Január hónap folyamán értesítették Beke György neves erdélyi magyar írót, hogy felsőbb pártutasításra elbocsátották A Hét című, Bukarestben megjelenő magyar nyelvű hetilap szerkesztői posztjáról. Igaz, a döntés érvényét (az azonnal jelentkező nem hivatalos bel- és külföldi tiltakozások miatt) egyelőre felfüggesztették, de Bekét a pártközpontba rendelték, és híreink szerint sorsát illetően a bizonytalanságok nem szűntek meg, sőt, ha figyelembe vesszük, hogy a Kriterion nevű nemzetiségi kiadóhoz leadott új kötetének jövő évi megjelenését betiltották, még fokozódtak is.
A Beke Györggyel szemben foganatosított hatósági intézkedéseknek természetesen megvannak az előzményei. Az utóbbi időben minden könyvét – mind külföldön, mind pedig belföldön – nem hivatalos, de széles körű társadalmi visszhang kísérte, s ezzel egyidejűleg a hatósági szervek egyre fokozódó neheztelése. Hírek keringtek arról, hogy Beke interjúalanyait egyre-másra megfélemlítik. Tudunk arról, hogy Beke Györgynek nemegyszer hihetetlen akadályokat kellett leküzdenie ahhoz, hogy az ország bizonyos részeibe – különösen a csángó vidékre – eljuthasson.
Ilyen előzmények után látott napvilágot valamikor az elmúlt év folyamán Szatmáron Gheorge Rotărescu tartalékos alezredes aláírással egy pamflet, amely Beke Györgynek a Kriterionnál 1983-ban megjelent, Boltívek teherbírása című kötetét elemzi és ajánlja az állam(védelm)i hatóságok figyelmébe. (...) Egybehangzó vélemények szerint Rotărescu tartalékos alezredes nem létező személy, de ha mégis, szerepe a könyv körül kialakuló polémiában merőben formális. Ez egyébként a nyilvánvalóan hatósági sugalmazásra, felsőbb jóváhagyással és feltehetően hatósági közreműködéssel megjelentetett szöveg céljaira is utal: a hatóságok túl akarnak lépni az eddig alkalmazott nemzeti elnyomás úgymond intézményes keretein a mai Romániában, és egy, a kisebbségekkel ellenséges közhangulatot kívánnak teremteni, aktivizálva a tömegeket a kisebbségek elleni nyílt fellépésre. Igaz, megítélésünk szerint a kiadvány Romániában nem terjedt el túlságosan, de ahova eljutott, ott megtette a maga hatását. Mivel e tekintetben mindenekelőtt a román értelmiségi körök jöhetnek számításba, a széles körű szóbeli terjesztés lehetősége eleve biztosítva van.
A kiadvány tartalma nagy vonalakban a következő: mindenekelőtt ismerteti Beke György könyvének alaptételeit, amit röviden sovinisztának és nacionalistának minősít, hisz – úgymond – egyébről sincs benne szó, mint az erdélyi magyarság etnikai és nemzeti öntudatáról, s olykor – súlyosbító tényezőként – a magyar történelem egyes erdélyi epizódjairól. Beke könyvének néhány interjúja a magyar tannyelvű oktatás egykori és mai helyzetének összevetésére is vállalkozik. Rotărescu hangvétele itt (nem először és nem utoljára) fenyegetővé válik; szó szerint a következőket írja: „Látják, Beke úr és társai, mi, románok még legitim jogainkat sem követeljük. (...) Gondolja, hogy követelnünk kellene? Nem tanácsolom, hogy próbára tegyék a türelmünket.”
Beke György szövegének „elemzése” nem mulasztja el, hogy kiemelten közölje interjúalanyainak teljes nevét, mintegy felhívva a román államvédelmi szervek figyelmét arra, hogy feladatuk végzését kiken kell elkezdeniük. A lehetséges áldozatok tanítók, tanárok, népművelők, egyszerű emberek; volt idők és a jelenkor tanúi, akiknek vallomásaiban kötelességként élő közösségi feladatok személyes és morális elhatározásokká, olykor a puszta élet kockáztatásává lényegülnek át. Joggal marasztalva el a mai Romániai viszonyokat, amelyek még a Habsburg-monarchia tökéletlen közállapotaitól is messze elmaradnak.
Gheorghe Rotărescu nem felejti el, hogy ezekkel a „káros, ellenséges elvekkel” az egyedül helyes tudományos materializmus ideológiáját szögezze szembe, amit Ceaușescu szellemében Rotărescu „tudományos materializmusnak” nevez: Románia soha nem volt ennyire virágzó, mint épp napjainkban: megoldották a nemzetiségi kérdést, s rövidesen megoldják az ország ipari modernizálását is. Ehhez azonban feltétlenül szükség van a „szocializmus nyelvének”, a „technika közös nyelvének” elsajátítására. Az anyanyelvi óvodák és iskolák, az egykori anyanyelvi sajtó, netán „a jogok” visszakövetelése pedig épp e közös nyelvvel szembeni ellenséges támadás.
Rotărescu következtetései sommásak: az állambiztonsági szervek beavatkozását követeli Beke és interjúalanyai ellen, sőt, azokkal szemben is, akik jelen voltak az interjúk elkészítésénél és nem jelentették az ott elhangzottakat. Főképp a Kriterion szerkesztőgárdájának, valamint igazgatóságának megbüntetését tartaná fontosnak, hiszen hozzájárultak egy efféle könyv megjelentetéséhez.
Erdélyi magyar körök lehetségesnek vélik, hogy a Rotărescu-röpirat a Román Kommunista Párt eddigi nemzetiségi politikájának megváltozására utal. Mivel az általános demokratikus jogokat meglehetősen lekezelően említi, feltételezik, hogy az eddigi kurzus rosszabbodni fog. A kisebbségi jogok elleni támadások ezt követően nemcsak a hatóságok diktatórikus megnyilvánulásain alapulnak majd, hanem támaszkodni fognak a tömegek többé-kevésbé spontán, de teljes egészében manipulált kezdeményezéseire is. Ne feledjük az egykori fasiszta Vasgárda ma is élő politikai példáit. Hasonló politikai légkör felszítása igen súlyos következményekkel járhat, s ami megint csak nem először fordulna elő a történelemben, mindez a világ közvéleményének hallgatólagos támogatásával.
(1985/7. sz. jelentés, 1985. február 10.)
