Sőt, jelezve hegemóniájukat, kizárólagosságra való törekvésüket, az egyetemet önkényesen Emil Palade román származású Nobel-díjas orvosról keresztelték el, noha a névadásba a Babeș–Bolyai mintájára egy híres magyar orvost is be kellett volna vonni.

Miután jó néhány hónappal ezelőtt arról határoztak, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet egy jelentéktelen műszaki tanintézményecskével egyesítsék csupán azért, hogy tovább csökkenjen a magyar nyelvűek aránya, íme, újabbat lépett a tanintézmény szenátusának román többsége. A magyar tagozat ugyanis tavaly szeptemberben arról határozott, hogy a magyar vezetők mindaddig nem töltik be tisztségeiket, amíg nem születik a magyar nyelvű oktatás jövőjét hosszú távon biztosító, megnyugtató döntés.

A jelek szerint a rektort és lelkes csapatát egyáltalán nem hatotta meg ez a tiltakozás, ők eltökélten mennek tovább a maguk útján. Eközben mind a magyar közösség, mind az egyetem magyar ajkú diákjai, tanárai láthatják: a jelenlegi vezetésnek az a célja, hogy teljesen háttérbe szorítsa, pontosabban kiszorítsa a magyar szót a néhai MOGYE előadótermeiből. Akár azon az áron is, hogy ez a minőség rovására megy.

Benedek Imre professzor keserű hangú levelében fogalmazta meg a történtekkel kapcsolatos álláspontját, de megszólalt a magyar tagozat vezetője is, Szabó Béla professzor. Mindketten felháborítónak tartják, hogy az egyetemen 74 éve működő magyar nyelvű képzésnek nem jár az a szervezeti önállóság, amelyet a tíz éve indult angol nyelvű képzésnek megítéltek. Benedek Imre azt is rögzítette, meg kell védenünk az utolsó bástyát, mert a marosvásárhelyi és az erdélyi magyar közösségnek szüksége van erre, s ebben a folyamatban szükséges a felelős politikusok helytállása is.

Ám az előzmények, az említett felelős politikusok eddigi erőtlensége láttán, illetve ismerve a MOGYE bedarálására vonatkozó csendes többség eltökéltségét, nagy kérdés, remélhető-e hogy egyszer mégis megszületik az, amiért továbbra is kiállnak a marosvásárhelyi orvosprofesszorok? Nehezen elképzelhető. S ha nem lesz változás, mi az erdélyi magyar orvosképzés jövője? És e kérdésfelvetésnél már hiába elemezgetjük, miért és hogyan jutott közösségünk eme méltánytalan, megalázó helyzetbe, ez már nem elég, miként az örök reménykedés sem megoldás. Hogy egy új, a Sapientia Tudományegyetem mintájára létrehozott orvosi egyetem fordulópontot jelenthetne-e, ez sem egyértelmű, de annyi mégis körvonalazódik, valamiféle építkezésre lesz szükség: az idők végezetéig nem szemlélhetjük ugyanis tétlenül, miként rombolják földig azt a házat, amely egykor a miénk volt.