Komán Róbert Levente születésileg nem sepsikőröspataki, de az elmúlt tizenöt esztendőben annyira szívéhez nőtt a táj és emberei, hogy odavalónak vallja magát. A maga módján próbálta meghálálni, hogy a falu befogadta. Egy időben az ifjúságot fogta össze és szervezett programokat számukra, aztán gazdaként és vállalkozóként tett azért, hogy a községben mindig kapható legyen egészséges, nem túl kényes, jó étvágyú malac, Kőröspatak központjában, a volt posta épületében berendezett üzletben pedig befőzéshez gyümölcs és az eltevésekhez zöldség.

A disznónevelést annyira komolyan veszi, hogy egy barátjával saját disznófajta, általuk Góbé fajnak keresztelt kinevelésébe kezdtek. Általában kilenc kocát tartott, szaporodásukat pedig úgy irányította, hogy közülük három-négy mindig malacozó legyen. A hathetes, szépen fejlett malacokat könnyű volt eladni, az elmúlt tíz esztendőben igencsak jelentős vevőköre alakult ki. Jól ment, szép bevétele volt, de azt nem zsebre vágta, hanem mind visszaforgatta. A háza még nincs befejezve, mert hol istállót épített, hol itatórendszert fejlesztett – mondotta.

A törvény által megkövetelt papírmunkát Sepsiszentgyörgyön és a helyi polgármesteri hivatalban is elvégezte: mindegyik állat fülszámozott, állatorvosilag nyilvántartott és a szükséges kezelésekkel is napirenden volt. Például tavaly, amikor az országban először felütötte fejét a betegség, bement az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóságra, ahol az egyik munkatárs véleményét kérte ki, miként cselekedjen, mit tartson szem előtt, hogy a betegség elkerülje portáját.
És mégis nála történt meg a baj. Bár próbált elővigyázatos lenni, de beszerzőútjain naponta sokfelé megfordul, hozzá és szüleihez is rengetegen betérnek – nem csoda tehát, hogy így járt. Amúgy jó néhány napig nem volt egyértelmű, hogy pestisjárvánnyal van dolguk.

Előbb a körzeti állatorvos, majd más is megnézte, és nem találták gyanús esetnek, az elhullását követően is csak azért vitték boncolásra, hogy végleg kizárják a lehetőségét. Amikor kiderült, mégis rosszul ítélték meg, s tényleg a fertőző betegségről van szó, nem riadt meg attól, hogy vállalja a felelősséget, s álljon mindenben a hatóságok rendelkezésére. Ezt nem mindenki köszönte meg neki. Volt, aki azt mondta, jobb lett volna, ha csendben ő maga intézi el a dolgokat, mert akkor „másnak sem lett volna baja”, azaz nem kellett volna kényszerűségből állatait levágnia; akadt olyan is, aki azt mondta, a fertőzés az ő hibája, ezért ki kellene kergetni a faluból. Persze, valahol ezt az álláspontot is megérti, de úgy érzi, azért jóval többen vannak, akik nem osztják ezeket a nézeteket.

Aztán az élelmiszer-biztonsági igazgatóság néhány munkatársának viselkedése is nyomot hagyott lelkében: elmondása szerint egyikük rendben tartott istállóit és udvarát tanyának minősítette, másikuk azzal fenyegette, hogy legalább egy évig fogja a nyilatkozatokat írni előttük. Mivel az említettek csak az apróbb megalázások közé sorolhatóak, biztonságból ügyvédhez fordult: sújtották már komoly pénzbírsággal, a rendőrséget is járja, több nyilatkozatot is írattak vele, fogalma sincs, mire fogják azokat felhasználni, fontos, hogy valaki hozzáértő legyen mellette.

Hogy miként tovább? Hiába fertőtlenítették a gazdaság minden zegét-zugát, egyelőre szóba sem jöhet, hogy újrakezdje. Talán egy év múlva, amikor lesz elég lelkiereje, hogy ismét vegyen néhány malacot. „Tudom, bár önhibámon kívül, de sokaknak okoztam kellemetlenséget. Elnézést kérek tőlük, azoktól is, akik a hidegben voltak kénytelenek állni, hogy a kihajtó autókat fertőtlenítsék, s családjuktól is, akik hiányolták otthonról őket. Remélem, idővel megbocsátanak. Az elmúlt bő tíz évben könyvekből, oktatófilmekből és tapasztalatból rengeteget megtanultam a disznótartásról, kár lenne ezt a tudást parlagon hagyni. Bár tudom, kérdéses, lesz-e még egyszer olyan állományom, mint volt, de azért újra megpróbálnám” – nyilatkozta a fiatalember.