„Észrevette?” – kérdi elcsigázottan. Váltunk még pár szót, miközben fizetek, aztán sokadjára is boldog új évet kívánok, biztos, úgysem emlékszik. Elképzelni nem tudom, hány emberrel lehetett dolga az elmúlt napokban. Este pedig – ugyancsak én – magamból kikelve kiabálok egy másik kasszánál. Még most is szégyellem. A dühömet nem ott vezettem le, ahol kellett volna, meg egyébként is, minek üvöltözöm?

Bevásárlóközpont. Hogy melyik? Ez nem a reklám helye. Százszor megfogadtam, hogy többet arrafelé sem megyek, aztán mégis. Mert szombat este kapok észbe, hogy elfogyott a macskaalom, és ebben az órában ez a fajta csak itt kapható. A másikat nem használjuk, mert büdös, és a macska széthordja a lakásban. (Ez sem a reklám helye.) Szóval irány a...! Persze, ha már ott vagyok, rossz szokás szerint egyebet is lerámolok a polcokról. De nagyon figyelem, hogy mi mennyi, fejben számolok, s hogy csakis kellemes meglepetés érjen, mindent felkerekítek. Már többször megjártam, hogy szinte a dupláját fizettem, mint amire számítottam. Minden elővigyázatosságom ellenére, ma is ez történt. Maradtam volna otthon! A kasszánál kedves, jó modorú nő. Mosolyogva tologatja felém a portékákat, majd megjelenik a végösszeg. Nagyot nyelek, fizetek, elveszem a kasszaszalagot, és egy kicsit odébblépve átnézem. Számolok, szerintem valami nem stimmel. Visszamegyek és szóvá teszem. A kedves nő is átnézi, szerinte rendben, én tovább akadékoskodom. Két sorból bámulnak az emberek, egyre hangosabb vagyok. Szép.  Más is bekapcsolódik a számolásba, szerinte is ez ennyi. „Hölgyem, ez egyszerű, mint az óvodában” – mondja a kasszásnő még mindig kedvesen, de már egy kis éllel. Én már kiabálok, hogy itt akkor sincs rendben valami, és ezt nem hagyom annyiban. Közben szégyellem és kívülről látom magam, ahogy itt pattogok. Azt tudom, hogy valami hibádzik, de ez a nő csak a munkáját végzi, különben is a gép ad össze, nem ő. És pontosan teszi, csak nekem káprázik a szemem, mert nem hiszem, amit látok. Pedig „csak” annyi történhetett már megint, hogy nem ugyanaz az ár szerepelt némely áru alatt, mint ami a kasszánál megjelent. Valahogy összevissza mászkálnak az árcédulák, és ami akciós, arról végelszámolásnál derül csak ki, hogy mégsem az. Nem először és nem is másodjára. Ezért döntöttem úgy, hogy ide többet soha, aztán mégis... Legközelebb inkább papírt vágok a macska alá. Megígértem magamnak, hogy nem teszek fölösleges újévi fogadalmakat, de egyhamar mégsem jövök erre!

Ha a kedves nő a kasszából olvasná ezeket a sorokat, kérem, ne haragudjon! Nem volt túl elegáns, ahogyan kijött belőlem a négy elemi – amikor talán még számolni is tudtam... Én sem haragszom, hogy ő meg az óvodát emlegette, és nagyon boldog új évet kívánok!