Hogy a gyanús ügyletek miatt rács mögé került párt- vagy elvtársaik gyorsabb szabadulása érdekében csűrték-csavarták igen sajátosra az egyébként európai nyomásra (a folyamat elindítói közvetve, de a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletei voltak) még a Dacian Cioloş vezette szakértői kormány által kidolgozott jogszabályt, vagy esetleg a szintén jellemző túlbuzgóság, túlteljesítés is közrejátszott, noha lényeges, de lassan teljességgel eltörpül a mellett a tény mellett, hogy válogatás nélkül engedtek szabadon olyan egyéneket, akikről – legalábbis egy hányadukról – elég biztosan sejteni lehetett, hogy a továbbiakban sem lesznek mintapolgárai a romániai társadalomnak.

Amit a nagy csatározásban főképp a hatalom képviselői, úgy tűnik, elfelejtenek: az áldozatoknak és családjuknak édesmindegy, hogy ki kezdeményezte a jogszabályt, miért járkálnak szabadon azok, akiknek egyébként még hosszú ideig börtönben lenne a helyük. Számukra csak a fájdalom és az egyelőre tehetetlen düh létezik, elsősorban a döntéshozók felelőtlensége miatt. A kedvezmény révén szabadult gyilkosok, rablók, nemierőszak-tevők miatt szenvedők, elhunyt szeretteiket gyászolók számára sovány vigasz, hogy csak öt százalékuk bizonyult visszaesőnek ezeknek a kiengedett bűnözőknek, amint az sem melegítheti őket különösebben, hogy a romániai börtönkörülmények európai viszonylatban tényleg rosszak.

Mára ugyanakkor az is bizonyossá vált, hogy döntéshozóink egyelőre képtelenek egy hatékony megoldást kiötölni a fegyházbeli állapotok kezelésére, javítására. A bőven távlati fegyházépítési ígéreteket inkább hagyjuk, a büntetés végrehajtási időtartamának ilyen indokok mentén és ily módon történő csökkentése (a többi mellett) – vagy a már a pofátlanság kategóriába tartozó pénzbeli kártérítés azoknak, akik leülték az idejüket –, mint kiderült, igen ingoványos talaj. És nemcsak azért, mert válogatás nélkül gyilkosokat, rablókat és más hasonló martalócokat szabadít az utcákra, hanem mert lassanként „szállodai” körülményeket ír elő a börtönökben. Félreértés ne essék, nem az egykori tömlöcök hangulatát hiányoljuk kínzókamrákkal, verő- és vallatótermekkel, de nagyon nem ártana elfeledni, hogy a fegyház mindenekelőtt elrettentő céllal találtatott ki, és elviekben ma is valami hasonlónak kellene lennie, ahol az ember nem szívesen vendégeskedik. Ha pedig bőségesen rászolgált, hogy az állami vendégszeretetet élvezze, nem mellesleg a mi adólejeinken, próbálja valahogy eltűrni, hogy esetleg penészes a fal, nem bálteremnyi hely jut a cellában, többszörös gyilkosként ritkábban látja Isten szabad egét, vagy sétára is keveset viszik.