Bálint József kanyargós pálya után került Sepsiszentgyörgy alpolgármesteri székébe. A Szilágycsehből indult építészmérnököt rövid bemutatkozásra, tervei vázolására kértük.
— Sepsiszentgyörgyön élek 23 éve, Temesváron végeztem a műszaki egyetemet, az akkori kihelyezési rendszerben gyakornokságomat a mai kályhagyárnál, az akkori helyi ipari vállalatnál kezdtem. Rövid ideig a lakásgazdálkodási vállalat beruházási osztályán dolgoztam, ahonnan visszatértem az építkezéshez, a kilyéni Intercoop vállalkozáshoz. Közben részt vettem egy Duna-csatornás kiszálláson 1989 utolsó három hónapjában, december 20-án ért véget a ,,tevékenységem". A hazatérés, ami szökésnek ugyan nem nevezhető, elég megfontolt elhatározás alapján történt. Aztán folytattam az Intercoopnál, ahol előbb főmérnöknek, aztán igazgatónak választott a munkaközösség, s akik választottak, azoknak mondtam fel ezt a megbízatást két év múlva, mikor úgy láttam, hogy a magánszektorral nem lehet tovább várakozni. Megvoltak az elképzeléseim, hogyan lehetett volna privatizálni azt a vállalkozást, az ottaniak többsége azonban nem így látta, én meg nem vitatkoztam feleslegesen. Nekik nem sikerült, nekem sikerült utána a nulláról kezdeni egy vállalkozást, a Modern House építőcéget indítottam el, amit 16 év alatt elég jó helyzetbe lehetett emelni.
— Közhivatalnokként viszont le kellett mondania a cégről.
— A céget nem kellett eladni, csupán át kellett ruházni a vezetését másra, a családtagokra, akik eddig is segítettek, s most még jobban segítenek. Az összeférhetetlenségi előírások is így kívánják meg, de ez a funkció itt, a városnál egész embert követel.
— Mennyire sikerült megismerkednie a város ügyes-bajos dolgaival, gondjaival?
— Az ügyes-bajos dolgokkal eddig is találkoztam és ismerkedtem városlakóként, politikusként és aktív gazdasági emberként is, a város problémái belülről egy másik megvilágításba kerülnek.
— Szükségesnek tartja a gördülékenyebb működés érdekében valamit változtatni?
— Eljutottam addig, hogy most már ismerem nagyjából a hivatal működését. Kívülállóként voltak olyan problémák, amelyek nem tetszettek, ahogy mentek. Azokat most belülről is megvizsgálom, tényleg van nagyon sok minden, amin lehet javítani. Ez egy folyamatnak lesz a része, ami apróbb részletekben már látszik, előbb-utóbb észlelhető lesz a külsőknek is. Először mindent jól meg kell ismerni, nem elfelejteni azokat a gondolatokat, amelyekkel az ember ide került, és a kettőt összeegyeztetni annak a javára, amivel mi ide jöttünk. Amit én külsőként nehezményeztem, hogy bizonyos hivatali ügyintézések lassan működtek, az operativitás egy hivatalon belül — már első naptól tudtam — nem lehet az, mint egy magáncégnél. Itt mások a törvényes működési keretek, nagyon sok embernek a döntésétől függenek bizonyos dolgok, és vannak hivatali procedúrák, amik az operativitást csökkentik. Ezeket, amennyire lehet, orvosoljuk.
— Konkrétan?
— Például az építkezési engedélyeztetési folyamatban eddig a legtöbb munkálat jóváhagyás előtt a tanács városrendezési bizottsága elé került. Most csak azok kerülnek a bizottság elé, amelyeket az iroda nehezebb ügynek ítél, vagy amelyekről a bizottság tagjai úgy ítélik meg, hogy meg kell vizsgálni. Az én meglátásom szerint az egyszerűbb ügyek ezzel felgyorsulnak, sokkal hamarabb kerülnek engedélyeztetésre, míg a nagyobb horderejűekben közös az iroda és a bizottság felelőssége. Vannak, amelyek a bizottság hatáskörét is meghaladják, ezekben továbbra is az eddig érvényben levő procedúra szerint kell eljárni. Vagy: a hivataltól sokszor olyan felszólítások mentek ki, amelyekben nem mindig volt elég udvarias a megfogalmazás. Például, ha valami már meg van oldva, és mi még levélben küldünk felszólítást, az nagyon rosszul esik annak, aki kapja a levelet, és utána bizony a hivatal ellen lehet fordítani. Ezt úgyszintén igyekszünk elkerülni. Ugyanakkor problémák vannak azzal, hogy a hivatal sem tud elég keményen vagy hatékonyan fogalmazni, mert vannak, akikre a kemény felszólítás sem hat. Elég sok a kinnlevőség, ami egyes cégeknek a pénzügyi nehézségein is múlik, de soknak a komolytalanságán is. Ezeket az ügyeket kell egy kicsit komolyabban vennünk. Ha tőlünk rendet várnak el, ugyanúgy mi is rendet várunk el másoktól. Muszáj lesz lépnünk azokkal szemben, akik a pénzügyi fegyelmet nem akarják vagy nem tudják betartani. Azokat a felszólításokat, amiket elküldtünk, a bankszámlazárolásokat, amiket eddig eszközöltünk, hatásosabb módszerrel próbáljuk felváltani.
— Mi ez a hatásosabb módszer?
— Ha valaki pénzzel tartozik, és nem tudja megadni, legfennebb odaírjuk az adóssága mellé a kamatokat — ő attól még nyugodtan megvan. Foglalni kell, és az én meglátásom szerint területet és ingatlant, olyant, ami lehetőleg nem akadályozza a cég tevékenységét, de amit a város értékesíteni tud legalább a foglalási összegnek megfelelő áron. Ez lesz az, amit a város fejlesztési elképzeléseihez tudunk kapcsolni.
— Végezetül: érződik-e politikai különbözőség polgármester, alpolgármester között?
— Mi részben a problémáinkat megoldottuk, még mielőtt csapatba kerültünk, a többi gond meg azzal oldódott meg, hogy megszületett a konszenzus a város vezetőségét illetően. Azokat a dolgokat, amelyeket a politikai felek másként látnak, előbb megtárgyaljuk párton belül, s miután mindenki a saját táborában megértette a fontossági sorrendet, és eldőlt, hogy azt támogatja, vagy sem, már elkerülhető a tanácsteremben való politikai csatározás. Továbbmenve, minden csapat abban érdekelt, hogy a város mozduljon el egy fejlődési irányba, a jobb megélhetés biztosítása felé, ez közös cél, ezen nem fogunk vitatkozni. Hogy különböző módokat látunk ennek elérésére, azt meg lehet tárgyalni. Ugyanakkor nekem az az észrevételem, hogy a polgármester is az együttműködésre törekszik. Nekünk is az a célunk, hogy ha dolgozunk, annak látsszék az eredménye. Mi nem hadszínteret óhajtottunk a városházából vagy a tanácsteremből, hanem ha szükség van rá, vitafórumot, a városházán pedig egy olyan működő csapatot, amelynek a munkája végül elégtétellel tölti el mindenek előtt a város lakosságát.
