Mert amit az országút menti parkolóban láttam, az nem gyenge idegzetűeknek való. Messziről, az elsuhanó autóból rendezettnek, futó pillantással felmérve még akár tisztának is tűnhet a pihenő, de ha megáll az ember, már egészen más a helyzet. A parkoló mellett szántóföld, kis rézsű választja el az aszfaltos csíktól. Hát ez az oldalka förtelmesen néz ki. Eldobált üdítősüvegek, sörösdobozok, mindenféle csomagolóanyagok, cigarettásdobozok tömkelegével – és rengeteg ürülék. Állati és emberi eredetű egyaránt, előbbiek többnyire ölebektől, esetleg kóbor kutyáktól származhatnak (amint megállt az autó, máris elősomfordált valahonnan egy szutykos korcs az alamizsna reményében), utóbbiak valószínűleg kisgyerekek „termései”, hiszen felnőtt ember visszatartja, míg vendéglőhöz, benzinkúthoz nem ér. Van a parkolóban szemeteskuka is, viszonylag újnak néz ki, büszkén virít a sárga alkalmatosság oldalán az országútkezelő társaság névrövidítése. Van is benne hulladék, bár nem annyi, hogy még ne férne – ami jelentheti azt is, hogy rendszeresen ürítik, de a környéket elnézve inkább arra a következtetésre jut a szemlélődő, hogy akik itt állnak meg pihenni, talán még falatozni is, azok nem a tárolóba, hanem mellé dobják, amit maguk után hagynak.

Ha ezek után valaki máris elkezdené szidni az átutazókat, hogy civilizálatlan népség, száz esztendeje egyebet sem csinálnak, csak bennünket züllesztenek a saját színvonalukra, és így tovább, és így tovább, figyelmükbe ajánlom az alapos terepszemlét. Mert amit fennebb leírtam, az csak egy része a parkoló szélét elárasztó szennynek. Ami a marton található, az sokkal változatosabb: van ott jó nagy adag padlócsempe-maradék, törött tetőcserép és elmállott tégla, egy egykor szebb napokat látott paplan, törött ásónyél, mindenféle rozsdás vasdarabok, egy zacskó konyhai maradék, amelyből a környéken tanyázó nyeszlett kutyák már kiválogatták a számukra fogyaszthatót, szóval csupa-csupa olyan holmi, amit nem az átutazók hagynak maguk után. Bizony-bizony, feleim, ezeket mi, a környék lakói hurcoltuk oda, „jó” szokásunk szerint hatalmas szeméttárolónak használva egész környezetünket. Hát nem is kell csodálkozni rajta, ha az országútkezelő társaság alkalmazottjai csak a sárga kukák időnkénti kiürítésére korlátozzák takarítási feladatukat, esetleg néha összeterelik a darabosabb hulladékot és felgyújtják a tarka kupacot – erre utal a parkoló menti fák, bokrok megégett alja. De az is lehet, hogy a szántóföld gazdája próbálta valamikor ily módon eltüntetni a földjét rondító piszkot.

Tegnap ismét arra vezetett utam. Ezúttal nem csengett a telefon, csak kíváncsiságból álltam meg a parkolóban. És szemlesütve kellett megállapítanom: szemét népség vagyunk. Mert csipetnyit sem fogyatkozott a marton a szemét, jól látható, emberféle nem igyekezett tisztaságot csinálni errefelé. Talán csak a fennvalót zavarja a látvány, és bár igyekezett, mégsem tudta elfedni fehér leplével a mocskot.

Bocsáttassék meg nekem, hogy ilyenkor, ünnepek előtt is valami földhözragadt témához nyúlok, de én már csak olyan vagyok, hogy ami a szívemen, az a tollamon. Ha addig nem találkoznánk, hát áldott karácsonyt.