„Fél óra belefér” – mondta Kádár Lehel, a sepsiszentgyörgyi Bike Kuckó tulajdonosa, amikor egy beszélgetés erejéig megkerestem. Nem csoda, hiszen az időközben a kerékpárok forgalmazása és javítása mellett a téli szabadidős sporteszközökre is szakosodó vállalkozónak főszezonban rengeteg munkája van. Főleg, ha az időközben kialakított üzleti filozófiája a helyi piac bővüléséhez igazította a vállalkozás gyarapodását is.
Mozgékonyság
Éppen húsz esztendeje annak, hogy az egyébként villamosmérnök vállalkozó néhány év számítógépes kitérő után gyermekkori hobbijának engedve, biciklijavító műhelyt nyitott. A mozgékonyság ugyanis nemcsak fizikai értelemben határozta meg gyermekkorát – már elemista korában megkapta az első összecsukhatós kerékpárt, ami miatt a tanító néni meg is feddte az engedékeny édesanyát –, hanem később, felnőtt döntéseiben is meghatározó volt az „e világon ha ütsz tanyát, / hétszer szüljön meg az anyád” jellegű József Attila-i intés. Így történhetett, hogy még a rendszerváltás előtti, különböző beszerzői, kirakatrendezői munkahelyek után jött az egyetem (szintén a gyermekkori hobbihoz kapcsolódó bütykölés-barkácsolás volt az indíttatás), majd néhány év a Cosysnál, ahol a vállalkozói szellem, a légy magad ura felfogás is megérintette. Ám hamar rájött, hogy sokkal testhezállóbb saját lábra állni, s mert a kerékpározás volt továbbra is az egyik legmeghatározóbb az életében, javítóműhelyt nyitott.
Átállás
– Nehéz volt átállni a vállalkozói életre?
– Nem volt könnyű a kicsi biztost otthagyni, de minta volt, székelyudvarhelyi biciklis barátaim már foglalkoztak ilyesmivel, s bátorított, hogy már gyermekkoromban saját kézzel javítottam a biciklimet. A hobbi pedig folyamatosan élt, hiszen ’91-ben először volt a városban hegyibiciklim, amelyet az Ecseri piacon vásároltam, s a Trabant csomagtartójában hoztam haza szétszedve. Akkor az egy gyöngyszem volt, mindenki meg akarta vásárolni, de nem adtam. Szüleim persze nem nézték túl barátságos szemmel, hogy egy mérnöki állást feladok az ismeretlenért, ráadásul egy olyan dologért, aminek itt, Szentgyörgyön nem nagyon volt piaca. Az első néhány év nehezen is ment, beszerzési források nem voltak, évekig szinte nullszaldós volt a vállalkozás. De működött, s néhány év bérlemény után saját műhelyemet is fel tudtam építeni. Közben sokat jártam külföldön, a kellemest összekötöttem a hasznossal, szó szerint ellestem a piac és a szakma működését. Így sikerült még az uniós csatlakozás előtt beszerezni a szükséges „nyersanyagot”, miközben folyamatosan megfelelő források után kutattam.
– Volt-e ebben az időszakban olyan pillanat, amikor mélypontra került a vállalkozás?
– Nem, mindig volt perspektíva, a befektetett munka, odafigyelés mindig adott egy lassú, de stabil fejlődési lehetőséget, a piac is lassan bővült. A kerékpárszerviz évekig biztosította a lassú növekedés lehetőségét, majd a kerékpár-behozatal is beindult, a viszonteladás is kezdett működni, bár soha nem volt az az alap.
Szezonális működés
– Ahogy beléptünk az unióba, a vámok megszűnése után már a meglévő kapcsolatokat felhasználva könnyebben és olcsóbban be lehetett szerezni az árut. A hosszú évek tanulása, a döcögés után beindult az üzlet, bár lassan, de kezdett kibontakozni a számomra is megfelelő helyi piac. Először gyermekeknek lehetett értékesíteni, aztán a felnőttek is keresték az igényes, egyre sokfélébb kerékpárokat.
– Hogyan jött be a téli „műszak”, vagyis a sífelszerelések javítása-forgalmazása?
– Szintén gyermekkori szerelem volt a téli sportok iránti vonzalmam, bár ebbe felnőttkorban kapcsolódtam be, önerőből szálltam be ebbe a szakmába, szintén külföldi tapasztalatok alapján, mondhatom, elloptam ezt a mesterséget is. A szezonális kerékpárüzlet mellett kellett egy másik, szintén időszakos üzletág, bár kezdetben nem bíztam abban, hogy ez a helyi piac megbír egy komoly alapokra helyezett, minőségi síszervizt. Ráadásul jött az olcsó dömpingáru, szükség volt egy kezdeti időre, amíg kialakult a megfelelő piaci rés.
– Nem lett volna könnyebb beállni a sorba és szállítani a Nyugaton kidobott holmit?
– Nem, mert ahhoz más kapcsolatrendszer kellett volna, más hozzáállás, másrészt mindig arra törekedtem, hogy ne csak pusztán adok-veszek alapon működjek, hanem hozzáadjam az időközben felgyűlt tudást és kapcsolatrendszert, az úgynevezett know how-t. Mindig az igényesebb, nem a leamortizált, olcsó, de nagy mennyiségű árura koncentráltam, hanem arra, hogy minőségi, de még megfizethető árut és szolgáltatást nyújtsak. Nem volt egy hálás ötlet, de a szakmai elégtétel, az elégedettség és a hosszú távú gondolkodás volt a fejlődés szempontjából a sikerem kulcsa – mind a kerékpárok, mind a téli sportfelszerelések terén. Ráadásul ehhez tudtam nyugodt szívvel hozzáadni a szervizelés biztonságát.
Lépést tartani
– A felszerelések divatja nagyon gyorsan változik. Hogyan lehet ezzel lépést tartani?
– A síiparban tényleg gyors a változás, ezért a javítással, az ahhoz szükséges felszerelésekkel topon kell lenni, mert maga a kézi javítás is nagyon gépfüggő. Most vásároltam például egy profi korcsolyafenő gépet. Kis szériás, drága gépekről van szó, amit számomra árban még felújítva sem lehet utolérni. Nem kis kaland ilyesmit beszerezni. A használt télisport-eszközök forgalmazása azonban – mert minőségi terméket kívánok árulni – a helyi piacon nem él meg önmagában, hiszen ott van az ócskapiac, sokkal olcsóbban. Oda kell tenni melléje a minőségi szervizszolgáltatást. Ráadásul szó szerint ipari kémkedésre van szükség, személyes kapcsolatokra, hogy összeálljon az a minőségi szolgáltatás, amire igény van.
– Soha nem merült fel a nagy méretű bővítés lehetősége?
– Nem, mert a helyi piac nem elég ehhez, s alapfilozófiám az, hogy amit ezen a piacon igényesen, jó minőségben nyújtani tudok, az elég kell hogy legyen. És az elég is. Ezért maradtam – egy próbálkozás kivételével – egyedül ebben a vállalkozásban.
