– Akárcsak két évvel ezelőtt, a tavalyi szezon is eredményes volt számodra, hiszen a 18–19-es korosztályban bajnoki aranyat nyertél és Román Kupa-győzelmet ünnepeltél, ezek mellett szereztél egy Balkán-bajnoki bronzot, és Európa-bajnokságon is szerepeltél. Összességében milyennek értékeled a 2018-as idényedet?
– Azt mondanám, hogy nehézkes volt számomra, számunkra az elmúlt év, hiszen költöztünk a termünkkel, és így nem volt elég lehetőségünk edzeni. Ehhez viszonyítva jól teljesítettem, de ha a 2017-es szezonbeli teljesítményemet nézzük, hát már nem annyira jó az eredmény… Akkor az országos felnőttbajnokságban is sikerült bronzérmet szereznem, külföldi versenyeimen pedig jobbacskán szerepeltem. Mindent összevetve meg vagyok elégedve a tavalyi teljesítményemmel. Szerintem a maximumot hoztam ki magamból.
– Mit kellett volna másképpen tenned, hogy jobb eredményeket érj el?
– Mindenképp jobban oda kellett volna figyelnem a gyengeségeimre és azok kiküszöbölésére. Ott van például a tavalyi brüsszeli versenyem, amikor a külföldi ellenfeleim hozzá se tudtak szagolni egy-egy adott feladathoz, viszont én könnyen teljesítettem azokat, de aztán fordult a kocka, és voltak helyeztek, amelyeket ők tudtak nagyon könnyen megoldani, én meg nem. Ezért a végső helyezésem nem lett olyan jó, viszont a teljesítmény látszólag jó volt. Most azon vagyok, hogy a hozzáállásomon, a mentalitásomon javítsak, és furcsán hangzik, de meg kell tanulnom külföldön versenyezni.

– Egy sportoló akkor tud igazából fejlődni, ha tisztában van mind a gyengeségeivel, mind az erősségeivel. Te hányadán állsz ezekkel a dolgokkal?
– Mivel egy visszafogottabb típusú sportolónak tartom magam, a legnagyobb hátrányom az, hogy nem vagyok túlbuzgó. Már sokat javítottam ezen a tulajdonságomon. Amikor egyedül vagyok, vagy amikor nincs rajtam nyomás, jól teljesítek, de ha tudom, hogy komolyabb elvárás van velem szemben, akkor a stressz ki szokott babrálni velem. Ezt meg kell tanulnom legyűrni, legyőzni. A külföldi versenyek nagy tömeget mozgósítanak, s bemelegítéskor látom, kik és milyenek az ellenfelek, és ez olykor eltántorít, holott nem szabadna ezzel foglalkoznom. Az erősségeim közé sorolnám, hogy nagyon jó végrehajtó vagyok, és az utasításokat ha törik, ha szakad, megcsinálom.
– Miként kerültél kapcsolatba a sporttal és ezen belül a műfalmászással?
– Ez egy vicces történet. Otthon volt egy olyan szabály, miszerint a gyermeknek valamit muszáj sportolnia. Sem én, sem a testvérem nem akartunk különösebben csinálni semmit, de heti egyszer elküldtek úszni, hogy mozogjunk egy keveset. Mivel úgymond kényszerítettek rá, ki nem állhattam az úszást. A későbbiekben édesapám említette egyszer, hogy Szentgyörgyön van műfalmászás, s mivel gyerekkoromban szerettem fára mászni, és abban bízva, hogy a két dolog hasonlít egymásra, elmentem és kipróbáltam. Megtetszett a dolog, az elején nehézkes volt, hiszen az ujjaimat nagyon megdolgozta, s olykor fájdalmas is volt. Azért szerettem meg, mert ebben a sportban nincs semmi repetitív, sohasem csináltuk kétszer ugyanazt, és volt/van benne kreativitás is.
– Van példaképed a műfalmászáson belül?
– Persze. Az én példaképem egy velem egykorú bolgár fiú, akit már világszerte a legjobbak között tartanak számon. Engem egészen inspirál az elszántsága és az a tény, hogy hová lehet eljutni ebben a sportban. Míg kisebbek voltunk, többször versenyeztünk egymás ellen, de már akkor látszott rajta, hogy nagyon ügyes.
