Az ukrán családból származó Viktor Ivanovics Belenko hadnagy, a Távol-Keleten állomásozó 513. vadászezred pilótája 1976. szeptember 6-án előírt feladat szerinti kötelékrepülésre készült. Miután megkapta a felszállási engedélyt, 12.50-kor startolt el a szovjet Csugujevka légibázis betonjáról. Felszállás után hamarosan jelentette, hogy hajtóműproblémái vannak, és ezért levált a köteléktől. Ezután tengerszint feletti 50 méterig ereszkedett, hogy ne lássák a légtérellenőrző radarok, majd Japán felé vette útját. A szigetországi partokhoz közeledve felemelkedett 6700 méterre. A radarok már 370 km-re befogták a szovjet gépet, és a Chitose légibázisról két F4–J Phantom vadászgép szállt fel, hogy elfogják a japán légtérbe belépett szovjet repülőt.

A meglepett japánok próbálták vele felvenni a kapcsolatot, de Belenko rossz rádiófrekvenciákra volt hangolva. Miután látta, hogy észrevették, lejjebb ereszkedett, de hamarosan berepült egy felhőbe, ami megnehezítette a vizuális navigációt. A hajtóművek mohón nyelték a kerozint. Belenko semmilyen körülmények között sem akart katapultálni, mert a MiG–25-öst épségben szerette volna átadni az amerikaiaknak.

Helyi idő szerint 13.52 perckor a gépével a felhőkből kibukkanó szovjet pilóta észrevett egy közeli repülőteret, ahol megpróbált landolni, de mivel éppen egy Boeing 727-es utasszállító szállt fel a számára ismeretlen repülőtér betonjáról, első kísérletre el kellett vetnie a leszállást. Megítélése szerint a kifutópálya kicsit rövidebb volt, mint amit a katonai reptereken látott, ám ennek ellenére megkezdte a leszállási manővert. Miután betont fogott, hosszasan fékezett, de túlfutott a pályán, és attól mintegy 240 méterre állt meg. A Hokkaido szigetén fekvő Hakodate város polgári repterén ugyancsak meglepődtek, amikor a repülőtér légterében váratlanul megjelent egy alacsonyan szálló nagy, szürkére festett vadászgép, függőleges vezérsíkjain a szovjet légierő vörös csillagával. Amikor Belenko áttörte a felhőket, már csak fél percre elegendő kerozin maradt gépének üzemanyagtartályaiban, így szó szerint az utolsó pillanatban landolt.

Viktor Ivanovics Belenko

Noha lefutott a betonról, szerencséje volt, mert a gépe csak alig pár méterre állt meg egy nagy antennától. A pilóta felnyitotta a kabintetőt, kiszállt, és hevesen gesztikulálva mutogatni kezdett az odasereglő japánoknak, hogy ne fotózzák, illetve ne jöjjenek közelebb a repülőgéphez, mert az önmegsemmisítő robbanóanyaggal van biztosítva. Nyomatékként két figyelmeztető lövést is leadott a levegőbe a pisztolyából. Belenko arra kérte a sietve helyszínre érkező japán személyzetet, hogy takarják le a repülőt, hogy ne látszódjanak a szovjet felségjelzések, és kérte, hogy minél előbb hozzák őt kapcsolatba az Amerikai Egyesült Államok Légierejével.

Az volt az eredeti terve, hogy titokban tartja szökését, azt a látszatot keltve, hogy balesetet szenvedett. Nagy szenzációnak számító disszidálásának híre azonban gyorsan bejárta a világot, így az természetesen hamar eljutott a Szovjetunióba is.

A MiG–25 vadászgép, amellyel Viktor Belenko átrepült Japánba, a legtitkosabb katonai gép volt, amit a Szovjetunió valaha épített.

A Nyugat először az 1970-es évek elején szerzett tudomást a MiG–25-ösről, amikor az amerikai kémműholdak a Szovjetunió légterét figyelve észrevettek egy addig soha nem látott új vadászgépet, amit a szovjetek titokban teszteltek. 1971 márciusában az izraeli felderítés is felfedezett egy furcsa új repülőgépet, amely hihetetlenül nagy sebességre, Mach 3.2-re (több mint háromszoros hangsebességre) gyorsult fel, és a légelhárítás számára elfoghatatlan magasságban, 20 ezer méteren, a sztratoszférában repült. 1971 novemberében a titokzatos gép ismét megjelent az izraeli légtérben. A légvédelem megtámadta a betolakodót, rakétákat lőttek ki rá, de mire a rakéta a gép magasságába érve felrobbant, a háromszoros hangsebességgel repülő célpont már a veszélyzónán kívül volt. Amit korábban az amerikai műholdak láttak, és amit az izraeli radarok is nyomon követtek, az a MiG–25, a „Foxbat” volt. A legyőzhetetlennek hitt rejtélyes szovjet repülőgép most Viktor Belenko jóvoltából egyszerűen az amerikai katonai hírszerzés ölébe hullott.

