Ha az ellenzék hozta volna nyilvánosságra az elrettentő adatokat, gondolhatnánk, hogy túlzó a sötét kép, de az Országos Statisztikai Intézet, román állami intézmény lévén, mindig igyekszik kicsit szépíteni a zord valóságon. Adatai így is döbbenetesek, kiderül ugyanis, hogy a lakosság egyharmada szegénységben él, egészségtelen lakásban, fürdőszoba, illemhely nélkül, s nem rendelkezik a legalapvetőbb háztartási gépekkel sem. Hétmillió (!) ilyen polgárt jegyez a statisztika, s ha számba vesszük, hányan vándoroltak külföldre a jobb megélhetés reményében, kiderül, az egyharmadnál is nagyobb a nyomorban vagy annak peremén tengődők aránya. Akiknek a semminél kicsit többjük van, azok sem sokkal módosabbak, a romániai lakosok kétharmada nem tudott megengedni magának egy néhány napos nyaralást sem, és felének gondot okoz minden váratlan kiadás, nincsenek tartalékai. Az itt élők 73 százaléka nem megy el fogorvoshoz a pénzhiány miatt, és több mint fele szakorvoshoz sem jut el ugyanilyen okból. Szinte nincs olyan mutató az európai összehasonlításokban, melynél Románia ne állna a lista végén, itt-ott a bolgárok mögöttünk vannak, de összességében az derül ki, kies tájainkon a legnyomorultabb az élet.

Így néz ki hát a százéves születésnapját ünneplő Románia, 29 évvel az átkos Ceaușescu-rendszer bukása után. Vitathatatlan, jobban élünk, mint a sötét nyolcvanas években, de nagyon távol állunk attól, amit azokban a mámoros decemberi napokban reméltünk. És ezért nemcsak a jelenlegi kormány, hanem az azóta eltelt időszak minden vezetője felelős. Az elbaltázott privatizálás, a semmi pénzért elkótyavetyélt és szétlopkodott ipar, a csigalassúsággal épülő infrastruktúra, a korrupció által elnyelt sok-sok milliárd hiánya, az elavult oktatási rendszer, a nincstelenségtől nyögő egészségügy helyzete sokak hibája, és azért, hogy a kommunista diktatúrák nyűge alól szabadult kelet-közép-európai országok közül ma is a legfejletlenebbek, legszegényebbek vagyunk, nagyon sokan okolhatóak.

Három évtized alatt nem nőtt fel egy olyan politikai osztály, amely ne saját érdekeit helyezné előtérbe, amelynél a szakértelem előrébb való lenne az opportunizmusnál, és így újra meg újra a hatalmi harcok áldozatává válik az élhető jelen, a szebb jövő. Ígérgethetnek, dicsekedhetnek, ez mit sem ér az ország szegénységben sínylődő harmadának vagy a fizetéstől fizetésig alig tengődő legalább ugyanennyi polgárnak. Az évfordulók, ünnepek pedig még fájóbbá teszik a hiányt, a nincstelenséget.