Késnek a nyugdíjak

2019. január 8., kedd, Közélet

Pár napos csúszásra Háromszéken is számíthatnak azok a nyugdíjasok, akiknek a Román Posta juttatja célba járandóságukat. Az ok országos, az év elejei hivatalos munkaszüneti napokon az államkincstár működése is szünetelt, nem történtek átutalások, így a postatársaság folyószámláira késéssel érkezett be az összeg. Köllő Piroska, a Kovászna Megyei Nyugdíjpénztár munkatársa szerint a folyósítás már ezen a héten elkezdődött, legtöbb két-három nap csúszással érkezik meg a pénz a jogosultakhoz.

A késésről egyébként az év első napjaiban Marius Budăi munkaügyi miniszter is beszélt. Magyarázata szerint egy „indokolt” csúszásról van szó, a szaktárca a munkaszüneti napokra való tekintettel már eleve január 17-ét jelölte meg, mint az utolsó folyósítási napot. A miniszter azt is hozzátette, hogy mindössze két nap késésről van szó, rendes ügymenet szerint az adott hó 15.-éig kézbesítik a nyugdíjakat. Hozzátette: azok a nyugdíjasok, akik folyószámlára (bankkártyára) kapják a havi juttatást, nem érintettek.

Köllő Piroska lapunkat arról tájékoztatta, nem meglepő, ami történt. Munkaszüneti napokkal indult az év és a kincstárnál elsején és másodikán nem történtek átutalások. Minden év eleje tartogat valamilyen kellemetlenséget, ha más okból nem, hát a hiányzó éves költségvetés miatt. A pénztár információi szerint a postatársaság folyószámláira már megérkezett a szükséges összeg, és már el is kezdődött a folyósítás, így két-három napnál nagyobb késésre nem kell számítani. Háromszéken jelenleg a jogosultak mintegy felének kézbesíti postás a nyugdíjat, a többiek folyószámlára kapják. Köllő Piroska szerint az elmúlt időszakban olyan jelenséget is észleltek, hogy egyre többen visszatérnének a postai, készpénzben történő kézbesítéshez, mivel ez pár nappal korábban történik, mint a „bankkártyás”. A járandóságokat egyébként tavaly nyár óta kapják kézhez korábban a jogosultak, egy kormányintézkedés nyomán a kézbesítés határideje a hónap második fele helyett annak közepe lett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 405
szavazógép
2019-01-08: Sport - :

Húszéves támadó csatlakozott a piros-fehérekhez (Labdarúgás)

A Sepsi OSK hétfő este közleményben erősítette meg a napok óta a sportsajtóban keringő hírt, miszerint csatlakozik a csapathoz Nicolae Carnat. A 20 éves labdarúgó jobb- és balszélsőként, valamint középcsatárként is bevethető.
2019-01-09: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor

Huszárakadémia
A Bálványosi Vár panzió a Huszárakadémia számára megszokott időpontban, január 19–20-án, ismét visszavárja Erdély és az összmagyarság katonai hagyományőrzőit.