Pusztai–Jeges–Dézsi: az ötvenes évek elején ez a három név tartotta izgalomban Felső-Háromszéket és a Kászonok vidékét. A kommunista hatalom üldözte, katonaszökevényként, gyilkosként és rablóként kezelte őket, míg a nép egyszerű fiai szemében nagy megbecsülésnek és népszerűségnek örvendtek, akárcsak Rózsa Sándor, Bogár Imre és a többi legendás hírű betyár. A falusi nép a szegények pártfogóiként és a zsiványbecsület legromantikusabb megtestesítőiként, valóságos balladai hősökként tisztelte és emlegette a három betyárt. Tény, hogy olyan erőt jelentettek, amelyet a kommunista hatalomnak is tudomásul kellett vennie. Nem lehetett elhallgatni, hogy ezek a bátor, néha túl vakmerő fiatalemberek harcba szálltak a kommunista hatalom kiszolgálóival, annak hűséges pribékjeivel. Dacolva a hatalommal szembe mertek szállni a párttitkárokkal, a félanalfabéta néptanácselnökökkel, a milicistákkal, a basáskodó erdészekkel és a nagyszámú besúgóval.

Golyó által haltak meg 1954-ben és 1955-ben, mindhárman jeltelen sírban nyugszanak, hiszen nekik nem adatott meg halálukkor a keresztényeknek járó végtisztesség.

A három antikommunista ellenálló tisztelői – helybeli, kézdivásárhelyi, bélafalvi és ozsdolai lakosok, mintegy negyvenen, köztük a Kézdiszéki és Kézdivásárhelyi Székely Tanács vezetői – 1989 után tizedik alkalommal emlékeztek meg Ozsdola és a Kászonok hős fiairól. A Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya először volt jelen testületileg, egyénileg az előző években is ott voltak. Bartos Károly plébános elmondta: azért gyűltek össze a három antikommunista harcos tisztelői, hogy emlékezzenek azokra, akik életüket áldozták az igazságért és nemzetükért, ők voltak azok a bátor férfiak, akik egy egész rendszerrel fordultak szembe, azért harcoltak, hogy egy igazságosabb világban élhessenek, és az önkényeskedőket kicsit meg is fékezték. Ez a három hős olyan értékeket képviselt – a hitet, a meggyőződést és a reménységet – a kommunista terror idején, amiért tisztelni kell őket, mert a mai világban is kell erősíteni ezeket az értékeket. Követendő példaként Márton Áron püspököt említette meg, aki egy mostoha korszakban rendkívül bátor főpap volt. Bartos Károly plébános hármukért ajánlotta fel az engesztelő gyászmisét.

A szentmise végén vitéz Ambrus Ágnes ny. egyetemi oktató, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állományának székkapitánya szólt az egybegyűltekhez. Elmondta: kötelességüknek érezték, hogy testületileg legyenek jelen a gyászmisén, hiszen egyik rendtársuk, Dézsi Imre nagybátyja volt Dézsi Dénes. Dénes édesapjának, Dézsi Dávid őrmesternek az első és második világháborúban tanúsított hősiességéért Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, a Vitézi Rend főkapitánya 1941-ben vitézi címet adományozott. A Történelmi Vitézi Rend a Vitézi Rend hagyományát magáévá tette és az antikommunista hagyományokat követi. Egyetértenek Szabó Ottóval, aki tíz éve kezdeményezte a megemlékezést, és mindvégig hű maradt ehhez a kezdeményezéshez és azzal, hogy úgy nevezzék meg a három betyárt, mint antikommunista ellenállókat. Ambrus Ágnes párhuzamot vont a három hős és a börtönben ártatlanul szenvedő Beke István és Szőcs Zoltán esete között.
A megemlékezés a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget.