A szlovák Piešťanské Čajky csapatától érkezett hozzánk a 24 esztendős Angelika Slamová, aki mostanra már a Sepsi-SIC egyik meghatározó játékosa lett. A Nemzeti Liga eddigi tizenhat mérkőzéséből tizennégyben kapott lehetőséget, míg az Európa-kupában mind a hat meccsén pályára küldte őt edzője, Zoran Mikes. Dobóhátvédként gyorsaságával hívta fel magára a figyelmet, ám ha szükséges, irányítóként is megállja a helyét. Bevallása szerint jól érzi magát Sepsiszentgyörgyön, annak ellenére is, hogy az elején nehéz volt. „A Sepsi-SIC az első külföldi csapatom, és bár erősen nagy a honvágyam, ennek ellenére jól vagyok. Nagyon szeretem a csapattársaimat, akik igen sokat segítenek nekem, jóban-rosszban ott vannak mellettem, és roppant örvendek annak, hogy ilyen közegbe kerültem” – nyilatkozta a Dunaszerdahelyen született felvidéki kosárlabdázó, akivel pénteken egy tea és kapucsínó mellett beszélgettünk.
– Az előző idényben ellenfélként már jártál itt, játszottál a Sepsi-SIC együttesével szemben. Miként fogadtad a zöld-fehérek megkeresését és leigazolási szándékukat?
– A második meccs előtt Rusz István az utcán állított le, és megkérdezte, hogy a következő idényben szeretnék-e Sepsiszentgyörgyön játszani. Nagyon örültem, mivel olyan csapatnál akartam továbbra is játszani, amely szerepelt az Európa-kupában. Szimpatikus volt a csapat is, a játékuk is, fantasztikusnak találtam a sportcsarnokot és az ottani hangulatot. Ezért könnyű volt a választás.
– Minden olyan, amire számítottál? Milyennek találod a román bajnokságot?
– Az itteni bajnokság szerintem egy picivel erősebb, mint a szlovák. Ezt annak a fényében mondom, hogy itt több a külföldi játékos. Hogy első légióskodásomban minden olyan-e, amire vártam? Hát… Van kisebb-nagyobb különbség az egykori és a mostani klubom között, de ez oda-vissza működik.
– Könnyen beilleszkedtél a csapatba?
– Igen. Már az első naptól fogva működött köztünk a kémia. Nincsenek problémáink egymással, nincs a csapatban olyan egyéniség, aki ki akarna tűnni és nem szeretne velünk együtt lenni. Nem azt mondom, hogy mind a legjobb barátnők vagyunk, de tiszteljük egymást.
– Beleszoktál a román bajnokságba?
– Az az igazság, hogy akkor jobban tetszett az idény, amikor még az Európa-kupában játszottunk, hiszen több volt a mérkőzésünk. Most csak heti egy meccsünk van, hosszú és nehéz a felkészülési időszak, és volt már úgy is, hogy amikor megérkeztünk egy-egy megmérettetésre, fáradtak voltunk az utazástól, az edzésektől. Mindezek ellenére azt kell mondanom, hogy beleszoktam, megszoktam a román bajnokságot és annak ritmusát.
– A Szatmárnémeti VSK elleni vereséggel egy tizenöt meccse tartó győzelmi sorozata szakadt meg a Sepsi-SIC csapatának. Ezt a kudarcot negatívumként éltétek meg, vagy éppen erőt merítettetek belőle?
– Egyáltalán nem negatívumként éltük meg. Persze, senki sem szeret veszíteni, így mi sem, és talán inkább jobb, hogy most kaptunk ki, mint egy fontosabb meccsen. Kaptunk egy pofont, és ráeszméltünk arra, hogy ez a teljesítmény nem lesz elég Szatmár ellen. Már tudjuk, hogy milyen hibákat követtünk el, azt is, hogy ők hogyan játszanak ellenünk, így most jobban fel tudunk készülni a következő meccsünkre. Ez a vereség nem nyomta rá a bélyegét a csapatra, de arra jó volt, hogy mindenkiben tudatosuljon az a tény, hogy nem lesz egyszerű. Nem szabad azt gondolnunk, hogy amiért a bajnokcsapatnál játszunk, könnyen meglesz az újabb bajnoki cím. Nekünk is tennünk kell azért, hogy megnyerjünk mindent, ami a céljaink eléréséhez kell.
– Meglátásod szerint milyen volt a Sepsi-SIC idei Európa-kupa-szereplése? Többet is ki lehetett volna hozni ebből?
– Nagyon-nagyon nehéz csoportunk volt. Most bonyolult megmondani, hogy többet is ki tudtunk volna hozni az idei nemzetközi szereplésből. Egyik csapat sem volt sokkal jobb nálunk, mi mindent beleadtunk, és azt érzem, hogy egészen kis dolgokon múlott a csoportból való továbbjutás. Persze, ha kapunk egy gyengébb ellenfelet, és itthon megnyerjük az első mérkőzésünket, talán teljesen más magabiztossággal folytatjuk a sorozatot. Minden meccsünk nagyon nehéz volt, és mindig úgy álltunk fel a pályára, hogy mindent bele kell adnunk. A klubnak és a városnak is nagyon sokat jelent egy-egy Európa-kupa-szereplés, hiszen a nézők jó meccseket láthattak, mi, játékosok pedig sokat tanulunk ezekből az összecsapásokból.
– A szlovák válogatott oszlopos tagja vagy, és az ősz folyamán Európa-bajnoki selejtezőt játszottál, játszottatok. Sajnos, pontegyenlőséggel a harmadik helyen végeztetek, s hajszálon múlott a továbbjutás. Miként élted meg ezt?
– A válogatottban nemzedékváltás van. Nagyon sok tapasztalt játékos befejezte kosárlabdázókarrierjét vagy éppen visszavonult a nemzeti csapatból, így igen fiatal gárdával vágtunk neki a selejtezőnek. Többségünk 25 év alatti, és persze csalódottak voltunk, hiszen közel volt a továbbjutás. Én azon a véleményen vagyok, hogy ez a játékosmag, amely a mostani válogatottat alkotja, még sokáig játszhat együtt, és az eredmények később fognak jelentkezni.
– Miért kosárlabda? Más sportággal nem kacérkodtál?
– Az iskolában néhány barátnőm kosárlabdázott, így velük együtt én is kipróbáltam. Lassan megtetszett ez a sport, a barátnőim időközben abbahagyták, de én kitartottam mellette, és a mai napig is gyakorlom. Más sporttal nem igazából kacérkodtam, mivel ez volt az egyetlen, amelyet kipróbáltam.
– Mind a klubcsapatodban, mind a válogatottban 23-as számmal játszol. Van ennek valamilyen jelentősége?
– 13–14 éves lehettem, amikor ezt számot választottam. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy akkoriban Jordan volt a kedvenc, és emiatt esett erre a választásom. Nem hiszem azt, hogy akkor éppen ő volt a példaképem, csak ha Jordannak 23-as száma volt, akkor én is 23-as számú mezt akartam. Végül rám ragadt ez szám, de más különösebb jelentősége nincs ennek.
– Az ősszel nagyon sűrű volt a Sepsi-SIC programja: hosszú utazások, nemzetközi szereplés, román bajnokság és rengeteg mérkőzés. Gondolom, mostanra egy picit csendesebb minden… A kosarazás mellett mi tölti ki a hétköznapjaidat?
– Kevesebb mérkőzést játszunk, az tény, de az edzésprogramunk továbbra is sűrű. A szabad időmben pihenek, és mivel utolsó éves főiskolás vagyok, a diplomamunkám írásával szoktam még bajlódni. Másra nem igazán jut idő. Ritkán, és persze, ha kedvem van hozzá, egy-két sorozat még belefér, de mivel honvágyam van, sokat beszélek a szüleimmel, a barátommal. Ez jelenti számomra a kikapcsolódást.
– Milyen játékosnak tartod magad?
– Gyors vagyok, szeretem az ellentámadásokat, hiszen itt ki tudom használni ezt a képességemet. Persze, ha szabadon maradok, én is rádobom, de az, hogy betalálok-e vagy sem, mindig attól függ, hogy milyen napom van. Azt nem tudom elmondani magamról, hogy nagyon erős dobó lennék, a betörések mellett a tempódobásokat szeretem leginkább. Az erősségem egyértelműen a gyorsaságom, és az, hogy onnan miként tudok befejezni, megoldani egy-egy adott helyezetet.
– Fontos számodra a nézőktől kapott visszajelzés?
– Igen! Én nagyon szeretem, ha a meccsen a nézők együtt élnek a csapattal. Ha kosarat szerzek, s látom, hogy ők is velem együtt örvendenek, akkor ez pluszenergiát ad nekem, a csapattársaimnak is.
– Fiatal kosárlabdázó vagy. Milyen jövőt képzeltél el magadnak?
– Még egy ideig mindenképpen profi szinten akarok kosárlabdázni, de mivel számomra fontos a család, valamikor a jövőben én is szeretnék családot alapítani. Külföldön játszva ezt egy picit nehéz összehozni, ám még egypár évet akarok Szlovákián kívül kosarazni, utána már csak otthon, és gyermekeket is szeretnék. Jelenleg még nincs egy favorit csapat vagy ország, ahol még játszanék. Nagyon tetszik a lengyel bajnokság, ahol igen sok jó csapat van, de Magyarországon is jó a pontvadászat. Kis kosaras korom óta álom számomra Oroszország, de nincs olyan célkitűzésem, hogy ehhez vagy ahhoz a csapathoz eljussak és utána abbahaggyam. Meglátom, hogy mit hoz majd a jövő. Nincsenek olyan ambícióim, hogy profi karrierem után edző legyek. Hobbiszinten, esetleg gyermekekkel szívesen foglalkoznék, de felnőttcsapatot nem szeretnék edzeni. Viszont azt sem mondom, hogy nem leszek valamikor edző, mert még bármi előfordulhat.
– Befejezésül: idén lesz címvédés?
– Mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megnyerjük. Ebbe a többi csapatnak is lesz beleszólása, hiszen ők mind azt szeretnék, hogy ne mi nyerjünk. Majd a szezon végén megválik, kinek jött össze, de nekünk nincs más célunk, mint hogy győzzünk a bajnokságban és a kupában.