– Te most éppen tizenkettedikes vagy és érettségi előtt állsz. Miként tudod összeegyeztetni az edzéseket, a versenyzést az iskolával?
– Néha nehézkes, hiszen minden oldalról jönnek az elvárások. Mivel érettségiznem kell, mindenki mondja, hogy tanuljak, ne hiányozzak az iskolából. De edzeni így is, úgy is kell, és most azon vagyok, hogy megtaláljam a középutat. Számomra is fontos az érettségi, ezért idén egy kicsit visszafogom magam, de amikor lehetséges, igyekszem minél többet edzeni. Amíg megvolt a régi termünk, reggel is edzettünk, most – amikor épül az új mászótermünk – kevés az edzésünk. Jelenleg Brassóba járunk be tréningezni heti egy alkalommal. Iskola után megyünk, s akkor az egész délutánt ott töltjük. Továbbá minden szabad időmet kihasználom, jógázom, nyújtógyakorlatokat végzek és keményen dolgozom, hogy kiküszöböljem a gyengeségeimet. Itthon a műfalmászás mint sport még nem annyira népszerű, ezért most még heti egy edzéssel is helyt tudok állni a hazai mezőnyben. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az én korosztályomban nem népes a mezőny, továbbá itthon sokan még nem jöttek rá arra, hogy mitől is jó mászó egy mászó. Nálunk vannak erősek, vannak ügyesek, de olyan, aki erős és ügyes is egyszerre, kevés. Sok mászóban van potenciál, de ezt nem tudják kihasználni. Én úgy érzem, hogy jó ember kezei között vagyok, az edzőm észreveszi ezeket az apró dolgokat és mindig szól, segít nekem. Az a célunk, hogy mire elérem a felnőtt korosztályt, mindenben a lehető legjobb legyek, és a hazai mellett a nemzetközi mezőnyben is meg tudjam állni a helyem.

– Milyen jövőt látsz magad előtt a műfalmászásban?
– Amíg az ízületeim bírják és az energiám kitart, én mászni szeretnék. A középiskola után Kolozsváron szeretnék egyetemre járni, s a kincses városban több mászóterem is van, így nem látok akadályt arra nézve, hogy miért ne folytathatnám ezt a sportágat. Nagyon reménykedem abban is, hogy tartani tudom a mostani teljesítményszintemet, sőt, jobb is szeretnék lenni!
– Már több külföldi megmérettetésen is indultál az elmúlt években. Ezek tükrében hol van a hazai műfalmászás?
– Sajnos, azt kell mondanom, hogy mi fényévekkel le vagyunk maradva a külföldiekhez képest. Itt gondolok a sportolókra, az edzésekre és a termekre egyaránt. Románia határain kívül sokkal „híresebb” ez a sport, sőt, vannak országok, ahol kultúrája is van a műfalmászásnak, és ez érződik is. Itthon, Szentgyörggyel például az a baj, hogy kis város, és egy nagyobb mászótermet nem tudna fenntartani. A terem működtetéséhez nem elég, ha mi, a klub sportolói ott edzünk, hanem kellenének azok a hétköznapi emberek, akik hobbiból betérnének hozzánk mászni. Külföldön a termeket úgy alakítják ki, hogy mindenkinek megfeleljenek, az amatőrtől egészen a profiig. Bár nem tűnik annak, de ez a sport is drága, hiszen sokba kerül a felszerelés, a fal, a fogások… Nálunk még nem ismerik annyira a műfalmászást, mint külföldön, ezért itthon nem építik annyira kreatívan a falakat, utakat, mint kint. Van egy-két ember Romániában, akinek van tapasztalata ezen a téren, de ott már az jön be, hogy nincs miből jó falakat/utakat építeniük. Ez látszik a román sportolók teljesítményén is, hiszen az itteniek nem tudnak olyan minőségű falakon mászni, mint a külföldiek…
– A sikeres érettségi mellett milyen célkitűzésed van 2019-re?
– Két nagyobb külföldi viadalra készülök idén, mindkettő nyáron lesz, és ezekre akarok jól felkészülni. Ha az időm engedi, itthon is fogok versenyezni, még úgy is, hogy nem biztos, a legjobb formában leszek. Legalább edzésnek jók lesznek azok a viadalok.