A médiát nagyon érdekelte az eset, és a rendkívüli disszidálás hírét azonnal szétkürtölte a nyugati világban. Az amerikaiak sebtében a helyszínre küldtek egy szakértői delegációt, de a japánok nem engedték megnézni a gépet. A japánoknak elsősorban a diplomáciai bonyodalmak miatt főtt a fejük. Ahhoz, hogy a szovjet pilótát és a repülőgépet is japán felségterületen tarthassák, a hatóságok illegális határsértés miatt letartóztatták Belenkót. A MiG–25-öst először ideiglenesen egy helyi hangárban helyezték el, innen pedig a Tokiótól 80 kilométerre fekvő Hyakuri légi bázisra vitték. A japánok szigorú titoktartás mellett megengedték az amerikai hírszerzés ügynökeinek, hogy elszállítsák és megvizsgálják a gépet. Szeptember 19-én egy C–5 Galaxy katonai szállítógép fedélzetén az Egyesült Államokba, a híres-hírhedt nevadai 51-es körzetbe szállították Belenko gépét. Itt a Wright-Patterson bázisról érkezett 11 szakértő tanulmányozta aprólékosan a MiG-et, mellettük 64 japán szakember is részt vett a vizsgálatban.

Japánnak az volt a hivatalos álláspontja, hogy a vadászgépet vissza kell adni a Szovjetuniónak, de nem hamarabb, mint 1976. október 5. Mivel a titkos vizsgálatok során anyagmintákat vettek a szárnyakról, a MiG–25-öst nem tudták visszavinni. Ezért újra szétszedték a gépet, és 13 konténerben, egy teherhajó fedélzetén küldték vissza a Szovjetunióba. A szovjetek, látva, hogy néhány felszerelés nyugati kézen maradt, kérték, hogy a hiányzó műszereket, illetve repüléstechnikát fizessék ki nekik, mire a japánok is benyújtottak egy 40 ezer dolláros számlát, felszámítva a szállítási költségeket, valamint azt a kárt, amit Belenko a japán reptéren okozott. A Szovjetunió nemcsak a gép visszaszolgáltatását, hanem Belenko kiadatását is követelte.

Gerard Ford, az Amerikai Egyesült Államok elnöke azonban politikai menedékjogot adott Belenkónak. Később a disszidens pilóta a CIA-től kapott munkát és fizetést, majd repülőmérnök és tanácsadó lett az Amerikai Légierőnél.

Belenko Szovjetunióban maradt családtagjait őrizetbe vették, és a KGB kiterjedt nyomozásba kezdett. A pilóta lakásán megtalálták Belenko naplóját, amelyben részletes üzemanyag-számításokra bukkantak. Azt is megtudták, hogy szökése előtt egy hétig Moszkvában tartózkodott. A szovjet hírszerzés számára ezek a tények azt sugallták, hogy Belenko disszidálása nem magányos akció, hanem az amerikai hírszerzés régóta tervezett hadművelete volt, mivel Belenko Moszkvában egy amerikai ügynökkel találkozhatott. További gyanús nyomnak számított, hogy Viktor Belenko nagyon gyakran használta a légibázis titkos könyvtárát, sokkal gyakrabban, mint más pilóták, ezért a KGB azt feltételezte, hogy titokban fotókat készített a MiG–25 kézikönyvéről.

Fotó: reddit.com

Az 1947. február 15-én a kaukázusi Nolcsik városban született Viktor Ivanovics Belenko nagyon szegény sorból származott. Egyetlen gyermekként a nagyszülei és nagynénje nevelték nagyon rossz anyagi körülmények között a mai Ukrajna területén egy bányászvárosban. Pár év múlva magához vette apja, akivel a szibériai Robcovszkban élt hasonló körülmények közt. Jó tanuló volt, és már fiatalkorától kezdve érdekelte a technika, illetve a repülés. Már gyermekkorban észrevette a szovjet propaganda és a valóság közti hatalmas ellentétet, azt, hogy hazug a rendszer. Mikor betöltötte a szükséges életkort, repülőkiképzésre jelentkezett. Oktatója beszélte rá, hogy menjen a légierő akadémiájára, Armavirba. Az oktatás jó részét a politika tette ki, amit muszáj volt megtanulnia, másképp nem lehetett volna repülőtiszt. 1970-ben a honi légvédelem vadászrepülő csapatainak tisztje lett. A bázison szembesült először a maga valóságában a szovjet realitásokkal, ahol még a katonai elit számára is nagyon szegényesek voltak az életfeltételek. A besorozott karbantartó személyzet számára rendszeresített élelem minősége olyan rossz volt, hogy gyakran visszautasították azt. A pilóták számára sokkal jobb élelmezést biztosítottak, ám mégis, amikor Belenko politikai menedékjogot kapott az Amerikai Egyesült Államokban, tévedésből megevett egy macskatápkonzervet, megjegyezve később, hogy nagyon finom volt, sokkal jobb, mint amit a légibázison kaptak a Szovjetunióban.

A távollétében hazaárulásért halálra ítélt Viktor Belenko a mai napig jól érzi magát Amerikában.

A szentpétervári Smena című újságban 1996 nyarán azt írták, hogy Belenko évtizedekkel korábban a szovjet titkosszolgálat által szervezett autóbalesetben halt meg az Államokban. Sok ember még ma is halottnak hiszi őt a hazájában. Belenko rendszeresen tart előadásokat üzletemberek, a hadsereg tagjai, politikusok és diákok számára. Azt mondja, legfőbb célja, hogy segítsen az oroszoknak és az amerikaiaknak, mivel mindkét oldalt ismeri, és ezért próbálja összehozni őket. Viktor Belenko új hazájában családot alapított, amerikai feleségétől három gyermeke született. A most 72 éves egykori szovjet vadászpilóta jól érzi magát Amerikában, és nagyon élvezi az ottani életet. 1980-ban John Baron megírta Belenko disszidálásának krónikáját MiG Pilot: The Final Escape of Lieutenenat Belenko (MiG-pilóta: Belenko hadnagy végső menekülése) címmel.

(az Origo.hu nyomán)