Női kosárlabda, Nemzeti LigaVereség Marosvásárhelyen

2018. december 22., szombat, Sport

A Kézdivásárhelyi SE csütörtök este 72–46 arányban kikapott a Marosvásárhelyi VSK együttesének vendégeként a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszának Sárga csoportjában. Az első forduló nyitómérkőzésén a céhes városbeli együttes nélkülözte húzóemberét, Kaila Mobleyt, kisebb sérülés miatt az amerikai egy percet sem töltött a pályán.

  • Fotó: Zsoli Jeffwarder‎
    Fotó: Zsoli Jeffwarder‎

Hazai kosárral indult a két csapat közötti idei harmadik találkozó, amelyre Bölöni Noémi egy triplával válaszolt (2–3). A folytatásban felváltva szereztek pontot a csapatok, ám a 6. perctől a Marosvásárhelyi VSK átvette a meccs irányítását, s támadásról támadásra növelni tudta előnyét. A 9. percben már 10 ponttal vezetett a marosi alakulat (17–7), s végül 21–9-es állásnál ért véget az első játékrész. A következő szakasz kiegyensúlyozottabb volt, de a KSE még nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez, amely a nagyszünetre már 20 pontos előnyt kovácsolt össze, s ezzel Ionel Brustur tanítványai el is döntötték a mérkőzést (40–20).

A térfélcserét követően sem sokat változott a játék képe. A házigazdák uralták a mérkőzést, a háromszéki lányok futottak az eredmény után. A 28. percben már 30 pont volt a különbség a két csapat között (57–27), amely a negyed végére is megmaradt (61–31). A biztos sikerrel a kezükben a marosvásárhelyi lányok a zárónegyedre kiengedtek, ezt használták ki a kézdivásárhelyi kosarasok, akik ezt a játékrészt 11–15-re megnyerték, így valamelyest csökkentették hátrányukat (72–46).

A találkozó legeredményesebb játékosát a Maros megyei csapat adta. Angel Robinson 16 ponttal zárt. Antonia Radu (11 lepattanó, 12 pont) és Alexandra Bobar (10 lepattanó, 12 pont) is dupla duplát jegyzett. A KSE legponterősebb kosarasának Elena Dănălache bizonyult (10 pont), a palánk alatti harcban viszont Debreczi Iringó jeleskedett (19 lepattanó/7 támadó és 12 védekező).

A KSE január 5-én a sereghajtó Bukaresti Agronómiát fogadja, a Marosvásárhelyi VSK január 7-én a másik fővárosi alakulat, a Rapid vendégeként lép pályára.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, középszakasz – Sárga csoport, 1. forduló: Marosvásárhelyi VSK–Kézdivásárhelyi SE 72–46 (21–9, 19–11, 21–11, 11–15). Marosvásárhelyi város sportcsarnok. Mintegy 100 néző. Vezette: Tudor Crișan, Eugen Lăzărescu, Faluvégi István. VSK: Robinson 16, Radu 12, Bobar 12, Maxim 9/6–Feiseș 8/3, Voica 7/3, Borșan 5/3, Bokor 3, Plavițu, Mészáros, Badi. Edző: Ionel Brustur. KSE: Dănălache 10/6, Bölöni 8/6, Debreczi 8, Holinka-Miklós 8/3–Istók 4, Voloncs 4, Czimbalmos 2, Lénárt 2, Csurulya, Mobley. Edző: Ljubomir Kolarević.

A Piros csoportban érdekelt Sepsi-SIC szabadnapos a hétvégén, első meccsét a középszakaszban csak december 30-án játssza, amikor a 2. fordulóban a B-értékcsoportot megnyerő Konstancai Phoe­nix látogat Sepsiszentgyörgyre. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 702
szavazógép
2018-12-22: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
özv. VLÁD ISTVÁNNÉ
szül. SZÁVULY ANNA
életének 86. évében csendesen elhunyt.
Temetése 2018. december 23-án 13 órakor lesz a sepsiszentgyörgyi közös temetőben.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
A gyászoló család
739
2018-12-22: Sport - :

Győzelemmel zárta az őszt az Autofin (Minifoci)

Az őszi idény utolsó fordulójában szerezte meg idei első sikerét az Autofin együttese, amely a sepsiszentgyörgyi öregfiú minifoci-bajnokság 11. körében kétgólos különbséggel győzte le a Skála csapatát.