És a látómező körét tágítva, ebbe a természeti és ember alkotta kompozícióba beletartoznak a Perkő felhasogatott oldalának kősziklái, a Tarnóczi-kastély romjai és a Perkő egésze. A hegylejtőn kialakított temetőben felfelé haladva transzcendens érzések emelkedettsége lesz úrrá a látogatón, s egyszeriben megérti és megérzi, hogy miért éppen ezen a hegyen jelölték ki eleink a Szent István-napi háromszéki búcsújárás helyszínét, miért itt épült fel a Szent István tiszteletére ajánlott négykaréjos körtemplom.

A Perkő, a templom, a temető, az ezek oltalmába helyezett emlékmű és egyéb emlékjelek fennköltséget sugároznak, s mintegy megparancsolják, hogy ebbe a körzetbe a már meglévő építmények stílusához igazodjanak az új létesítmények.

Ez alól eddig részben a gyönyörű temető képez kivételt, ahová itt-ott már beköltözött a műanyag világ, a műkő, a kétszemélyes rekamiéhoz hasonló sírhelyek, amelyekre rosszallólag és tehetetlenül néznek le Háromszék legjobban faragható, gyönyörű színezetű sziklái. Kézdiszentlélek jeles kőfaragóiról is híres. Itt minden együtt van tehát, faragható, az idővel századokon át dacoló homokkő, faragómesterek, a temető egészét tekintve a jó ízlés, a hagyományokhoz ragaszkodás is, de szinte fél az ember, hogy a természetes anyagokat műviekkel lecserélő gyakorlat, a műkő, a művirág itt is szállást keres és talál, s a sablonos jellegtelenség felé mozdítja a gyönyörű látványt.

Én nem tudom, hogy a lelkészek mellett a temetőket felügyelő testületeknek — ha vannak ilyenek — nem kellene-e beleszólniuk a sírhelyek kiképzésének dolgába. Másképp a műkő mellé ide is beoroszkodnak a vascsöves, deszkakarós sírjelek, méghozzá olyan helyen, ahol a hegyoldalból a szikla szinte magától is beesik a temetőbe.