Számtalan történelmi helyzet igazolta már a tiltakozás eredményességét, amikor a sorsát a munkásság vette a kezébe. Nem volt ez másként 1918/19-ben sem, a román hadsereg és adminisztráció erőszakos megtelepedése idején Erdélyben. Annyira tökéletes volt a katonai ellenállás nélkül kiszolgáltatott Erdély „meghódítása” – természetesen a francia katonai vezetés biztatásával –, hogy menten beindulhatott a hűségeskük és botozások balkáni szokásrendje a magyarok ellen. Az ellenállás két legfontosabb társadalmi csoportját a Zsil-völgyi bányászok és Erdély magyar vasutasai adták. Követeléseikben nyomot hagy a magyar Tanácsköztársaság „levegője” is. Ne maradjon ismeretlen olvasóink számára ennek az ellenállásnak fontos dokumentuma.
Ismerjük meg először a petrozsényi bányászok 1919. februári levelét a Nagyszebenben székelő Kormányzótanácshoz (Consiliul Dirigent).
Az erdélyi szervezett munkásság szociáldemokrata blokkja
Tisztelt Kormányzótanács
F. hó 19-én Petrozsényben megtartott ülésen megalakult az Erdélyi Szociáldemokrata munkásság szociáldemokrata blokkjának harmincas Intéző Bizottsága, a következő Határozatot hozta:
1. Követeljük a szociáldemokrata párt és helyi szerveinek tiszteletben tartását, kivívott politikai szabadságunk teljes elismerését.
2. Követeljük a magyar népkormány által már törvényesen biztosított egyesülési és gyülekezési jog respektálását.
3. A magyar köztársasági néptörvény által szentesített korlátlan sajtószabadság biztosítására követeljük az életbe léptetett cenzúra eltörlését, bármily nyelven megjelenő újságaink, szocialista nyomtatványok és röpiratok, illetve azok behozatalának és terjesztésének biztosítását.
4. Követeljük a vasút és postai küldemények (levelek, értékek, pénz stb.) akadálytalan szállítását, telefon, távírda szabad működését.
5. Az antant hatalmak és szövetségesei által is elismert wilsoni elvek gyakorlati alkalmazásához ragaszkodunk. Követeljük tehát bármily nyelvű iskoláink szabadságát, nevelés, közoktatás ügyünk és általános kulturális működésünk teljes autonómiáját. Tiltakozunk iskoláink már eddig is bekövetkezett erőszakos kisajátítása vagy betiltása ellen.
6. A világbékének egyik biztosítéka, a népek önrendelkezési joga alapján követeljük a községekkénti és nemzetek szerinti közigazgatást, igazságügyi autonómiát, kívánjuk az internacionális színek szabad viselését, bármely nyelv szabad érvényesülését.
7. Követeljük a megszállás előtt élvezett teljes közgazdasági, munkaügyi szabadságunk biztosítását, élelmiszerek, közszükségleti cikkek, kereskedelmi és üzemi anyagok korlátlan szállítását, kereskedelmi szabad forgalmat bármelyik országgal.
8. Követeljük a szabad utazási és közlekedési jog korlátlan biztosítását bárhova.
9. Eddigi jövedelmünk, keresetünk tényleges értékének és megélhetésünknek biztosítására követeljük a korona valutáris értékének oly értelmű megállapítását, hogy egy korona egyenlő értékű legyen egy lejjel, nehogy a korona értékének erőszakos leszorítása következtében keresetünkben megrövidíttessünk.
10. Követeljük a tanúsított embertelen bánásmód (botozás, ütlegelés) megszüntetését, fennálló törvényeink, jogszokásaink már a jogfolytonosság kedvéért is való épségben tartását. Egyúttal követeljük a már megtörtént visszaélések, atrocitások elkövetői ellen a szigorúbb törvényes vizsgálatnak bizalmi férfiaink bevonásával való azonnali megindítását, a jogtalan tettek elkövetőinek törvény szerinti megbüntetését, továbbá a politikai vétségek gyanúja miatt letartóztatottak szabadon bocsátását és ügyüknek az illetékes polgári hatósághoz való utalását.
11. Célravezető intézkedést várunk, hogy a fegyverek, robbanószerek stb. nemzetiségre való tekintet és kivétel nélkül, így a különféle gárdistáktól is bevonassanak, nehogy felelőtlen egyének az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztessék, a lakosságot nyugtalanítsák, mert a rend és a nyugalom fenntartására egyedül a reguláris csapatok illetékesek.
