Ahogy telt-múlt az idő, csendes, számunkra is csak utólag  észrevehető átalakulás kezdődött el. Az ország minden tájáról összeverbuválódott, egymást csak látásból vagy még tán úgy sem ismerő társaság közösséggé kezdett szerveződni. Talán az elsuhanó Szentlélek szelíd, kedves simogatása váltotta ki e kis csodát. Csodát, melynek bekövetkeztéhez – mintegy megkoronázásként – járult hozzá mindaz, ami ezután következett.

E metamorfózis építőköve volt Krakkó ódon, hitet és ősiséget sugárzó szelleme, a Lengyelországban tapasztalt rend és tisztaság, az emberek nyugodtsága és mosolya, segítőkészsége, az élő, lüktető nyüzsgés, a fiatalok nagy száma, a sok gyerek. De ilyen volt a közös történelmünk megszámlálhatatlanul sok jele és az a tény, hogy ahová mentünk, mindenhol kisütött a nap. És ilyen volt egész Czestochowa maga is, meg a csíksomlyói Madonna ajándék másának égi mosolya. No, meg az, amit Szent II. János Pálról hallottunk, kit édesanyja halála után édesapja elvitt Szűz Mária képe elé, és azt mondta neki: mától ő a te édesanyád. Mindez építő kő és gombóc a torokban egyszerre.

Vagy a tömeg a czestochowai Jasna Góra-i bazilikában, mely befogadott, udvarias volt, láthatóan élő hittel telíttetett, komoly, de mégis derűs és mellbeverően fiatal. Vagy a lengyel szentmise alatt fegyelmezetten, rendezetten vonuló ezer nyelvű zarándoksereg, kik óvatosan araszolnak el a mennydörgő szentbeszédet mondó püspöktől alig fél méterre, és mindez természetes: misének lennie kell a hazáért, de a zarándoknak is látnia kell a Fekete Madonnát.

A szusszanásnyi időben bekapott falat, a forralt bor, a csapolt jó sör, a buszos pálinkácska is vérré vált bennünk, hisz a zarándok is csak emberből van. Emberből, emberekből bizony, kik az út elején valának görög és római katolikusok, reformátusok és evangélikusok. Egymásnak alig ismerősök. A végén pedig, mikor együtt, hang és pisszenés nélkül, könnyekkel a szemekben és gombócokkal a torkokban megnézték a Boldogasszony-zarándokvonatról szóló csíksomlyói filmet és együtt énekelték a himnuszokat, döbbentek rá: nem a filmek közül volt egyik jobb vagy rosszabb – mi változtunk meg. A metamorfózis megtörtént.

Nos, örömhír, hogy a pápa Erdélybe is ellátogat végre. A kérdés, ami sokakban felmerül, a következő: megtörténik-e június 1-jén az a metamorfózis, amiről előbb beszéltem, és ami minden csíksomlyói búcsún bekövetkezik? Bár Ferenc pápa tevékenysége, megnyilatkozásai olykor – a „jóakaratú média” által is szítva – vitát váltanak ki, jó eséllyel igen, megeshet e csoda. Főleg, ha a vendég hozza magával ennek biztosítékait: a magyar misét a moldvai csángóknak és a csíksomlyói búcsú világörökséggé nyilvánítását.