaz, nagyon oda kell figyelni – mondják, hiszen akármilyen jó emberekkel dolgoznak – a személyzet egyébként hétszemélyes, de ők hárman felváltva szinte folyamatosan jelen vannak –, csak így lehet biztosítani a megfelelő minőséget. Nem csupán a felszolgált ételekre kell odafigyelni, hanem arra is, hogy a vendég mit nem fogyasztott el és miért.

Nehéz pillanatok

– Az első időszak, mondjuk az első fél év nagyon nehéznek bizonyult – válaszol a nehézségeket firtató kérdésre István. – Mivel nem voltunk szakmabeliek, nem volt könnyű felépíteni a menüsort, kitalálni, mibe mi jár, hogyan kell azt vendéglői körülmények között elkészíteni és minél hamarabb felszolgálni. Nagyon fontos a háttérmunka, a logisztika, hogy kéznél legyen az alapanyag. Hiszen volt olyan nap, amikor megállt egy autóbusz, s kétszázötven miccset kellett azonnal előállítanunk. Ráadásul szeptemberben indultunk, ami nem éppen csúcsidény ebben a szakmában. Volt olyan pillanat, hogy azt hittem, abba kell hagyni. Aztán átlendültünk a nehézségeken. A nagykönyvben úgy írják, hogy egy üzletnek három év kell, amíg beindul. De most már úgy érezzük, hogy működik, sőt, a mi személyiségünket egészíti ki ez a foglalkozás.
A tervek között szerepel az immár nagyon szükséges bővítés is, hiszen volt olyan nap a nyáron, hogy nem tudtak minden betérőt kiszolgálni. S további ötletek is vannak a tarsolyban, amelyeket meg szeretnének valósítani.