Jelen jegyzéket azért küldjük a román Kormányzótanácsnak, hogy amennyiben felvett pontjainkban foglalt követeléseinkre az átadás időpontjától számítandó 24 órán belül kielégítő választ nem nyernénk, úgy, tekintve követeléseink jogos voltát, ezek érvényre juttatásáért a rendelkezésre álló legmesszebb menő eszközöket fogjuk igénybe venni és a beálló eseményekért a nagyszebeni Kormányzótanácsra hárítani a felelősséget.
Petrozsény, 1919. február hó 19-én
Kiváló tisztelettel,
az Erdélyi Szervezett Munkásság Szociáldemokrata Blokkjának 30-as Intéző és végrehajtó Bizottsága
A Kormányzótanács válasza
Az erdélyi szociáldemokrata munkásszervezet kívánságait felsoroló iratot f. hó 21-én este 8 órakor vette kézhez a román Kormányzótanács elnöke, dr. Maniu Gyula, aki a vezérlő bizottság jelen lévő tagjaival azt azonnal megbeszélés tárgyává tette. E megbeszélés során megállapíttatott, hogy az iratban foglalt elvi dolgok még megbeszélést se kívánnak, mert azok a Gyulafehérvárt hozott Határozattal egybehangzók és így azok a Kormányzótanács kormányzati programjának kiindulópontjait képezik. Megállapíttatott továbbá, hogy egyes konkrét kívánságok megbeszélést tesznek szükségessé, viszont azon kívánságok, amelyek a román hadsereg katonai parancsnoksága által saját hatáskörükben megtett katonai természetű és kizárólag hadműveleti tekintetek által irányított intézkedéseket képeznek.
Megállapíttatott továbbá, hogy egy koronának egy lejjel való értékelése szintén kívül esik a Kormányzótanács hatalmán, mert az valutáris kérdés, mely a Kormányzótanács hatalmán kívül eső tényezőktől függ.
Flueras kormányzótanácsi tag még ugyanaz nap este a Kormányzótanács megbízásából Petrozsénybe utazott, hogy az erdélyi szervezett munkásság ottani vezetőségét a Kormányzótanács felfogásáról értesítse és a munkásság kívánságait magában foglaló pontokat egyes konkrét vonatkozásaiban megbeszélje.
Másnap, f. hó 22-én reggel kitört a vasúti sztrájk, amelynek okáról a Kormányzótanácsnak semmi tudomása nem volt. Ugyanazon délelőtt Flueraş úr kormányzótanácsi tag megérkezett Zsil völgyébe. Ugyanezen a délelőtt 10 órakor a Kormányzótanács elnöke, dr. Maniu Gyula előtt megjelent Fodor vasúti tisztviselő, fűtőházi főnök és Kern mozdonyvezető, nagyszebeni lakosok, kik bejelentették, hogy ők a sztrájkot a petrozsényi vezetőség intézkedése alapján kezdték meg, abból a feltevésből kiindulva, hogy a petrozsényi vezetőség azért rendelte el a sztrájkot, hogy a Kormányzótanács az erdélyi szervezett munkásság kívánságait elvileg nem fogadja el, és azokat megbeszélés tárgyává sem akarja tenni, és kijelentették, hogy amennyiben ezen feltevésük téves, a sztrájk tárgytalan és a vasúti alkalmazottak azonnal munkába lépni hajlandók. Miután pedig dr. Maniu Gyula kijelentette, hogy ezen feltevésük téves, miután a fentiekhez képest a Kormányzótanács maga is a munkásság kívánságainak elvi alapján áll, és hogy azon elvek a kormányzati programnak alapját képezik, viszont az ebből következő egynéhány konkrét kívánalom megbeszélés tárgyát képezheti. Habár ugyanakkor dr. Maniu Gyula határozottan kijelentette, hogy a katonai parancsnokság által tett intézkedések meg nem változtathatók, a szervezett munkásság fenti képviselői kijelentették, hogy ezen kijelentések őket kielégítik, a szervezett munkásság intencióit fedik, és következésképpen a sztrájkot tárgytalannak tekintik, ennek következtében a sztrájk beszüntetésére a lépéseket azonnal megteszik. A petrozsényi szervezett munkásság és vezetősége is kielégítőnek találta ezt az álláspontot, és a sztrájkot beszüntette.
***
Olvasóink maguk ítéljék meg a történelmileg (kissé hanyag megfogalmazásában is) hiteles dokumentumokat. Valószínű, hogy ugyanarra a következtetésre jutnak, mint jómagam: már az akkori képviselete a román hatalomnak mind polgári, mind katonai vonatkozásban „nagyot alkotott” a semmitmondó, mellébeszélő, napjainkig megőrzött balkáni politizálásban. A „párbeszéd” soha nem alakult ki, a magyar lakosság elnyomása, megalázása változtatás nélkül tovább folyt.
